Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/

Part. 23

De hirtelen olyan dolog történt velem ami az alatt az egy pillanat alatt megváltoztatta a gondolkodásomat ami az elmélkedésem után következett.

Csak egy édes, kellemes illat közeledett felém, ismerős volt de nem olyan amilyet megszoktam. Nem volt olyan erős, szúrós, tömény illat hanem inkább olyan amilyet mindig is elképzeltem. Egy olyan illat amelynek tulajdonosa megváltoztatta az életemet bár ez az eszemcia egy kicsit el volt nyomva a sok gyógyszer és fertőtlenítő szag miatt.

Egy kihűlt, fáradt de mégis élettel teli és puha tenyér érintette az alkaromat. Nem volt tolakodó, nem volt benne semmi olyan amitől félnem vagy rettegnem kéne, csak a színtiszta szeretet amire mindig is vágytam. Hiába éreztem magamat feszélyezettnek az előbb a sok ember miatt -akik között úgy hittem ő nincs ott- mostmár az sem érdekelt. A sok szidalmazó és fárasztó gondolat egy másodperc töredéke alatt suhant ki az agyambol. Nem volt szükségem rájuk, már nem voltam dühös, nem voltam elhagyatott. Eddig sem voltam az, csak azt hittem.

A kéz másik párját lassan közeledni éreztem az arcomhoz. Milyen fura érzés, azt hittem rossz lesz ha mindenki minket bámul, de még azt sem éreztem hogy minket figyelnének, sőt! Olyan volt mintha nem is lettek volna ott, büszke voltam magamra. Kibírtam a műtétet, túléltem és nem repedt meg bennem semmi, hiszen van aki összetart engem belülről és kívülről. Milyen más, mintha az utolsó pillanatig nem bíztam volna magamban de ő végig az ellenkezőjét tette; várt. Türelmesen bizonygatta nekem, Chae-nak és magának is, hogy megéri, megéri nekem is élvezni az életet, megérdemlem. De miért?

Szuszogásom halkult, ellentétben mindenki másé gyorsult, még Yoongi-é is. Hirtelen nőtt a feszültség amit nem tudtam először miért. Miert lett mindenki hirtelen ideges?

Két másodpercbe sem telt és megtudtam. Lassan kezdtem érezni valami puhát, selymeset az ajkaimon. Hasonlított az enyéimhez. Éreztem a forró lehelletet, éreztem ahogy lassan és gyengéden érint mindenhol ahol csak engedheti magának mások előtt egy kórházban. Ha tudott volna akkor a szemem a háromszorosára nőtt volna és olyan kerek lenne mint az ajtó abroncsa. Minden megállt bennem, a vér, a levegő de nem tartott sokáig. Elvált tőlem, nem tudtam viszonozni nem tudtam semmit sem mondani. Csak érezni ahogy lassan elengedi az arcomat, a kezemet, szusszant egyet szomorúan és távolodik. Ekkor értettem meg, hogy mit is tettem... azaz mit nem tettem.

Egy pillanatig vivódtam magammal, hogy most beszéljek vagy cselekedjek-e, de végül az utolsónak a végrehajtása mellett döntöttem. Gyorsan felemelkedtem a párnáról egy kicsit és a keze után kaptam. Ne merészeljen itt hagyni! Amennyire csak erőm és energiám engedte vissza rántottam az előző pozíciójába, megkerestem a tarkóját és egy kis késéssel de viszonoztam a csókot amelyet az előbb adott nekem. Most neki volt alkalma megdöbbenni, annyira, hogy csak vissza tudott puszilni.

Boldog voltam! Egyszer az életben sikerült a hibámat kijavítanom, egyszer az életemben jól sikerültek a dolgok. Vagyis eddig így állunk. Sajnos van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy rohadt kívancsi és rohadt türelmetlen vagyok.

Miután elengedtem Yoongi-t Dr. Min feltételezett helye felé fordultam és bólintottam. Ha nincs ott akkor csak beégek ha meg ott van akkor úgy is tudja, hogy mit akarok.

-Levegyük? Biztos vagy benne? -feltételezésem betalált és most éppen az illető el akar bizonytalanítani de nem fog.

Engem mostmár az sem érdekel ha vak maradok egész életemben, mert mostmár van aki támogat. Nem azt mondom, hogy eddig Chae nem tette azt de ez így más. Egy határozottat bólintottam és vissza dőltem a párnámra. Lelkiekben és testileg is fel kell készülnom erre... erősnek kell maradnom.

-Rendben Jimin, ahogy gondolod. Most leveszem a védő anyagot de ne nyisd még ki. -közelebb lépett az ágyamhoz és tette a dolgát.

A vattát lenyomkodta néhányszor mielőtt még teljesen eltávolította volna a szememről. Nem tudom hogy ez mire jó de biztos fontos. Amint a "védőanyag" lekerült a szemhejamról valami... valami mást is éreztem nem csak a sötétséget. Ismerős volt, pár perc elmélkedés után rájöttem mi ez; fény. Fény szűrődik át a szemhéjamon.

-Na? Valami? -sürgetett tovább az orvos.

-Azt hiszem ez nem csak sötétség. Azt hiszem... ez nem olyan mint volt. -bizonytalan vagyok, most van a hátra levő életem egyik döntő pontja.

-De jobb vagy rosszabb? -érezhetően megkönnyebbült a légkör de azért még vannak hátra dolgok amikre mindenki kívancsi.

-N-nem tudom, szerintem jobb, nem fáj meg semmi ilyesmi. -lassan vettem a levegőt, hogy ne tűnjek nagyon zaklatottnak.

-Na, ez már nagyon jó! Figyelj Jimin, akkor lassan és nyugodtan nyisd ki a szemed amikor úgy érzed, hogy mehet. Senki sem sürget, mindenkinek van ideje bőven, nem megyünk sehova, várunk. Ha fáj, azonnal csukd vissza és szólj nekem. -le adta az utasításokat és vissza ült a székére.

Most mindenki rám vár. Félek... nagyon be vagyok tojva. Most önállónak kell lennem elvégre férfi vagyok, ezt senki sem tudja helyettem megcsinálni. Huh oké...

Hehe... gonosz vagyok és ma csak ennyit hoztam. Azért ebben a részben eléggé haladt előre a történet...
és NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A 2K MEGTEKINTÉST!
Még mindig nagyon szeretlek titeket!❤️❤️❤️