Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/

Part. 29

Elkerekedett és nyugtalan szemekkel vártam, hogy történjen valami. Semmi sem változott nagyjából három percig amikor is Chaeyoung megunta a bejárat előtti semmit tevést és egy nagy lendülettel be lökött az ajtón. Lehet még beszélt is hozzám de ez már igen csak részlet kérdés.

Ahogy beljebb jutottam megcsapott a lakás hűvösebb levegője és az az édes és mégis szomorú illat ami annyi ideig vett körbe engem. Az elmémben már minden eddig érzékelt berendezést összekapcsoltam a mostanában látottakal. A házat sosem rendeztük át, hogy a megszokottnál semmi féle képpen se legyen több sérülésem.

Most is tudtam, hogy az előszobában bal oldalt egy tükör lesz ahol ismételten megláttam a ronda fejemet, jobb oldalt meg egy gardrób ami dugig volt a mostani időjárás mellett alkalmatlannak bizonyuló ruhadarabokkal. Az egész tér sötét volt de még nem annyira, hogy lámpát kelljen kapcsolni. Jobb oldalra nyílt a nappali amely az elkepzeltektől kicsit különbözött de nem annyira, hogy különösebben érdekeljen. Balra tekintve egy konyha és egy étkező volt.

Miután végig tapiztam és végig kémleltem mindent a földszinten felvonultam a bejárattal szemben levő lépcsőn. Az én szobám érdekelt a legjobban. Tényleg olyan mint amilyennek elképzeltem? Kellemes csalódás volt látni, hogy teljesen különbözik a hangvétele attól amit eddig számomra jelentett, ami engem jellemzett, nem csodálkoznék ha ezután Yoongi azt mondaná, hogy másnak képzelt el mint amilyen vagyok.

Az ablaküvegen keresztül rengeteg sziporkázó, kellemes napsugár özönlött be amik miatt olyan lett az egész szoba mintha egy életre való ember lakna benne. Ezt a gondolat menetet nem tudtam hova tenni, valahogy teljesen különbözött attól a szemszögtől mint ami valójában engem jellemzne.

Chaeyoung szobájába csak bekukkantottam, nem fűzött sok emlék ehhez a helységhez de mégis olyan jó volt látni. A fürdőszobában minden teljesen úgy nézett ki, ahogy annak lennie kellett. Úgy éreztem magamat mint egy amnéziás aki most próbálja vissza szerezni az emlékeit azokban a borzalmas filmekben csak éppen én nem elhagytam valamit -kivételesen- hanem megtaláltam.

Vissza mentem a szobámba és amint leültem az ágyamra, hogy aztán elnyulhassak szemet szúrt egy csomag a párnámon. Nem volt becsomagolva, nem volt rajta címke, csak egy kis papír zacsiba volt bedobva. Mivel nem szerettem volna így kinyitni, hogy nem köszöntem meg így gyorsan lementem Chae-hoz aki éppen a konyhában tevékenykedett.

-Megtalálad a csomagot? -egy poharat törölgetett egy kopott rongyal és közben a kezemben levő zacskót méregette. -Tudtam, hogy addig nem fogod kinyitni amíg nem tudod kitől kaptad. -az eddig tisztítgatott poharat vissza rakta a helyére és kivett egy újat a mosogatóbol. -Nyugodtan nyisd ki! Ma vettem neked, gondolom szükséges lesz rá a jövőben.

-Köszönöm szépen! -fogtam a csomagot és elvonultam vele a nappaliban levő fotelbe.

Egy kicsit nagyobb mint egy tenyérnyi doboz volt benne. Matt fekete, díszítés nélkül, nem volt könnyű kinyitni, igazából könnyebb lett volna ha nem vagyok lusta elmenni egy ollóért a konyhába de így is megvolt. Mivel semmi megkülönböztetés nem volt a doboz teteje és alja között ezért amikor kinyitottam, a tartalma nagyot koppant a földön.

Ijedten kaptam fel, hogy megnézzem tettem-e benne kárt de hála ez égnek semmi probléma nem volt.

Chaeyoung közben befejezte a poharak tisztogatását, hangosan becsapta a polc ajtaját és oda jött hozzám.

-Azért jobban örülnék annak ha nem a közeljövőben kellene újat venni. -állt meg tőlem pár lépésnyire az ajtó félfának támaszkodva. Csak gyanúsan rápillantottam és elmosolyodtam, vicces mert tudom, hogy egy ilyen féle tárgyat mar láttam valahol de hirtelen nem tudtam mi is az. -Ez egy telefon. Használd egészséggel, segítek bele tenni az aksit ha nem megy.

-Köszönöm szépen! Szerintem jobban járunk ha segítesz egy kicsit. -mosolyogtam rá tovább és közben óvatosan vissza raktam a dobozba, hogyha leejtem akkor legalább essen mindenestül.

Lehet gáz, hogy még sosem volt telefonom de egyszer sem éreztem hiányát, senkit nem kellett felhívnom, senki sem keresett.

Miután kaptam egy hosszas tutorialt a telefon össze szereléséről és "tartásáról". Ezek után kaptam még egy kiselőadást a használatáról.

-Akkor bele írom az itthoni vezetékes számat és az én mobilomét. -adott magyarázatot. -Kell még más szám is?

Nem nézett a szemeimbe, várt egy kicsit aztán elkezdte bepötyögni a számokat. Tudtam mit vár, utálom hogy a saját nevelőm kínoz a nyilvánvaló tényekkel. Kétségbe esetten, vörös arccal néztem rá miután vissza adta nekem a készüléket. Ott volt megnyitva ahol hagyta; tényleg ott volt a két névjegy. Óriási kő esett le a szívemről mikor hirtelen vissza fordult és mosolygósan megkérdezte:

-Yoongi-t nem akarod felhívni?

Esetlenül bólintottam és még rosszabbul nézhettem ki amikor vissza nyomta a kezembe a készüléket Yoongi névjegyénél megnyitva.

Kínosan kémleltem a képernyőt, néma lassúsággal, jól megfontolva végül rányomtam a zöld ikonra.

Helloka👋
Íme itt van az újabb rész. Hát nem is tudom, azt hiszem rájöttem miért nem sikerült még befejeznem a könyvet:
Félek hogy szar lesz a befejezés: igénytelen, lényegtelen. Úgyhogy amennyire csak sikerül a legjobbat akarom nektek nyújtani... emiatt félek befejezni.
De egyszer mindennek vége van, remélem azért nem lett nagyon vontatott ez a fejezet.