Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/

Part. 21

-Jimin! -hangom rekedtesnek hatott de próbáltam suttogni, hogy ne zavarjam meg az ébredezésben.

Ezen része a tervemnek viszont nem jött össze ugyanis olyan hévvel álltam fel a székről, hogy az felborult miközben kitoltam magam alól. Nagy csattanással csapódott a laminált padlónak ami még az én fülemet is bántotta, nemhogy az Ő érzékeny "szenzorát"...

-Mindjárt vissza jö-jövök. -suttogtam tovább miközben próbáltam vissza pakolni a széket eredeti pozíciójába.

Kimentem de most a csendre figyelve halkan csuktam be magam után az ajtót és apám után kezdtem kutatni. Nem telt bele két pillanatba és próbáltam nyugodt szemmel az ő szemébe nézni jelezve egy bólintassal, hogy történt valami... valami olyan mihez én nem vagyok elég.

Ő vette is a lapot és sűrű bocsánat kérések közepette ott hagyta az egyik páciense gondviselőjét. Szinte már futotta a közte és a kórterem közti távolságot de előtte gyorsan oda fordult hozzám.

-Ébredezik? -szeme nem sugallt sok mindent számomra így azzal próbáltam nyugtatni magamat hogy nincs semmi baj.

-Igen, azt hiszem igen. -bólintásokkal is próbáltam alá támasztani az igazamat.

Egy pillanatra hitetlenkedve nézett rám majd beharapott ajkakkal indult meg a kórterembe. Ez semmi féle képpen nem jelent jót! Ugye ha baja van akkor az nem nagy? És ha nagy akkor megtudják oldani és ha kicsi akkor is? Most mi van vele?

Számtalan kérdés futott át a fejemen, többek között, hogy Chae hol van, hogy én hol vagyok és mi is történt. Nem sok időm volt filozófálmi ugyanis az egyik nővér feje került elő Chim kórterméből és hevesen nekem integetett. Gyorsan körülnéztem, hogyha most elkezdek sprintelni akkor kit fogok elsodorni de szerencsémre senki érdekes nem járt arra úgyhogy nyugodtan megtehettem, hogy nem tartom be a sebesség korlátot és szinte vágtatva rohantam be a fiatal nő mellett a fehér ajtón.

Miután biztonságos távolságba kerültem a bajárattól és a nővér is elengedte a kilincset én körülnéztem, felmértem a terepet. Apám a Jimin jobb oldalán levő széken foglalt helyet és egy dobozban matatott közben folyamatosan fel-felpillantgatva az ébredező fiúra akin mostmár erősen látszott, hogy köztünk van. Halk, kicsit fájdalmas hangokat nyöszörgött ki ajkai közül ami miatt egy cseppet sem lettem nyugodtabb. Gyomrom görcsbe szorult amit nagyjából úgy lehetett volna elképzelni mintha valaki úgy szorongatná az említett szervemet mint Jimin kis ujjai a takarót.

Közben izgatott kopogtatásra lettem figyelmes és arra, hogy valaki benyit. A bajárat felé néztem ahol Chae álldogált és az én arckifejezésemet kémlelte. Mosolygott és magassarkújának a sarkáról a lábujján ringatta magát ami nem tűnt túl biztonságosnak. Teljes mértékben tudatlannak látszott, milyen jó az ilyen érzés, a tudatlan boldogság de ezt a mosolyt le kellett, hogy koptassam az arcáról. Ránéztem, lassan éreztem, hogy az a bizonyos fátyol a szememen szépen létre jön és már nem csak a gyomrom sajgott hanem a torkom, a fejem és olyan volt mintha a kezeim le akarnának esni a helyükről. Vissza néztem a gyötrelmesen fájdalmasan szenvedő Jiminre akinek ajkai lassan annyira kiszáradnak, hogy már attól kell tartsak, hogy olyan lesz mint a Szahara.

Mikor már úgy éreztem, hogy alig tudok megállni a lábamon és már azon voltam hogy sarkon fordulok és kimegyek el szívni egy cigit Chae odalépett mellém és lassan elmosódó sminkjét letörölve próbált az utolsó erejével nekem lelkitámaszt adni.

-Ne menj! Mit fog látni ha felébred? -mosolya egész hihetőnek volt nevezhető és valamennyire nekem is segített  kikerülni a zsúfolt agyam által képzett fájdalmat amit aztán az ájulás és képszakadás követ.

A nővérnek intett apám, hogy adjon Jiminnek egy fájdalom csillapítót amit még meg is értek csak az volt a baj, hogy szegénynek úgy remegett a keze, hogy nem tudta betölteni a tűt. Egy ideig csak idegesen toporogva, ajak harapdálva vártam de aztán csak egy mozdulással adtam a nő tudtára, hogy nagyon nem tetszik amit látok ami nem nagyon segített neki ugyanis ettől csak még jobban remegett. Hogy lehet egy ilyet felvenni ide?

Már lassan egy perce vártam a nem létező csodára, hogy azért csak menni fog az neki de sajnos nem hagyatkozhattam a szerencsémre. Segély azaz inkább kérlelő tekintettel néztem apámra -aki ugyanúgy nem nézett ki türelmesnek- hogy engedje meg nekem, hadd segítsek. De ő csak rosszallóan megrázta a fejét.

A levegőben levő feszültség miatt Chae megingott és láttam, hogy lassan kezdi teljesen elveszteni az egyensúlyát úgyhogy oda vezettem az egyik székhez, hogy le tudjon ülni. Addig próbáltam összegyűjteni a maradék önuralmamat és elkezdtem azon agyalni, hogy hány féle képpen fogom én ezt a nővérkét megölni és kínozni.

Sziasztok!
Úgy terveztem, hogy ebben a részben fog felkelni Jimin de aztán eszembe jutott, hogy milyen jó érzés húzni az olvasóim agyát~😈
Ne haragudjatok, igyekszem gyorsan hozni a kövi részt!❤️