Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/

Part. 28

A lehető legkellemetlenebb dolog egy olyan rossz érzést érezni amit még az előtt sosem. A töménytelen együtt érzés amit az illetőktől sosem kapsz vissza hiszen minek is az. A mosolyok is csak akkor tudnak igazán őszinték lenni ha tudjuk hogy azokat kinek küldjük, fájdalmas hogy abban a tudatban kell élnem, hogy én ezen a világon aligha tudok valakiről akármit is.

Hiába szeretnék ez ellen tenni mivel a kórházi étkező falai között nem igazán vannak emberek akikkel szívesen ismerkednék, -ilyen helyzetben- vagy olyanok akik egyáltalán alkalmasak a társalgásra. Az asztalok többnyire foglaltak voltak. Fiatalok és idősek egyaránt nem vettek tudomást egymásról vagy rólam, a saját problémájukkal sem tudnak foglalkozni hiszen látszik rajtuk, hogy nem ok nélkül vannak ezen a büdös és unalmas helyen.

Chaeyoung közelébe érve egy mélyet szusszantam, hogy észre vehessen. Valamit nagyon bámult a telefonjában, a hozzá közelebb elhelyezkedő széken egy óriási táska volt, hanyagul becipzárazva. Valószínűleg siethetett, amint tudomást vett szerencsétlen valómról felnézett a készülékből, levette a szemüvegét és minden eddig keze ügyében levő dolgot letett az asztalra.

-Ülj le! -mutatott az előtte levő székre amely egy kicsit kopott és morzsás volt de kisebb habozás után a száraz ételmaradékot lesöprögettem a kórházi ruhám hosszú ujjával és az egykor piros ülő alkalmatosságon helyet foglaltam.

-Ma haza is megyünk? -hangomon hiába próbáltam az izgatottságomat korlátozni egy kicsit még talán így is soknak tűnt.

A fájdalmas gondolataimat egy kisebb burok vette körül amely a saját boldogságomat éreztette velem. Végre nem kell itt lennem a sok szomorú és beteg ember között! Hiába, a segítséget nem fogom tudni nyújtani nekik úgy, hogy magam sem vagyok képes egyedül megállni a lábamon. Ehhez pedig támogató kezek és jó élet kell, hogy az én életemben legyen legalább minden rendben.

-Igen, -bólintott határozottan és a táska felé biccentett. -abban vannak a ruháid és cipő, öltözz át nyugodtan, nem hiszem hogy ebben a kórházi köpenyben szeretnél mutatkozni az utcán. -mosolyával erőt adott számomra és az utolsó szava kimondása után már a táskát felkapva indultam el a folyosó végén levő mosdóba azon agyalva, hogy ehhez a pár szóhoz nekem miért is kellet leülnöm.

Kellemetlen ugyan, de ez velem jár, ugyanis nem tudtam szét húzni a zipzárt, két helyen is elakadt. Miután ezt az akadályt is leküzdöttem kotorászni kezdtem a cuccaim között és arra jöttem rá, hogy -valószínűleg azért mert Chae fölöslegesnek tartotta- egyáltalán nem voltak színesnek nevezhető rongyaim. Csak fekete, fehér és szürke ruha darabok kerültek elő a táskából és a cipőm is, egy időben biztos fehéren virított viszont mára már egy beazonosíthatatlan árnyalatban pompázott.

Mivel éhes voltam ezért gyorsan el siettem az egyik mosdó kagylóig és kezet mostam, hogy kajálás előtt ne kelljen vissza jönnöm. Gyorsan megmostam az arcomat is, hogy egy kicsit felfrissüljek és amint felegyenesedtem meg láttam a saját arc képemet a tükörben -amitől eddig kíméltem magamat-. Az első gondolat ami végig szaladt a tudatomon a saját külsőmmel kapcsolatban: ez most valami vicc!? Komolyan Chaeyoung egy ilyen... ilyen külsejű emberrel töltötte 16 évét? Yoongi komolyan ezzel az emberrel foglalkozik?

Hirtelen fogott el a bűntudat és a hányinger. Azért ennél egy kicsit jobbra számítottam. Yoongi nálam mennyivel szebb. Én meg itt még azt vártam, hogy valaki hozzám szóljon? Csodálkozom hogy mindenki ignorál? Egy gyors lista össze állításával -amelyet a kinézetem megváltoztatásával kapcsolatban gondoltam végig- léptem ki a mosdóból és levágódtam az ezelőtt is elfoglalt helyemre.

-Chae, mielőtt még akárhová is megyünk el szeretnék menni Jeno-hoz, hogy csináljon valamit ezzel itt a fejem tetején. -felháborodottan hablatyoltam miközben össze-vissza taperoltam a loboncomat.

-Nyugi, Jimin. Szerintem nagyon jól nézel ki, nem kell aggódni  és kétségbe esni! Van aki milliókat fizet azért, hogy úgy nézzen ki mint te.-olyan magabiztosan jelentette ki, hogy egy pillanatra el is hittem neki.

-Akkor az a valaki őrült. -dünnyögtem.

Hosszas erősödések árán végül ugyancsak ott lyukadtunk ki, hogy nem megyünk fodrászhoz. Mert Chae szerint fölösleges én nekem meg halvány lila fingom sincsen még arról sem, hogy hol vagyok nem hogy Jeno hol van. Szóval beültetett a kocsiba ami számomra elég érdekes volt, amíg a járdán mentünk addig mások kocsiját bámultam és az egymást szidalmazni készülő embereket és amint megláttam a mi kocsinkat nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.

Egy percre sem akartam megsérteni Chae-t szóval csak fa pofával bámultam a kis rózsaszínre festett kocsit. Nem tűnt nagyon réginek és egészen jó állapotúnak tűnt... amíg be nem ültem. A világon nem lehet ilyen randa kárpitot venni mint amilyen ebben a kocsiban volt. A CD lejátszó szószerint menekült a környezetéből, majd kiesett de az ismerős dallamot egy pillanatra sem szakította meg.

Úgy gondoltam nekem a kocsi tanulmányozásból elég is lesz és inkább az ablakon keresztül bámultam a tájat amely sokkal szebb volt mint a kocsi beltere.

Minden esetre kifogtuk az összes stoppot és minden gyalog átkelőnél legalább öt néni átkelését vártuk ki egyesével de azon kívül minden rendben ment.

Lassítottunk és kisebb időnyi parkolási lehetőség keresgélése és megtalálása után teljesen leállt a motor és kiszálhattunk végre. A környék tiszta és zöld volt, egy zsákutca közepe felé tartottunk ahol az egyik ház hangulata nagyon ismerősnek kezdett látszani. Pont az előtt a ház előtt álltunk meg és Chae keresgélés mentesen nyomta a kezembe a kulcsot.

-Tessék Jimin. Üdv itthon! -a nap feketén csillogó haját csak még varázslatosabbá tette és csak még idillibb lett a hangulat attól, hogy a sugarak nem közvetlenül ránk, hanem inkább a ház falaira érkeztek.

Lassan bedugtam a kis fém darabot a helyére és kétszer el fordítottam. Kis koromban sokszor hallottam, hogy a bejutáshoz három kattanás szükséges; kettő kulcs fordítás és egy kilincs lenyomás. Ehhez tartva magamat tettem meg az azonos lépéseket és a magas, sötét ajtó ki is nyílt.

Sziasztok!
Hát én olyan ügyes vagyok, egy ideje abban a hitben voltam, hogy még kevesebb mint egy hete publikáltam ezt a részt és ma szembesültem vele, hogy még kész sincsen...🙂
Szóval megpróbáltam egy kicsit hosszabbra írni, remélem tetszett!