Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/

Part.11

Jimin pov.:

-Na szép! -tette le nevelőm a telefont egy kicsit feszültnek tűnő beszélgetés után.

-Mi történt? Mit mondott? -utaltam Yoongi-ra.

-Még nem tudom pontosan de amíg kiderítem addig nyugodtan elmehetsz fürdeni. -ajánlotta fel.

Na szép! Még azt sem mondta, hogy eljön-e vagy sem. Vagy mi van? Ugye nincs semmi baja, megígértem neki hogy ott leszek mellette... -ezzekkel a mondatokkal a fejemben tapogatóztam el a szobámba, előkerestem a pizsmámat és mentem is a fürdőbe. Levedlettem magamról a ruháimat, megengedtem a vizet és félve a folyadékba nyúltam. A múltkor egy kicsit hevesebben de ugyan ezzel a mozdulattal égettem le az ujjaimrol a bőrt.

Mikor megbizonyosodtam, hogy a víz hőmérséklete megfelel a tisztálkodáshoz bemásztam a zuhanyrózsa alá és lefürödtem. Amilyen nehezen vetkőztem le olyan nehezen öltöztem is fel.

Elhagytam a fürdőt, miutan elejtettem egy-két szitokszót mentem vissza Chaeyoung-hoz. Nem éreztem a pozitív kisugárzását hanem feszültséget. Nem vall rá...
Kezdtem aggódni és már szóvá is tettem volna amikor megszólalt.

-Baj van. -ennyivel le is rendezte mert már csak azon kaptam magamat hogy egyedül állok a konyha közepén.

-De mi az? -üvöltöttem utána.

-Yoongi -ejtette ki egyetlen barátom nevét száján.

-Mi van vele? -horkantam fel hisztérikusan.

-Kórházban van de nem akarja, hogy meglátogassuk.

-H-hogy mi? Miért nem és miért? És mi van vele? Jól van? Magánál van? -tört ki belőlem teljesen a pánik.

-Össze balhézott valakikkel és nem tudja még magát sem ellátni és senki nem segít neki mert a többi haverja is ilyen sorson van. És azért nem akarja, hogy ott legyél mert erős akar maradni előtted. -fejezte be röpke monológját.

-Aich... csökönyös. Ugye nem hagyjuk csak úgy neki, magára? -halt el a hangom az utolsó szóra.

-Ne butáskodj! Éppen azon vagyok, hogy kiderítsem merre van. -rázta meg fejét.

-Akkor jó. Tudok valamiben segíteni? -ajánlottam fel szerencsétlen valómat.

-Nem szükséges, ha mondjuk úgy adódik, hogy sokáig fent kell maradni akkor neked legalább ébernek kell lenned. Menj nyugodtan aludni. -óvatosságra intett, hogy semmibe ne verjem bele a lábamat aztán vissza tért a keresgéléshez.

Bevetettem magamat az ágyba de amióta ismerem Yoongi-t azóta nem igazán tudok időben elaludni, úgy most sem. De most nem azért mert magamban hajtotgattam, hogy ő azért ilyen kedves velem mert jóban vagyunk, hanem mert nagyon aggódtam.

Aggódtam, mert nem voltam mellette, pedig megígértem...
Aggódtam, mert nagyjából semmit sem tudok az állapotát illetően...
Aggódtam, mert nem tudtam milyen nővér látja el...
Szóval most lehet azt mondani, hogy aggódós vagyok ami lehet, hogy igaz. De mivel még ilyet nem éreztem más iránt, magamon kívül nem is volt lehetőségem megtapasztalni.

S még ott volt a műtétem. Remélem addig felépül, bár ki tudja. Lehet olyan súlyos, hogy hónapokig szenvedni fog? Stresszeltem magamat még egy jó ideig majd görcsös gyomorral nyomott el az álom.

Yoongi pov.:

Valami idétlen játékkal játszottam a telefonom -ami valljuk be, nem az én érdeklődési köröm, erre a játékra ránézek és egyből Taehyung jut eszembe- amikor is megjelent a nem rég mogorván viselkedő nővér.

-Na? Valaki képes ilyen képet elviselnie vagy majd én? -kérdezte eléggé flegmán.

-Hát, a többiek sincsenek jobban szóval ha lenne szíves kikísérni a mosdóba... -magyaráztam tarkómat valargatva.

-Nem leszek szíves. Várjon egy kicsit! -rám csapta az ajtót, ott hagyott.

Pompás...
Egy másfél-két perce múlva vissza is jött egy pár mankóval a kezében amit letett az ágyam mellé.

-Ezzel el fog tudni intézni mindent, hiszen erős férfi. -forgatta meg szemét megvetően -az ételt én hozom be magának amit nem fog tudni megköszönni, mert förtelmes. Fürdeni, csak is alsóban és azért nem hiszem hogy senki nem lenne aki nem hozna be magának valami tiszta ruhát szóval ennyi. -tartott egy kis szünetet -jah, jó gyógyulást! -és megint rám csapta az ajtót.

Milyen emberek vannak manapság? Apámat nem nagyon akartam ilyen dolgokkal piszkálni de muszály lesz valami tiszta ruha. Tárcsáztam is szerencsétlen szülőmet aki -mint megszokott- nem vette fel.

A nővér meg azt sem mondta meg, hogy mennyi ideig kell itt sínylenem, vagy mik is pontosan a problémáim. De minek is az?

Hirtelen telefon csörgés törte meg a magányos csendet amin nem is lepődtem meg, hiszen ki más lett volna mint drága édesapám.

-Halló? -szóltam a készülékbe.

-Te már megint mi a csodát csináltál? -még köszönésre sem méltatott.

-Nos, ez egy nagyon jó kérdés. Nem emlékszem. -vontam meg a vállamat.

-Bravó! Ez az én fiam! Nem úgy volt, hogy te fogsz Jiminre vigyázni? -nevetett fel hitetlenkedve -most neki kell rád. -sóhajtott lesajnálóan.

-Nem mondtam meg nekik hol vagyok. És remélem te sem fogod megmondani de szükségem lenne néhány ruhára, ez a nővér nagyon felkúrja az agyamat. -morgolódtam.

-Késő. -nevetett fel ismét -nyugodj meg fiam, a segítség úton van. -azzal le is tett.

Mi ütött ma az emberekbe? Mi az, hogy úton van? Te jó ég! Mi a csoda történik?

Egy jó fél óra múlva kopogtattak az ajtón. Nem hiszem, hogy a nővér lenne, őt egyrészt nem is érdeklem, másrészt meg nem is szokott kopogni.
Mi van ha meg akarnak ölni? Most nem tudom megvédeni magamat.
Egy kicsit emésztettem magamat és őröltem a dolgot de végül is kinyögtem egy 'szabad'-ot.

Sziasztok!
Ebben a részben sem történt semmi... hehe majd valamikor máskor.
Már nincs sok rész ebben a könyvben amit kipublikálhatnék de már gyártószalagon van a következő.
Remélem szép hosszú hétvégétek lesz!

180314