Vérfarkasok őrzője 》Befejezett《

5.Fejezet

                             -Megumi-  

   Két év telt el azóta, hogy elszöktem az Osaka klántól. Attól kezdve minden egyes nap bilincsben jártam, kíséret nélkül nem mehettem ki a házból, este pedig az ágyhoz kötöztek, az ablakot leláncolták. Igaz, már jól tudtam varázsolni, de ezt csak az edzések során voltam képes használni, ugyanis nem közönséges bilincset viseltem. Ez meggátolta a mágiát.
   Eleinte lázadtam, folyamatosan el akartam szökni, volt amikor két napig nem is ettem. Aztán, amikor láttam hogy ezzel nem igazán törődtek, inkább befejeztem és új taktikát választottam. A kivárást. Elkezdtem a könyvtárból mindenféle könyvet kihordozgatni, és azokat olvastam a szabadidőmben.
   Mivel egyre jobban ment a varázslás, ezért adtak pihenőidőket. Én ezt kihasználva tudományos feljegyzéseket olvastam, vérfarkasokról, boszorkányokról, szellemekről, tündérekről. De legfőképpen varázslókról. Kerestem a kérdéseimre a válaszokat. Azonban előfordult, hogy a kezembe akadt egy-két emberi szokásokról szóló könyv is.
   Jelenleg tél van, pontosabban december 25. Elvileg karácsony, gyakorlatilag ki tudja... Lehet hogy igaz, ami a könyvekben van, lehet hogy nem. Egy biztos: kinézve a karcos ablakon a csendes téli látvány fogadott.
   A fák kopaszon dideregtek, az ágaikra jég fagyott. Az állatok már rég kerestek maguknak valami melegebb helyet. A hó csendesen pihent a földön, olykor a szél megzavarta szendergését és arrébb sodorta egy kicsit. Nem mondom, hogy frissen esett csapadék volt ez, mert legalább már két napos.
   Felnézve az égre látni lehetett a sok szürke felhőt, ahol a nap egyetlen ellenállásként próbált utat törni magának, hogy egy kicsit felmelegítse ezt a tájat. Néha győzött, olyankor melegen besütött az ablakon át, de az esetek többségében eltakarta a sok felhő.
   Sóhajtva inkább visszanéztem a szövegbe. A földön ülve éppen egy újabb könyvet próbáltam kiolvasni. Körülöttem egy tucat másik hevert szanaszét. Megigazítva a göndör hajamat lapoztam egyet, mire a kezemet szorító lánc megcsörrent.
   "Egyszer, nem is olyan rég, élt egy varázsló. Ő volt a világ legerősebb mágusa, mégse hangoztatta az erejét. Azonban útra kelt, és 1 évig nem is látták. Amikor visszatért, egy csecsemő volt nála. A helyiek úgy tartják, hogy a kislánynak arany fürtjei voltak, és mindent tudó kék szemei. Azonban csak egyetlen egyszer látták, azután soha többet. De a kislánnyal együtt a varázsló is eltűnt, ezúttal örökre. Csak a kitsunék tudhatják merre lehet." - olvastam el az utolsó szavakat, majd becsuktam a könyvet és végigsimítottam a kezemmel az elejét, pont akkor világított rá a nap az aranyozott, kacifántos betűkkel írt címre. "Nobron Dornas, az ismeretlen varázsló."
   Elgondolkozva néztem a könyvet. Annyi legenda szól róla, annyi hőstett, mégse ismerték igazán. Mégis hogy találjam meg? - kérdeztem magamtól, miközben szép lassan pakolászni kezdtem a könyveket. Egy tényleges mágus tudna segíteni az Osaka klánnal szemben, de eddig akikről olvastam, az mind vagy meghalt egy nagy csatában, vagy örökre elvonult. Egyedül erről a híres, nevezetes Nobronról volt egy nyom. Hiszen a kitsunék tudják hogy merre van!
   Mondjuk velük sem könnyű kapcsolatba lépni, hiszen hatalmas erejű szellem rókák. Úgy néznek ki, mint a sima róka, kivétel, ha tényleg nagy ereje van. Ugyanis minél nagyobb az energiája, annál több farka van. A maximum a kilenc. Emberi alakba is tudnak bújni. Legalábbis ezt írták a könyvek. Ha meg is találom őket, hogyan vegyem rá hogy segítsenek? Talán Kuro tudná a választ...
  - Kuro... - suttogtam kissé rekedten. A nap ismét előbújt, ezúttal egy árnyék jelent meg az ablakomnál, mire felpillantottam.
   Pislogva néztem bele a kíváncsi szempárba. Egy róka kölyök bámult engem az üvegen keresztül. Fekete bundája, füle és a farka hegye pedig fehér volt. Ugyanakkor a mellkasi résztől egészen a hasáig fehér szőr borította. Nem szokványos róka volt, éreztem rajta a tiszta és erős mágiát.
   Ámulva néztem bele újra a sárga szemekbe. Közelebb másztam az ablakhoz, de Ő meg se rezzent. Nyugodtan figyelte minden egyes mozdulatomat.
   Hirtelen lehúzta valami a róka kölyköt, mire csodálkozva megálltam. Egy másik, kicsivel idősebb róka dugta ki a fejét. Az Ő bundája szőke - szinte már arany színű -, a füle és farka hegye fekete volt, szeme sárgán virított. Az Ő tekintete inkább már óvatos és felelősségteljes volt, jobban végigmért.
   Visszajött a fekete róka is, így már ketten néztek kíváncsian. Kinézetileg különböztek, de mégis valamennyire hasonlítottak. Végül megállapítottam magamban, hogy biztosan testvérek.
  Váratlanul mindketten megfordultak, és elrohantak, mintha hívták volna őket. A szőke rókának három, a feketének kettő farka volt. Kitsunék?
    Az ajtó kivágódott mögöttem, mire odakaptam a fejemet.
  - Megérkeztek a vendégeink - kezdte komoran. Bólintottam, és felállva odapattantam az őr mellé. Említették a reggeli edzésen, hogy ma különleges vendégek fognak érkezni. - Mindent a megbeszéltek alapján csinálsz - morogta és kimentünk a hideg tájba. Hogy ne fázzak annyira, a hosszú ruhámba rejtettem a megbilincselt kezeimet.
  - Igen - feleltem robothangon. Összefoglalva annyi, hogy csak akkor szólalok meg, ha kérdeznek. Közönséges tekintettel néztem a felszálló leheletünket, miközben odavezettek a vezérünkhöz. Már megszoktam, hogy csak egy őr jön a szobámhoz, és a többi kint vár az udvaron.
    Az irányítónk egy vörös hajú, fekete szemű, harmincas éveiben járó férfi. A kinézetével és a kisugárzásával egészen démoni alakot öltött. Amikor meglátott, eszelősen elvigyorodott, megragadta a karomat és a falu kapujához vezetett. Általában itt fogadtuk a kereskedőket és a vendégeket.
  - Hogy vagy, Megumi? - kérdezte látszólag szívélyesen, de én tudtam, hogy legszívesebben megfojtana a nap bármelyik percében.
   -Nem kell a "kedvességed". Tudom mi a dolgom, nem foglak titeket beárulni - néztem unottan a havat. Éreztem, ahogy a szorítása erősödik, de mielőtt bármiféle mágiát is bocsájtott volna rám, megérkeztünk a látogatóinkhoz.
   Mindketten meghajoltunk, és csak ezután tudtam jobban megnézni magamnak őket. Kikerekedett szemekkel bámultam a három kitsunét. Kettővel már találkoztam az előbb, de a harmadikat még nem láttam. Egy felnőtt nő volt, fehér bundája beleolvadt a téli tájba. Neki öt farka volt, szürke szeme pedig lenézően fürkészte a vezérünket.
  - Miért hívattál minket, Tamaki?
  - Ne itt ácsorogjunk. Jöjjenek beljebb - kezdte mézédes hangon amaz. A két rókakölyök átváltozott emberi alakba.
   Előlépett az idősebb, körülbelül 14 éves lehetett, szőke haja megcsillant a napfényben. Szinte a világ legunottabb fejével meredt a vezetőnkre.
  - Azt kérdezte, miért hívatott ide minket... Nem akarunk bemenni a gyalázatos házadba - mondta nyugodt hangon, nulla érzelemmel az arcán.
   Csodálkozva eltátottam a számat, de hamar rendeztem az arcvonásaimat, mert rám nézett a szőke kitsune. Egy ideig farkasszemeztünk, valószínűleg várta a reakciómat, de én közönségesen méregettem, ezért lassan tovább siklott a tekintete. Még láttam, ahogy egy mosolyféleség átfut az arcán.
   A vezérünk lassan kifújta a levegőt, és újra barátságosan fordult a különös vendégeinkhez.
   - Arra szeretném megkérni a kitsunéket, hogy szálljanak harcba, győzzék le nekünk a vérfarkasokat. Sok jutalmat kapnak érte.
   - Most felbérelt minket zsoldosként? - csodálkozott a fekete kitsune. Teljesen más volt a kisugárzása, a beszéd stílusa. Ő inkább hangosabb és vidámabb volt, szeme folyamatosan csillogott. - Ilyet még nem hallottam - nevetett.
   - Te megőröltél - nézte le a szőke róka.
   - Egyértelmű, hogy nem - vonta fel a szemöldökét a nő. A vezérünket konkrétan porig alázták, aminek legbelül nagyon is örültem.
   - De hát ti is utáljátok az Akita klánt! - kiabált rájuk mérgesen.
   - Igen, ezért is adtuk oda 12 évvel ezelőtt az ajándékunkat. Hogy a következő idézés sikeres legyen. De nem fogunk harcolni.
   - Semmit nem ér! Egyszerűen gyenge, és nem engedelmeskedik.
   - Ha eljön az ideje, akkor majd kivirágzik az ereje. Csak türelemmel kell lenni - vitatkozott tovább a nő.
  - Örökösen ellenszegül, és amióta az energiája növekszik, nem csinálja amit kell, ránk támad, sőt, el is szökött, és az ellenséggel szövetkezett! 
   - Vigyázz a szádra! - kiabálta a fekete kitsune a szavába vágva.
   - De igazad van, remek ajándék volt! Amióta idekerült, csak a bajt okozza! Nem bírok még 4 évet ki mellette!
   - Azt ajánlom, hogy még egyszer ne merészelj velünk így beszélni! - A felnőtt kitsune szinte izzott a haragtól, először nem is értettem honnan jön ekkora mennyiségű aura.
   Hasonlított a mi mágia auránkhoz, de sokkal tisztább volt és erősebb. Aztán amikor a kezére siklott a tekintetem, megláttam egy mágia gömböt, amit abban a pillanatban a vezérünkhöz vágott. Másodperc töredéke volt az egész, alig láttam valamit, de annyit érzékeltem, hogy a főnök elengedi a kezemet, és arrébb ugrik. A golyó mellettem alig pár centire száguldott el. Ha egy kicsivel oldalra fordítom a fejemet, ezer százalék hogy eltalál. A szívem hihetetlenül gyorsan dobogott, fel se tudtam fogni hogy az életem pár centitől függött.
   Meredten bámultam a fehér kitsunét, aki alig láthatóan bólintott. Akkor jöttem rá, hogy kiszámolta, hogy engem véletlenül se kapjon telibe.
  - Csakis magadnak köszönheted ezt az egészet! Ha nem bánsz vele így, ha nem vered folyamatosan, ha nem láncolod meg, és kedvesebben viselkedsz vele, akkor mind ez nem történik meg! Nagy erőt adtunk a kezedbe, de te még ezt se becsülöd. A következő években a kitsunék nem óhajtanak tárgyalni veled - fordítottak hátat, és ráérősen elsétáltak. A történtektől megrészegülve néztem utánuk. Ez még nekem is sok volt egy kicsit. Mit adtak 12 évvel ezelőtt nekünk a kitsunék? 12 éve... Pont akkor születtem!
   A gondolkodásomat a vezérünk szakította félbe, aki valósággal remegett a dühtől.
  - Ne mond ezt nekem - kiabálta, majd egy tűzgolyót küldött a három kitsune felé. Ez annyira övön aluli volt, hogy még én is kikerekedett szemekkel bámultam a pörgő gömböt, ahogy vészesen közeledik a kitsunékhez.
    Ennél a pontnál a testem ösztönösen cselekedett. Hirtelen felemeltem mindkét kezemet - a láncom éles csörömpöléssel válaszolt erre a mozdulatra -, és minden erőmet belevetve, pajzsot emeltem a tűzgolyó elé, ezzel megvédve a kitsunéket. Néztem, ahogy a golyó szertefoszlik a pajzs körül, és összeszorított fogakkal tűrtem a lánc ellenállását.
   Nem értettem ezt a mozdulatot, és azt se, hogy lehetek képes erre, miközben mágia elleni bilincs van rajtam. A fehér és fekete kitsune csodálkozva nézett rám, azonban a szőke csak bólintott egyet.
   - Tartozunk neked. Még találkozunk - mondta sejtelmesen a szőke.
   - Menjetek! - kiabáltam, mert már láttam a szemem sarkából hogy rohannak felénk az őrök. A három kitsune elfutott, én pedig elégedetten engedtem le a karomat, és hagytam, hogy az őrök elhurcoljanak.

Sziasztok! Remélem, hogy eddig teszik a történet. :) Hetente jönnek majd részek - bár eddig is így volt -, leginkább hétvégen fogok újabbakat feltenni. Tehát pénteken, szombaton, esetleg vasárnap lehet rájuk számítani. De az is előfordulhat, hogy olyan fáradt leszek, hogy azon a héten nem rakok fel újat. Ezért előre is bocsi. Legyen további szép napotok. ^^