Vérfarkasok őrzője 》Befejezett《

33. Fejezet

                                                                                 -Megumi-

   Egy ideig néztem, ahogy a vérfarkasok kiugrálnak hozzánk, és az őket támadó Osakasoknak esnek. Néhány Akitás egyből az ellenség torkának ugrott, párat azonban a leesés pillanatában eltalált a káros mágia. Hirtelen egy vérengző csatában találtam magam. Eközben az eső lassan elállt.

    A vezérünk lépett mellém a fejét csóválva.

  - Jobban jártak volna a dögök, ha bent maradnak. Nem igaz, Megumi? - pillantott felém, mire én csak egy dühös vigyort villantottam. Talán csak költői kérdésnek szánta, de nem is várt tőlem választ, mert már kiabálta is, hogy ellentámadást indítunk, mire előrevonultak az eddig hátul ácsorgó katonák. Tehát még nem én jövök.

   Egy csapat Osakas egy vonalba állt, és pajzsot emeltek maguk elé. Mögöttük ennek védelmében az egykori tűzmágia tanítóm jelent meg, régi szöveget mormolva. Mindkét oldalát védték, hátulról pedig képtelenség volt megtámadni, mert ahhoz át kellett furakodni az egész seregen. Az öreg tanítóm egy hatalmas kígyószerű sárkányt idézett meg, aminek testét lángok borították. Igaz, nagyon távol voltam tőle, de még idáig is éreztem a tűz fullasztó melegét.

   A sárkányt szabadon engedte, ami tombolva rontott neki a vérfarkasoknak, ezzel nagy pánikot keltve. Kuro félreugorva a bestia útjából, üvöltve biztatta az ijedt társait, de láttam rajta, Ő se tudta hogyan állítsa meg. Az áldozatok negyede lángra kapott, majd szép lassan és ordítva elégtek. Ezt látva a szörny boldogan morgott egyet, miközben egyre több kétségbeesett nyüszítés hangzott fel. Az Osakasok ezt kihasználva örömmel aprítani kezdték a szétszórt társaságot.

   Elborzadva bámultam a káoszt, és tehetetlenségemben sírni tudtam volna. Nem segíthettem nekik, akármennyire is akartam. A mágiám is támadásra kész volt, éreztem minden porcikámban a víz energiáját.

   Ekkor viszont egy bézs színű farkas rontott ki a tömegből. Testén ezernyi beforratlan sérülés húzódott, és edzettebbnek tűnt a többinél. Úgy nézett ki, mintha egy rémtörténetből szállt volna ki. Több Osakas is meg akarta állítani, azonban az egyik ilyet ugródeszkának használva a pajzsosok felett átugrott, és visszaváltozva emberi formában ért földet, pontosan a tanító mögött. A sebhelyes férfi kezében hatalmas alabárd volt, amivel elképesztő gyorsasággal csapott le a védelmükre. A formációban álló összes ellenségnek vére fröccsent a talajra, köztük a tanítónak is, mire a varázslat is megszűnt. Csak tátott szájjal bámultam a harcost, aki egyedül végzett több Osakassal, csak pár suhintással. Az Osakasok is megdöbbentek, de az Akitások erre megbátorodtak, és még hevesebben támadtak, ezzel visszaszorítva az ellenséget.

   Felnéztem a kapura, ahol éppen Yuki akart kiugrani, de megállította őt egy ijedt vérfarkas. Még idáig is láttam, hogy úgy zihált, mint akinek vészhelyzet esetében kellett kapkodnia magát. Valamit súgott Yuki fülébe, mire rögtön megállt, és lesápadva nézett maga elé. Elrángatva magával a legtöbb íjászt rohant a nyugati kapuhoz. Mi történhetett?

   Egy vigyorgó katona kocogott oda hozzánk, mire a vezérünk elégedetten fogadta.

  - Sikerült meglepetést okozni nekik?

  - Bizony hogy sikerült! - nevetett fel az Osakas. - A nyugati kapunál alig voltak páran. Nem is sejtették, hogy a keleti bázisú hordókat megfeleztük, hogy a nyugati kapuhoz is jusson egy pár. Percek kérdése, és felrobbantjuk a kaput.

    Pillanatok alatt kitéptem magam az őrök szorítása alól, és megbilincselt kézzel rohanni kezdtem. Segítenem kell nekik! A bilincs ahogy megérezte a heves mozgást, a szorítása nőtt, és tüskéket eresztett ki magából, amik mélyen belevájtak a húsomba. Könnyek szöktek a szemembe, és a lépésem is lassult. De nem adtam fel, futottam tovább.