Nothing In The Cage Of My Ribcage

Chapter 6

Szerzői megjegyzések:

Köszönöm az eddigi visszajelzéseket, nagyon sokat jelentenek a biztató szavak és az építő jellegű kritikák egyaránt, ne fogjátok vissza magatokat!

Említés szintjén 18+, érzékeny lelkűek a vonatkozó részeket ugorják át.

Már legalább fél órája autóztunk az erdőben, de Ashley szerint még a közelben sem voltunk.

- Valld be, hogy eltévedtél...

- Hogy tévedtem volna már el? – húzta ki magát. – Jobban ismerem ezt az erdőt, mint a tenyeremet.

- Aha – hagytam rá és tovább nyomkodtam a telefonomat.

- Mit csinálsz? – nyújtogatta a nyakát és próbálta meglesni, hogy mit pötyögök.

- Az asszisztensemet próbálom elérni, ha nagyon tudni szeretnéd...

- Nem vagy te egy kissé rabszolgahajcsár?

- Nem! – háborodtam fel. – Csak furcsa, hogy Lucy azóta nem jelentkezik, mióta megüzentem neki, hogy nem mehetek Daytonába.

- Szerintem pedig hétvége van és majd hétfőn beszéltek. Amúgy hoztál túrabakancsot? – váltott hirtelen témát, mire én tátott szájjal fordultam felé.

- Nem! Úgy gondoltam, hogy egy Louboutinban gyalogolom végig az erdőt!

- Mondták már neked, hogy pocsék a humorod? – állította le a motort egy karám előtt.

- És neked, hogy hülye kérdéseid vannak? – szálltam ki a jeepből és néztem körbe. – Ez a faház?

- Dehogyis – nevetett fel. – Ne aggódj, az sokkal kisebb és nomádabb ennél.

- Akkor mit keresünk itt? – néztem körbe alaposabban.

A karám tele volt lovakkal. Mivel gyerekkorom óta imádom őket, most se tudtam visszafogni magam, ezért odaléptem egy gyönyörű pejhez és elkezdtem simogatni.

- Lovagolni fogunk – indult el Ashley az istálló felé, mire én utána rohantam. – Tegnap éjjel azt is bizonygattad, hogy te tudsz lovagolni – kacsintott rám. – Gondoltam, örülni fogsz neki.

- Ashley – álltam elé. – Ezennel szeretnélek megkérni arra, hogy amit részegen mondok azt ne, ismétlem, ne hidd el, ne vedd komolyan, és legfőképpen FELEJTSD EL, oké?

- Mi van, félsz? – tolt el az útból és folytatta a menetelést az épület felé.

- Én... - hápogtam. – Én nem félek... dehogy...

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy részegen arról is meg vagyok győződve, hogy tudok énekelni. De valójában a repedt fazéknak is szebb hangja van, mint nekem. Az igaz, hogy valaha lovagoltam, de az nem most volt...

- Szóval... - segített fel Ashley a nyeregbe, majd ő is felült a saját lovára. – Jó barátságban vagy a természettel?

- Félig-meddig vidéki lány vagyok... - indultunk el. Tényleg olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, mosolyogtam.

- Akkor ott tanultál meg lovagolni?

- Nem. Anyukám a póni klubba járatott – nevettem fel halkan, Ashleyvel együtt.

- Hol nőttél fel?

- Messze innen.

- Texas? – nevetett Ashley.