Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/

Part.14

Miután többszörös kopogtatás után sem kapott választ nemes egyszerűséggel benyitott és nagy meglepetésemre apám jelent meg az ajtóban nagy vigyorral arcán.

-Szia Yoongi fiam! -intett egyet majd leült oda ahol pár perce még Jimin ült.

-Szia. Mi ilyen mulatságos? Én is jókedvű szeretnék lenni. -tettem keresztbe magam előtt a kezeimet várva arra, hogy hátha felvidít -amit valljunk be nem az erőssége.

-Miért? Rossz kedved van? -nem tudom mit vár...

-Szerinted? -csattantam fel -el ment! -morgolódtam elég hangosan -el kellett mennie... -halkultam el végül.

-Jaj te szegény, az ne zavarjon, hogy csak pár órára! -nevetett fel ismét -amúgy jó hírek van, szóval ne aggódj.

-Csak akkor fogom fel jó hírnek, sőt! Csak akkor hallgatom meg ha Jiminnel kapcsolatos. -néztem rá villámokat szóró tekintettel.

-Jiminnel kapcsolatos. -bólintott egyet.

-Akkor mondjad már! -üvöltöttem le a fejét ismét.

Az utóbbi napokban feszülten viselkedem minden földi teremtménnyel aki nem Jimin.

-Jó-jó, nyugi... -intett nyugalomra. -addigra nagyjából felépülsz -nem tudta befejezni a mondatot, mert nekem megint bele kellett pofáznom.

-Azt mondtad, hogy Jiminnel kapcsolatos. Ne az én állapotomat hozd fel. -a méregtől egyre csak feljebb és feljebb kerültem a párnán ami azt jelentette, hogy lassan ülő helyzetbe keveredtem.

Nos, igen. Pár perce még azt hajtogattam magamban, hogy mennyivel kevesebbet idegeskedem de apám környezetében ez elég nehéznek bizonyult mindig is.

-Fiam? -fújta ki lassan a levegőt amire hümmögtem egyet -befejezhetem? Ha azt mondtam, hogy Jiminnel kapcsolatos akkor Jiminnel kapcsolatos és kész. -huh, apát nem érdemes felhúzni. Inkább csöndbe maradtam -szóval, mire elérkezik a műtét napja te addigra kapsz olyan gipszet amiben tudsz mozogni szóval eljöhetsz hozzá.

Ott lehetek? Pedig már teljesen feladtam. És ő most ment el. Mondjuk lehet, hogy nem is akarja, hogy ott legyek vele. Bár akkor nem maradna itt velem. Istenem, olyan aranyos~

-Nah ez tényleg jó hír, köszi apa. -csuktam le szemeimet és vissza dőltem az ágyra. -Apa?

-Hm?

-Szerinted tetszeni fogok Neki? -tettem fel a kérdést félve a választól.

-Ezt ne tőlem kérdezd. -vonta meg vállát. -Szerintem nagyon aranyosan bánik veled, nem féltem a kapcsolatotokat. Főleg ahogy az előbb áradozott nekem rólad.

-Ezzel most egy kicsit megnyugodtam. Várj, mi? -a mondandóm elejét mit sem sejtve ejtettem ki ajkaim között de mire elért tudatomig, hogy mi volt apám utolsó pár szava a szemeim a kétszeresükre nőttek.

Nem vártam semmit de még így is csalódnom kellett, mivel úgy ahogy volt, válasz nélkül csapta be maga után az ajtót.
Persze... ő mindent tud de semmit nem mond...

Jimin pov.:

Már jó ideje bent lakom a kórházban Yoongi-val. Életem talán legszebb időszakát élem most pedig utálom a büdös, csoszógó hangokkal teli helyeket. De persze ennek is vége kell legyen egyszer, pár nap múlva lesz a műtét. Félek a dologtól nem kicsit... milyen lesz így? Milyen lesz a kapcsolatunk Yoongi-val?

Attól felek, hogy amikor fel kelek nem lesz mellettem -mondjuk ez így lesz eddig a pontig biztos- és aztán közlik velem, hogy mostmár nem akar többet látni. Mivel mindig azt hajtogatta, hogy mennyire akar nekem segíteni ezért attól felek, hogy amikor már nincs szükségem annyi segítségre egyszerűen ott hagy...
amit
én
nem
akarok...

Másfelől meg van egy másik nagy problémám vele kapcsolatban. Lehet csak azért mert sosem voltak barátaim de van egy olyan érzésem, hogy én többet érzek iránta mint egyszerű barátság amik általában azokban az aranyos filmekben vannak. Nagyon zavar, hogy nem tudom ilyenkor mit kell csinálni vagy ez egyáltalán lehetséges-e.

Éppen a kórház felé tartunk, nem rég indultunk szóval van időm eszme cserét folytatni Chae-val erről. Megköszörültem a torkomat amire valószínűleg felfigyelt.

-Szerinted létezik olyan, higy fiú fiúba lesz...? -hangomban biztos észre vette azt a zavart ami valószínűleg az arcomra is kiült két óriási vörös folt formájában és még a mondatomat sem fejeztem be.

-Persze! Tudod Jimin létezik ilyen, nem is olyan kevés. A szerelem nem ismer határokat... -áradozott nekem ilyen és ilyen fajta szerelmes ügyekről de aztán komolyra fordította a szót. -miért kérded?

Lehet, hogy ez így hülyén hangzik de szerintem ő pontosan tudja, hogy miért tettem fel ezt a roppant zavarba hozó kérdést.

-Hát, nem tudom mennyit érzek Yoongi iránt. De ez biztosan nem lehetne átlagos szerelem. -annyira nem jöttem zavarba mint amennyire számítottam.

-És szerinted én honnan tudjam, hogy te mennyire kedveled? -nevetett fel -amúgy ez tényleg nem lenne az. De nyugi, nem vagy vele egyedül a világon ha ez igaz, nem veled van a baj.

-Értem... és hogy lehet kideríteni, hogy ilyen vagyok-e? Tényleg nem tudom Chae~ -nyavajogtam.

-Igazából nem vagyok jártas a témában. De ha gondolod magatokra hagylak titeket egy pár órára, hogy megvitassátok. -hangja derűs volt amiből arra következtetek hogy örül annak hogy fel tettem a kérdésemet -jah, és... tudod a melegeket vannak olyan emberek akik elítélik a másságuk miatt.

-Aich, persze hogy nem lesz ettől könnyebb az életem. -morogtam a nem létező bajszom alatt. A következő kérdésem villám szerűen hasított belém de nem a boldogságtól... inkább a fájdalomtól -Mi van ha Yoongi nem fogad el?

-Szerintem ezért ne aggódj, szívecskem. -nevetett fel.

Jó, én bízom benne de azért nem nyugodtam meg. Ez így... túl gyorsan ért, és ami azt illeti eszem ágában sincs szerelmet vallani neki, eddig ő sem tette meg pedig volt rá ideje... feltéve ha akarta volna.

Bementünk a már jól ismert épületbe, ugyanazon a liften, ugyan azon a lépcső házon keresztül jutottunk el legjobb és egyetlen barátom kórtermébe.

-Én akkor megyek is, van egy kis dolgom. -hallottam meg Chaeyoung hangját az ajtóban ami aztán be is csapódott.

Hello!
Hell no~🖤 tegnap elfelejtettem kirakni a részt és valamikor este tizenegy körül kiugrottam az ágyból, hogy: Basszus, a Yoonmin! Hehe, aztán vissza aludtam...😅
Remélem annyira nem lett rossz💞💞