Nothing In The Cage Of My Ribcage

Chapter 53

A januári Nap legelső sugarai lustán nyaldosták végig a pokróccal hanyagul elfedett bőrünket. Lábaink egymásba voltak gabalyodva, karjainkkal szorosan öleltük át a másikat. Hosszú évek óta ez volt az első olyan újévem, amikor nem másnapos fájdalommal a fejemben, hanem szerelemmel a szívemben ébredtem. Az érzés pedig csak fokozódott, mikor Ashley komótosan kezdte nyitogatni a szemeit, ajkát féloldalas mosolyra húzva. Sóhajtva húzódtam hozzá közelebb, hogy megcsókoljam, amit ő a csípőmbe markolva fogadott, miközben magára húzott.

- Csinálhatnánk máskor is ilyet. – Halkan lépett mögém, mikor már a mosogatónál állva mostam el a kávés bögréinket. Visszafojtott mosollyal kérdeztem vissza.

- Alhatnánk a padlón vagy hordhatnám a ruháidat?

Mivel Mr. Purdy a reggeli jókedvében feldobta a szekrény tetejére a ruhámat, hogy ne tudjak felöltözni, kénytelen voltam elorozni az ő kockás flanelingjét, hogy azért mégis legyen rajtam valami. A nyakamon lévő bőrt óvatosan a fogai közé véve és megszívva érte el, hogy egy újabb sóhaj szakadjon ki belőlem.

- Neked adom, úgyis jövök egy inggel – célzott a bergeri esetre, amikor egy mozdulattal szabadított meg a gombjaimtól. – Egyébként pedig arra gondoltam, hogy sűrűbben is elszökhetnénk ide. Elvégre itt...

- Itt kezdődött minden? – fordultam meg az ölelésében.

- Valld be, hogy halálosan belém szerettél a tóparton – vigyorgott le rám, ezzel elérve, hogy elvörösödjek. Már nyitottam a számat, hogy visszaszóljak neki, mikor dudaszó szakított félbe. Kérdőn néztem rá, mivel nem számítottam senkire, és azt is elképzelhetetlennek tartottam, hogy idegenek tévedtek volna a faház környékére, hiszen meglehetősen félreeső helyen volt, távol az úttól. Ash csak nevetve ellépett tőlem, hogy a szekrény tetejéről lehalássza és megdobjon a ruhámmal, hogy végre felöltözhessek.

- Anyukád kirándulni szeretett volna, szóval szóltam a többieknek is – vonta meg zsebre dugott kézzel a vállát a tornác egyik oszlopának támaszkodva, mikor már felöltözve mentem utána.

Ha nem lett volna tele a családommal és a barátainkkal a ház előtti kis terület, biztos visszarántottam volna a kandalló elé. Imádtam a frissen ébredt férfit nem csak egy lepedővel elfedve, hanem a kusza hajával, hanyagul, félig felhúzott pulóverben és farmerban is. Általában nem a rock sztárt láttam benne, hanem egy intelligens, vonzó férfit, sokszor a művészt, de talán a legjobban azt az oldalát szerettem, amit Bergerben ismertem meg. A vidéki cowboyt, akinek elég egy ing, egy farmer és egy pár csizma ahhoz, hogy bármilyen nőt levegyen a lábáról. Mosolyogva léptem hozzá, miközben végigsimítottam a tetoválásokkal fedett alkarját, melyet nem takart el a könyökéig feltűrt pulóver.

- Szóval ma kirándulni fogunk?

- Igazi gondolatolvasó vagy, drágám – hajolt le hozzám egy rövid puszira, mialatt a testvérem elém ugrott, hogy hozzám vágjon egy váltás ruhával teli táskát, hogy mégse az előző esti ruhámban túrázzak, és a fejembe nyomjon egy cowboy kalapot, amit Isten tudja, honnan szedett.

- Ha már ilyen rohadt korán felkeltettetek, hadd röhögjek, hogy milyen hülyén néz ki a kishúgom.

- Először is, a kalap igenis menő – küldtem felé egy lesújtó pillantást. – Másodszor pedig tizenegy óra van.

- A korán egy relatív fogalom – morgott és már bent is volt a házban, ahol hangosan kezdte találgatni, hogy mit keres egy pokróc a kanapéról hiányzó párnákkal a kandalló előtt. Lemondó sóhajjal követtem, hogy a másnapos fejfájással küzdő CC-nek keressek egy aszpirint.