Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/

Part. 18

Sziasztok!
Arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a procedúrákról nem tudok semmit -hála az égnek!- így nem biztos, hogy hihető vagy valóság hű lesz a sztori ezen része!
Megértéseteket előre is köszönöm!

Ma van a műtét napja bár még csak hajnali egy van. Én nem tudok aludni, bár úgy tűnt Jimin sem ma fog, mégis elég hamar kipurcant és elnyomta az álom. Nekem ez nem megy ilyen könnyen, ha valamiért izgultam az életben akkor az az, hogy hogy fog végbe menni ez a műtét, mivel akármennyire is apám a világ egyik legjobb és legelismertebb orvosa, a vakság egy nagyon komoly probléma.

Azon gondolkoztam egész éjjel, amikor már csak én nem voltam az álmok birodalmában, hogy mit fogok tenni ha apám kudarcot vall. Azt már előre kiterveltem, hogy nem fogok sírni és kétségbe esni sem, ahhoz én már elég érett vagyok...

Viszont volt itt egy másik választási lehetősége is a sorsnak: sikeres lesz a műtétet és én boldogan élek amíg meg nem halok Jiminnel kézen fogva. Annyira imádnám akkor az egész világot, hiszen kitudja, hogy ez hány embernek adatik meg és mennyi időre. Akkor ki élvezném a közös életünk összes pillanatát... olyan mesébe illő lenne.

~•~><~•~

-Jó reggelt mindenkinek! -hallottam meg Chae reggeli pacsirta hangját majd egy halk ajtó záródást.

-Neked is! -nyújtottam ki a kezemet és meg ropogtattam a még nagyjából ép végtagjaimat és gerincemet.

-Jó reggelt! -hallottam nyöszörögni Chim-et is, az biztos hogy nem aludhatott jól.

-Reggelt! -hallottam meg a mogorva nővér unott és gonosz hangját majd egy bazi nagy ajtó csapódást.

Hát igen, ez a nő sem fog megváltozni. Olyan hangos volt az ajtós incidens hogy én azt hittem már nem élem meg a mai napot sem, Jimin meg majdnem leesett a székről.

-Ma át tesszük a másik szarba a sérült testrészeit aztán megszabadulok magától. -ráncigált össze-vissza.

Nem volt könnyű menet de végül is kijutottunk a kórházból. Jimin és én hátra ültünk és nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Chae -mivel látta hogy ez a társalgás reménytelen- bekapcsolta a rádiót ami miatt egy kicsit engedett a hangulat de én már csak azért is kifelé bámultam. Nem volt egyszerű procedúra magamba folytani a beszédemet de úgy éreztem senkinek semmi szüksége nincsen most az én "kis" monológjaimra.

Amikor már ismerős terepen furikaztunk elkezdtem érezni a gyomrombam a szorító fájdalmat és a gyenge hányingert. Nem éreztem magamat erőmteljében -bár nem csoda- emiatt végülis hátra döntöttem a fejemet és próbáltam a "lomtárba" dobálni a fölösleges gondolataimat. Több-kevesebb sikerrel. Ennek az lett az eredménye hogy talán egy kicsit elbóbiskoltam és csak arra riadtam fel, hogy alattam az ülés már nem raszkodik.

Jimin meredten ült az egész úton és ha mellé ültem volna akkor sem tudtam volna megmondani róla, hogy él-e még. Nagy nehezen kikászodtam a kocsiból és vártam míg a többiek is indulásra készen lesznek.

A bejutás meglepően könnyű volt a már ismerős épületbe. Kértünk egy kis segítséget az információs pult mögött ülő nőtől, aki ijesztően hasonlított arra a nővérre aki engem, úgymond ápolt. Lépcsőztünk, lifteztünk, megint lépcsőztünk, sétáltunk és milyen meglepő: eltévedtünk. Hiába ismerem ezt a klinikát már kis korom óta, ezt a részét valahogy sosem látogattam. Egyszerűen hátborzongató ahogy a sok embert agyon nyomkodva, vagdalva, infúzióval a kezükben, rákötve egy csomó gépre betolják vagy kitolják a műtőből.

Most is, legszívesebben a sarokba mentem volna sírni amikor megláttam egy fiatal fiút ahogy szinte fél holtan vittek egy műtőbe. Hirtelen végig ment a fejemen: Jimin ugye nem így fog kinézni?

-Yoongi? Mit mondott a recepciós? Hatodik vagy hetedik emelet? -Chae hangja -mint mindig- teljesen nyugtató és kellemes volt.

-Szerintem hatodikról volt szó de nem figyeltem, bocsi. -húztam a számat egy kétségbe esett mosolynak nem nevezhető grimaszra.

-Akkor itt persze, hogy nem találjuk a műtőt, ez a hetedik emelet. -húzta végig ujjait hosszú, sötét tincsei között.

Végül igazam lett, egyet kellett csak lemenni és máris megtaláltuk az említett helyet. Apámnak sem sikerült megszokott mosolyt arcára faragnia, ez akkor van ha aggódik vagy tud valamit ami nem éppen pozitív. De nem említette meg.

Bevezették Jimint az öltöző szerűségbe és már egy gurulós ágyon hozták ki.
Na jó, lehet most csak én vagyok ennyire belehabarodva de szerintem még így is rohadt jól néz ki... de azért nem ez a legszebb szituáció amibe el tudnám képzelni.

Miután a két nővér bevitte Jimint apám felém fordult és kifújta a levegőt.

-Kérlek fiam, most az egyszer legyél nyugodt és türelmes! -ezekkel a szavakkal fordult el és ment be a műtőbe.

Becsukta maga után az ajtót és azt hiszem innen már nem tehettem semmit Chim-ért.

Jimin pov.:

-Nos, Jimin. -csapta össze a kezeit Dr. Min- Hogy érzed magad?

-Háth, elég rosszul. -zártam le a témát gyorsan.

-Miért? Nem örülsz annak, hogy látni fogsz? -hallottam ahogy matatott a kínzó eszközei között.

-D-de de aich. Attól még érezhetem magamat szarul, hogy majd egyszer látni fogok. -csaptam egy kisebbet a balkezemmel a mellettem levő kis helyre idegességemben.

-Ez igaz. Mondjam hogy mit csinálok vagy inkább maradjak csöndben? -betolt egy fiókot.

-M-miért? Nem leszek elaltatva? -vontam fel a szemöldökeimet.

Csak azt próbálja meg! Meg mit nem!

-Nyugalom, én csak arra gondoltam, hogy elmondom meddig alszol meg ilyenek aztán alhatsz.

-Áh, így világos. Rendben. -fujtam ki a levegőt.

-Én is így gondoltam, szóval 24-36 órát fogsz aludni abból max. három óra a műtét a többiben meg a szemed szokja. Amikor felkelsz, beszélni fogok hozzád és fogok kérdezgetni tőled. Aztán leveszem a szemedrol a védőanyagot és utasítalak majd mindenre, hogy mit csinálj. Így jó lesz? -fejezte be.

Aprót bólintottam és próbáltam ellazulni. Éreztem ahogy a kezembe nyomja a vékony tűt és kis idő múlva minden elsötétült.

Halika~
Szerintetek Jimin a műtét után látni fog? Vagy van egy jobb kérdésem; egyáltalán fel fog ébredni? És Suga mit csinál abban a több mint egy napban?
Várom az ötleteiket kommentben!❤️

nikiyato 🦋🦋🦋