Nothing In The Cage Of My Ribcage

Chapter 21

Úgy gondoltam, hogy hagylak titeket és a történetet pár napig, amíg leülepszik bennem is minden (igen, a saját magam által írt történeten izgulok, ez valószínűleg klinikai eset). De csak nem bírtam ki... Ez is jó hosszú lett, de egy fejezetbe akartam belenyomni Mexikót és az ott történteket. Na, nem húzom tovább az időt, enjoy!

- „Amúgy Eva vagyok. Eva Broke.

- Ashley Purdy."

- „Egy bizonyos Ashley Purdy nevű pasas hívogatott, és mindenáron veled akart beszélni.

- Jaj, ne. Ugye leráztad? Ugye csak elküldi futárral a blúzomat és ennyi?

- A-a. Veled akar vacsorázni, ma nyolckor."

- „És te? Mit csinálsz azon kívül, hogy bajbajutott nőknek ajánlod fel a pólódat?

- Én... nos, grafikus designer vagyok. Meg van egy kisebb divatcégem, ahol tervező, szabó-varró és marketinges vagyok egyszerre. Most tervezek egy tetováló szalont nyitni. Emellett zenélgetek...

- Az mit jelent, hogy zenélgetsz?

- Basszusgitározom és háttér énekelek egy kis garázsbandában a haverokkal."

- „Aha. És gondolom, ezután se higgyem azt, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos vagy.

- A nevemre google-ztél már?

- Nem.

- Akkor magadra vess."

- „Miért foglalkozol velem ennyire? Szerintem kellőképpen elutasítóan viselkedtem veled többször is... leszámítva a részegen telefonálást. Rólad viszont mintha minden leperegne.

- Lehet, hogy elutasító voltál, most viszont mégis itt ülsz velem egy erdő közepén. Egyébként nem tudom. Úgy érzem, mintha egy mágnessel húznál magadhoz. Vonz az apró termeted, a néha nagyon is dühös tekinteted. A határozottságod, hogy tudod, mit akarsz, és hogyan éred el. Az eddigi barátnőim is mind határozottak voltak, de ők valahogy máshogy. Na meg nekik a mellük, a szájuk és a fenekük is fel volt töltve szilikonnal, ellentétben a te kis popsiddal és ciciddel, ami fogadjunk, hogy pont elfér a tenyeremben. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mi tetszik benned."

- „Csak nem szeretek magamról és az életemről beszélni. Idő kell...

- Ahhoz, hogy megbízz valakiben? Megértelek. Én sem szeretem kiteregetni az életem minden részletét. Van egy ötletem. Mit szólnál ahhoz, ha mondanál magadról, a múltadról valamit, és cserébe én is mondok valamit, amit eddig nem tudtál rólam.

- Nem mintha valamit is tudnék rólad azon kívül, hogy grafikus vagy, szeretnél egy tetováló szalont és poénból a haverokkal zenélgetsz. Ja, meg mindent megjegyzel, amit részegen mondok és fel is használod ellenem.

- Ez benne az izgalmas. Nos?

- Halálosan félek a méhecskéktől.

- Ez a hatalmas titkod?

- Hé, ez nem vicces! Nagyon is komoly... A méhecskék elég félelmetesen a fullánkjaikkal... Jól van, nagyszájú, halljuk a te titkodat.

- Gyerekkoromban korán elvesztettem a szüleimet. A nagyszüleim neveltek fel, egy kis farmon, Missouriban. Ne nézz így, nem volt olyan szörnyű. Kicsi voltam, alig emlékszem rájuk. Nem azt mondom, hogy nem fáj és soha nem éreztem a hiányukat, de a nagyszüleim mindent megtettek annak érdekében, hogy olyan legyek, mint a többi gyerek. És ott volt a nagybátyám is... pár éve ment el. Az ő halála esetében még a feldolgozási szakaszban vagyok, azt hiszem.