Fehér, mint a vér

× 7 ×

Ha valaki nekem pár nappal ezelőtt azt mondta volna, hogy hamarosan meg fogok próbálni betörni a sziget legfelszereltebb és legvédettebb erődjébe, biztosan jót nevettem volna rajta.
Most mégis itt állok az óriási várral szemben egy fenyő takarásában, és kezdem felfogni azt, hogy valójában milyen nehéz is megszervezni egy ehhez hasonló betörést. A legnagyobb bajom az, hogy ötletem sincs, hol kéne kezdenem. Nem sétálhatok csak úgy oda eléjük és mondhatom, hogy hé, mihaszna népség, jöttem az Álarcos Király legendás maszkjáért, megköszönném, ha nem lennétek útban.
A fenyves illata megtölti a tüdőm, segít gondolkodni, mégsem jut eszembe semmiféle megváltó gondolat. A távolból hallatszódó vidám madárcsiripelés a legkevésbé sem illik a hangulatomhoz. A reggeli napfény átcsordogál a fák ágai közt, az egyik halvány fényfolt éppen a fakérgen nyugvó kézfejemet pettyezi.
− Van bármi ötleted? Ha esetleg igen, szívesen meghallgatom – szólalok meg pillantásomat le sem véve a Vörös Erőd alakjáról.
Összességében úgy néz ki, ahogy a neve alapján elképzeltem: rozsdavörös falai elütnek a környéket fedő hó fehérségétől. Ezek a falak legalább kétszer olyan vastagak lehetnek, mint a Felső Erőd falai, ráadásul a két masszív torony, ami a sarokbástyákon kívül a kapuk felett emelkedik, csak még impozánsabbá teszi az összképet.
Jeco pont olyan nyugtalan kíváncsisággal szemléli az építményt, mint én.
− Őrültség – böki ki végül.
− Ezen ne most akadj fenn. – A vállamhoz nyúlok és megigazítom a táska szíját, majd megfordulok. A fiúra nézek és kissé felvonom az egyik szemöldököm. – Tehát, próbáljuk meg újra: szerinted hogyan juthatnánk be úgy, hogy senkinek ne tűnjünk fel?
− Ha meglátnának, megtámadnának? Ezért akarsz titokban bemenni?
− Valószínűleg igen, megtámadnának. A fehérvérűeket nem látják szívesen. Bár jobban belegondolva... szerintem a tolvajoknak sem örülnek túlságosan.
− Te lopni akarsz? – vág a szavamba meglepetten.
Egy rövid pillanatig azon gondolkodom, mit válaszolhatnék. Végtére is igen, arra készülök, de ez így hangosan kimondva tényleg nem hangzik valami jól.
− Lopásnak is nevezhetjük, de szívesebben fogalmaznék úgy, hogy csak megelőzök valami sokkal rosszabbat. – Ezután még értetlenebbé válik az arca, így kénytelen vagyok folytatni. – Meg kell szereznem az Álarcos Király maszkját. Rajtam kívül vadászik rá valaki más is, és egyáltalán nem lenne jó, ha rátalálna.
Ellentétben azzal, amit vártam, nem fakad ki, hogy a legendás királyunk felbecsülhetetlen értékű álarcát szeretném elrabolni, helyette csak újra az erődre tekint.
− Miből gondolod, hogy itt őrzik? Bárhol lehet, miért pont ide... − Ezúttal én szakítom félbe.
− Biztos forrásból tudom, hogy egy erődben tartják, már csak az a kérdés, melyikben. A Felső Erődben nem lehet, tudnék róla, ha ott rejtették volna el. Az Alsó Erőd nem biztonságos hely, tekintve, hogy a Fekete Medve emberei tartják fenn az egész kócerájt, a király pedig annyira nem ostoba, hogy a kezére játsszon egy ekkora kincset. Kizárásos alapon maradt a Vörös Erőd – magyarázom az ujjaimon számolva a lehetőségeket.
− Ebben van logika − látja be bólogatva. − Hát, akkor... először talán ki kéne figyelni, hol a leggyengébb az őrség. De az sem lenne rossz ötlet, ha valamivel elterelnénk a figyelmüket.
Eszembe jut az óriásféreg, ami bármiféle különösebb nehézség nélkül kis híján teljesen lerombolta az otthonomat. Na igen, tökéletes figyelemelterelés volt, ameddig a szörny gazdája nyugodt szívvel kutakodhatott az erődben. Eljátszadozom a gondolattal, hogy vajon mi lenne, ha én is megpróbálnék idézni egy teremtményt − felfordulás, vér és sok-sok halál. Tényleg megéri? Felejtős.
− Kéne egy kém − vetem fel az ötletet.
Jeco egyik kezével egy fenyő törzsének támaszkodik és tőle nem épp megszokott laza testtartással várakozik, de ahogy rám pillant, a szemében félelem villan.
− Fogalmam sincs, hogyan másképp lehetne bejutni − sóhajtom, mikor úgy látom, hogy kisebb sokkot kapott.
− Szívesen segítek, de én, mint kém... − dadogja.
− Csak jelentkezel a Rendbe, nem olyan nagy dolog. Ifjoncként először felmérik az erőnlétedet, képezni kezdenek, be is költözöl közéjük és éjszakánként könnyen kisurranhatsz jelentést tenni nekem.
Enyhén szólva sem tűnik lelkesnek. Türelmesen várok, de nem felel semmit.
− Ha ennyire segíteni akartál, akkor segíts is, ne csak a szád legyen nagy! − fortyanok fel hirtelen.
Nem tudom, mi ütött belém. Kezdem megbánni, hogy magammal hoztam ezt a fiút, miközben semmi hasznát nem veszem. Miért is engedtem neki, hogy jöjjön? Azért, mert megsajnáltam? Na és engem ki sajnált? Senki, az égvilágon egy lelket sem érdekelt, mi van velem, vagy hogy élek-e egyáltalán!
Ám mikor látom, hogy szégyenkezve lehajtja a fejét, megenyhülök.
− Ne haragudj, csak ideges vagyok. Nem minden nap kell ilyen betöréseket szerveznem − vallom be sokkalta lágyabb hangon. − Ha tényleg ennyire nem akarod, akkor kitalálunk valami mást.
− Ne kérj bocsánatot. Igazad van, nincs más megoldás.
Szóra nyitom a szám, de ő legyint egyet és folytatja.
– Mielőtt tervezgetni kezdenénk, azon is el kellene gondolkodni, hogy hogyan mész át a hídon.
Ez valóban egy érdekes helyzet. Az erőd a Vörös Cérna, azaz a teljes szigetet átszelő hírhedten mély és széles folyó túloldalán található. Az igaz, hogy kutyahideg van, de a víz nem fagyott be, a környéken pedig a térkép szerint egyetlen híd van, ami egyenesen a várhoz vezet. Innen viszont, ahol Jecóval állunk, jól kivehető, hogy ott is őrség áll. Ha új átkelőt keresnénk, a legközelebbi is csak a főváros környékén lenne. Ekkora kerülőt nem engedhetünk meg magunknak, ha az idéző előtt meg akarjuk szerezni a maszkot.
− Majd valahogy megoldom, inkább tisztázzuk a te részedet. Hajlandó vagy kémkedni? – Reménykedve abban, hogy talán érek vele valamit, a vállára teszem az egyik kezem és olyan elszántan nézek rá, amennyire csak tőlem telik. Képtelen titkolni, hogy zavarba jött, már abból látom, hogy harapdálni kezdi az alsó ajkát, de nagy nehezen mégiscsak kinyögi a választ.
− Hajlandó vagyok.
− Remek.
Megkönnyebbülök. Nem is lesz ez olyan nehéz. Mintha csak rajzolnék, nem? A fejemben lassacskán körvonalazódik a tervem – épp úgy, mint egy papíron felbukkanó sejtelmes skicc első vonásai.