Vérfarkasok őrzője 》Befejezett《

20. Fejezet

                                                                        -Kuro-

   Még időm se volt a történteken gondolkodni, máris benne voltam egy másik csatában. Ahogy folyamatosan hátráltam, beleütközött a sarkam valamibe, és hanyatt vágódtam. A sárkány kölyök fölém magasodott, és kivillantotta az éles fogsorját. De mi volt a lábam alatt? Teljesen sima a talaj!

  - Belőlem nem eszel! - kiáltottam rá, és nagy lendületet véve lelöktem magamról.

   De ahogy hátraesett, egy másik kölyök vetette rám magát. Elkerekedett szemekkel elgurultam az útjából, így az éles karma a földbe fúródott. Ketten vannak? Gyorsan felpattantam és támadó állásba helyezkedtem.

    Kifújtam a levegőt, és csak a hangokra koncentráltam. Most, hogy jobban hallgatóztam, feltűnt hogy két zajforrás volt. Jobbról és balról is megpróbáltak bekeríteni. Megvártam, amíg elég közel értek, majd hátráltam pár lépést, így már velük szembe kerültem.

     A léptek gyorsultak, innen gondoltam, hogy az egyik támadásba lendült. A következő pillanatban a sárkány előbukkant, és hatalmas ordítással rám emelte a hatalmas mancsát. Az egyik kardommal kivédtem, a másikkal viszont a testébe szúrtam. Mielőtt elrohant volna, gyorsan kihúztam a fegyvert belőle, így a vére rám fröccsent.

     A másik meghallva a testvére fájdalmas üvöltését, azonnal rám vetette magát, de én időben elugrottam.

    Ekkor viszont a buzogány szerű farkát a hasamnak csapta, amitől elrepültem, és végül keményen ütődtem a talajnak. A fájdalom a gyomromba nyilallt, és egy jó pár pillanatig nem is kaptam levegőt. A földön feküdve összegörnyedtem, miközben erősen a kard markolatát fogtam. A fogamat összeszorítva próbáltam erőt gyűjteni. Nehezen felküzdöttem magam, azonban a következő pillanatban vért köhögtem fel. Szédelegve és görnyedten ugyan, de felálltam, és jó szorosan markoltam a két fegyvert.

  - Azt hiszitek, hogy ennyitől kipurcanok, mi? - vigyorogtam eszelősen, és beleszippantottam a levegőbe. Éreztem a sebesült sárkánynak a vére szagát.

    De valami nem stimmelt. A szag nemhogy közeledett volna, de távolodott.

    Ekkor vettem észre, hogy a nagy sárkány valamit keresett a fűben. Tekintete idegesen pásztázta a területet, miközben száját még mindig csukva tartotta.

    Hirtelen Hachi ugrott ki, és kezdte el harapdálni a hatalmas bestiát. De mielőtt ezt a sárkány le tudta volna reagálni, Hachi már el is tűnt. De hol van Kira? A vér szag forrása sebesen száguldott Hachi felé.

  - Francba - szitkozódtam, majd én is futásnak eredtem.

    Azonban félútnál megint megtámadt a másik sárkány kölyök. Most valahogy nem volt kedvem kikerülni. Szinte egyszerre támadtunk mindketten. Nem tudtam volna megmondani, melyikünk volt a gyorsabb.

    Abban a pillanatban, ahogy beleszúrtam mindkét kardomat a testébe, megéreztem az éles karmait a vállamban. Már csak az volt a kérdés, hogy melyikünk marad életben. Mit sem törődve a fájdalommal, még mélyebbre toltam a pengét a mellkasában. Majd egy hirtelen mozdulattal megforgattam benne a kardokat. A vágásból az eddigieknél is jobban csordogált ki a friss és sűrű vér. Biztos voltam benne, hogy eltaláltam valami lét fontosságú szervet, mert a sárkány szeme kidülledt, az egész teste rándult egyet, majd elernyedt.

  - Útban vagy - morogtam, majd nagy nehezen felemeltem a lábamat - aminek következtében a gyomrom meghonorált fájdalommal -, és a sárkány testének nyomtam, így húztam ki a kardjaimat. Az nagy puffanással földre zuhant, ezzel együtt a karma is kihúzódott a vállamból.