Nő és férfi. Titkok. Vágyak. Zene. Száguldás. Ashley Purdy fanfction.
Két ember, akik kívülről egymásnak szöges ellentétei. A személyiségük mint a tűz és a víz. Mégis egy valami közös bennük: tele vannak titkokkal. Kisülhet ebből bármi jó is?
Ashle...
Csütörtök hajnalban azzal a tudattal szálltam fel Ash oldalán a Missouriba tartó gépre, hogy Los Angelesbe már egyedül fogok visszatérni. A férfi ismét megérezte a szorongásomat, és felszállás után rögtön átkarolt.
- Élvezzük ki ezt a hétvégét, rendben?
Némán bólintottam és hagytam, hogy a hátunk mögött ülők szeme láttára vonjon magához egy, a kelleténél szenvedélyesebb csókra.
A kora délelőtti időpont ellenére Ashley nagyszülei birtokának minden apró sarka megtelt emberekkel – nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatestvérekkel. Megilletődve pillantottam fel a férfira, aki széles mosollyal intett a karám mellett álldogáló csoportnak. A többiek a pajta körül szorgoskodtak, asztalokat és székeket cipeltek be. A ház túl kicsi lett volna ennyi embernek, ezért az egész napos programot és az esti vacsorát áttelepítették a régi melléképületbe és környékére.
- Te félsz? - mosolygott rám a férfi hosszú szempillái alól.
- Nem félek. Csak nem számítottam ennyi emberre.
- Anya és apa egész családja itt van – magyarázta, miközben átkarolta a vállamat és a tornácra sétáltunk. – Lia elhintette itt-ott, hogy hazajövök hálaadásra. Na jó, igazából szerintem ő hívott össze mindenkit.
- Mint régen – jelent meg a hátunk mögött a nő, hogy szorosan öleljen át mindkettőnket. – Annyira örülök, hogy itt vagytok. Neked különösen. Sajnálom, hogy ilyen hülye volt ez a barom – suttogta a fülembe úgy, hogy Ash még éppen meghallja.
- Felvisszük a cuccokat, aztán jövünk – mutatta fel Ashley a kezében tartott táskát, majd észrevétlenül az emeletre vezető lépcső felé surrantunk.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sikertelenül próbáltunk osonni, ugyanis Mrs. Purdy szokás szerint a lépcső melletti konyhában sürgölődött. Ahogy megcsapta az orromat a sütőtök illata, a gyomrom halkan morogni kezdett. Bár nem igazán tudtam teljesen azonosulni a hálaadással, hiszen nem voltam törzsgyökeres amerikai, egy dolgot imádtam benne: enni. Az elmúlt két évben a hosszúhétvégét Nick házában töltöttem, és Mrs. Craw főztjét pusztítottam a gyerekeikkel karöltve addig, amíg már szinte gurulva közlekedtünk a házban.
- Ashley Purdy! Nem szégyelled magad? Nagyanyádnak már nem is kell köszönni? – jelent meg az ajtóban Ash nagymamája, az elmaradhatatlan konyharuhával a kezében.
- Akartam köszönni, csak... - magamban mosolyogva figyeltem a felnőtt férfit, aki fülét-farkát behúzva állt Mrs. Purdy előtt.
- Pont köszönni indultunk – segítettem ki az idegesen a tarkóját vakaró Ashleyt, aki egy hálás mosolyt küldött felém.
- Drágám, annyira örülök neked. Azt hittük, hogy már... Nem normális ez a gyerek, bocsáss meg neki. Meg nekünk is.
Mrs. Purdy csontropogtatóan ölelt magához percekig, amit én hálásan viszonoztam. Mosolyogva simogattam az asszony hátát, mialatt bocsánatkérések ezreit záporozta rám.
