Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/

Part. 16

De mégis... ilyen esetben mit kell tenni? Én bizony nem tudom. Az eszemre nem érdemes hallgatnom hiszen abból úgyis csak baj, mert azért nem vagyok egy lángelme. Vagyis lehet hogy valamilyen terén igen de a szerelem az nem szívből jön?

Akkor arra kéne hallgatni talán. De akkor vagy kapok két pofont vagy... vagy nem is tudom. Az a lényeg hogy sérülne az egóm. De most kit érdekel?

Lassan megfogtam bal kezét amit igyekeztem a legkönnyedebben elválasztani a szorongatott papírzsepitől és másik kezének a sértett részéről is levettem a fehér anyagot amit az éjjeli szekrényemre raktam. Mostmár nem vérzett csak betegesen piros volt a kis felület. Mégegyszer végig gondoltam hogy mit csinálok de minek is? Innen már nincs vissza út...

Végig simítottam kettő puha, kiszáradt kézfején majd csuklójánál fogva arcomhoz emeltem kezét. Még a harmadik világháború sem tudott volna véget vetni ennek a mozdulat sornak. Nem engedtem el vékony kis csuklóját amit ha jobban megnézem kétszer is átérek. Mind két arccsontomnál megérintett egy-egy ujjpercével. Majd kezdtem arcomhoz nyomni puha tenyerét, amelyen bársonyos bőre levendulás szappan illatot árasztott. Mostmár úgy gondoltam azt tesz amit szeretne úgyhogy elengedtem.

Vártam mit realgál. Szaggatott lélegzete és beharapott lassan vérvörössé vált ajkai adták egyedül tudomásul nekem hogy még dobog a szíve. Talán még én is hallom azokat az eszeveszett, zakatoló, tompa dobbanásokat amelyekkel szíve gyorsabban áramoltatja testébe a vért.

Kisebb idő -nagyjából óráknak tűnő percek- múlva megmozdította jobb hüvelyk ujját ezzel bal orcámra simítva. Kirázott a hideg, libabőrös lettem. Lassan, halkan és nyugodtan próbáltam meg ki fújni a levegőt ami nem sikerült. Szaggatott és gyors szusszanásom talán egy másodpercre kizökkentették ámulatából de egyből vissza is tért "eszméletlen" állapotába.

Másik kezével is megtette az első lépést amit már egy kicsit jobban viseltem. Hüvelykujjait követte a többi is. Felvezette összes felső ujjpercét a homlokomra és -lehet, hogy bújtatottan tervezte de nem sikerült- egy picit beletúrt a hajamba. Végig simított szemöldökömön és akkor jutott eszébe, hogy néha minden élő embernek kell levegőt venni szóval megállt és lassan, szaggatottan kezdett levegő után "kapkodni". Két oldalt, a halántékomon pihentette kezeit míg próbálta össze szedni magát, igen.

Az ember úgy gondolná, hogy ez annyira nem megerőltető de nézzük az ő szemszögéből. Életében nem voltak vele egy korú, egy nemű barátai. Most itt vagyok én akinek az arcát taperolja ki tudja milyen szándékból de emiatt nekem is megremeg a gyomrom.

Úgy gondoltam ha nem akarom, hogy ki nyomja a szememet és Chaenak ne két vak tinire kelljen vigyáznia akkor jobban teszem ha lecsukom szemfedőimet így is jobban átérezve a pillanatot. Kis idő után fülem mellett lehúzta puha ujjait államra, óvatosan nehogy hozzá érjen ajkaimhoz. Állam hegyénél összetalálkozott két középső és mutató ujja amiket aztán végig vezetett párnáim vonalán. Szám sarkaitól elhúzta kezeit és szemem alatt kezdett simogatni. Orrom ívén egyik újját húzta végig ami miatt végig szaladt a hátamon a hideg.

Résnyire nyitottam szemeimet miután éreztem, hogy felső ajkam és orrom között kezdte el puhatolni a bőrt. Gyorsan végig szaladt az agyamon, hogy ugye én ma reggel borotválkoztam-e és miután eszembe jutott, hogy igen, ismét nyugodt viselkedésre kényszerítettem magamat.

Hüvelykujját ezek után végig simitotta szemhéjamon míg a többi néggyel hajamba "kapaszkodott". Minden érintése azt sugallta, hogy ezt nem így akarta és hogy ő ezt mégis nagyon élvezte. Nem tagadom, én is. Bár mással még ilyet nem tettem de nem is éreztem, úgy gondolom világ életemben ilyen érintésekért fogok sóvárogni.

Kezeit gyengéd érintései után vissza ejtette ölébe és el hajolt tőlem. Én is vissza döntöttem hátamat a párna rakásnak és körül néztem. Senki sem láthatott, nem szabadott lásson, de hogy őszinte legyek ez engem most annyira nem érdekelt. Fejemet a plafon fele döntöttem ahonnan a mesterséges fény retina égetően áradt arcomra ahol nemrégiben még Jimin ujjai táncoltak. Azok az apró, csontos, mégis puha ujjai amelyek száraz kézfejével kapcsolódnak össze. Amelyek többségében egész valójat csak még kecsesebbé és szebbé teszik.

Az ember azt gondolná ha csak egy képen látja, hogy hibátlan és tökéletes, de sajnos vagy nem sajnos mindenkinek van egy-egy apróbb-nagyobb baja, problémája. Így a mellettem ülő fiúnak is bár ez nem mindig látszik is, megszűnni készülőben van, úgy várom, hogy éljen és én tanítsam meg élni. Nálunk tölthetne néhány éjszakát és szépen össze szoknánk majd ha ő is úgy gondolja történhet valami szorosabb is.

Vajon ezek után a mozdulatok után milyen belátásra tért? Így jobban el tud képzelni vagy csak sokat képzelek bele és bújtatott tudom is én mi volt ez.

Jimin egyszerű személyiségűnek tűnik de amint csak egy kicsit is jobban megismeri az ember rájön, hogy négyzet miliméteres pontosságú méréssel sem lehet tökéletesen megmondani, hogy mit gondol vagy hogy mit miért csinál.

Az egyetlen problémám az az, hogy eszméletlen feszélyezettenek tűnt és meg sem mozdult, néhány pillanatban még azt sem lehetett róla megállapítani, hogy vesz-e levegőt vagy megfulladt. Valószínűleg nem tudta hova tenni a helyzetet én meg nem akartam megszólalni... valószínűleg nem segített volna a helyzeten.

Hello~
Talán erre a részre vagyok a legbüszkébb az egész "pájafutásom" alatt. Nagyon sokat dolgoztam vele és vissza olvasva sem gondolkozom el azon, hogy egyáltalán kirakjam-e.
Remélem nektek legalább fele annyira tetszik mint nekem (igen, kivételesen nagyon tetszik amit ÉN csináltam).