Vérfarkasok őrzője 》Befejezett《

Kihívás

Sziasztok! Egy kihívást kaptam somogyi_arpi_rushun -tól. Nagyon szépen köszönöm. Igen, megint késtem. ^^' De na, valljuk be,  ez bizony időigényes feladat, aminek nagyon örültem. Mielőtt belekezdenénk, egy kis önfényezés (mert megtehetem :'D): azt ott, azt a képet felül (most ide biggyesztek egy emojit) 👆 én csináltam. Na jó, ez nem volt érdekes információ, de menő, nem?😂
  Akkor kezdjük a szabályokkal: A lentebb linkelt zenét hallgatva írj egy történetet, ami elsőre eszedbe jut róla, és azt valahova tedd fel, illetve jelölj meg benne, ha szeretnéd. 
  Most idelinkelem az említett zenét, csakhogy legyen fogalmatok róla, hogy miről írtam. :D

Akkor kezdjük :) (Kicsit rövid lesz, de ez jutott eszembe.)

   Megszólaltak a kürtök a virágzó királyi városban. A hadsereg végre valahára hazatért az ostromból. A fém kapukat felengedték, rajtuk nehéz páncélzatban lóháton beügettek a katonák. Többségük fáradt és sebesült volt, de emelt fejjel, büszkén tértek haza. Házakból kirohantak az emberek, és nézték viruló férjüket, édesapjukat, vagy éppen fiaikat. Üdvriogatástól zengett a város. A macskaköves utakra virágok kerültek, amiknek elhullott szirmait felkapta a szél.
   A nagy kiabálástól, füttyögéstől, s üdvözlő dobpergéstől nem is lehetett hallani a lánccsörgést. A több ezernyi boldogság elnyomta a pár tucatnyi nyomorságot. A fogjok szakadt ruhájukon átfújt a szél, amitől a vékony testek megremegtek. Csupasz lábuk taposta az utakon a virágokat. Rózsák tüskéi talpukba fúródtak, de nem törődtek a véráztatta lábukkal. Nem is tudtak volna, hisz kegyetlenül ráncigálták a katonák a leigázott város lakóit, ezzel bizonyítva, hogy bizony a háborút megnyerték.
   A nagy üvöltözésre a király is kivonult a teraszára, ahol mindenki láthatta. Elégedetten vette tudomásul, hogy újabb nyertes háborún van túl. Katonái meghajoltak előtte, és a rabszolgákat is erre kényszerítették. A király mit sem sejtve kiadta az ünneplésre a parancsot. Emberei egyből megörültek ennek, s szétszéledtek. Ki a családjához ment, ki csak lepihenni készült, ugyanis szeretői már nem akadtak.
  Maga a király is mulatni akart egy kicsit, így parancsba adta, hogy hozzák elő a legjobb bort, no meg persze az udvari bolondját. Nem is sejtette, hogy ezzel elindult egy hatalmas lavina, ami képes lehetne maga alá temetni az egész birodalmat.

                                 ***

   Egy fekete árny suhant a mit sem sejtő polgárok között. A fiú úgy lopakodott az emberek között, mintha nem is ember lenne, csak egy éjfekete árnyék. Aki ránézett az örömtől megrészegülve, talán így is gondolhatta. A szürkületben fekete ruhája, és hozzá illő csuklyás köpenye alól alig látszott ki a sötét haja. Arcát nem is lehetett látni, pedig szeme ugyanolyan színű volt, mint maga a ruha. Fényes nappal a katonák ki is szúrhatták volna, de a fiú okosan kivárta az estét, mert tudta nagyon jól; mindenki akkor megy a kocsmákba mulatni. Ő maga azonban az ellenkező irányba tartott. A foglyokhoz, pontosabban a tömlöcökhöz igyekezett. Gyorsan kellett cselekednie, ha nem akart feltűnést kelteni.
   Bepillantott egy kocsma ablakon, hogy meggyőződjön a terv haladásáról. A katonák iszogattak, a lantosok vidám muzsikát játszottak, s pár iszákos üvöltözve dalolt velük, vagy éppen újabb italt kért. Nagyon úgy tűnt, hogy bekapták a horgot. Pont ahogy testvére megjósolta – gondolta magába a fiú, miközben szája mosolyra húzódott, s szeme ördögien csillogott. Léptei újra sietőssé váltak, és ezúttal nem álltak meg sehol.
   A végcélig senki se zavarta meg útját, azonban a börtönöknél okosan kellett lopakodnia. Hiába, nem mindenki mulatott. Azért a katonaság sem volt teljesen hülye. Őröket állítottak a cella ajtók elé, de ahogy sejtette a fekete hajú, nem voltak annyian, hogy kihívást jelentsenek neki. Előkapta éles tőrjét, amit percekkel később vér borított. Akár egy villám, úgy csapott le az őrökre. Ragadozók sebességével kerítette be áldozatait, és csak pár üvöltés hangzott el, egyébként csendesen végezte munkáját. A rozsdás kulcs segítségével - amit nemrég szerzett egy lefejezett őr övéről -, kinyitotta az ajtókat, és rabok már szabadok is voltak. Az egyik ajtó mögött parancsnokai voltak, akik vigyorogva nyugtázták a terv haladását.
  - Lassú voltál, Drake – csóválta meg a fejét egy szőke hajú fiú. Más vezetők talán szigorúan leszidták volna éles nyelvéért a fiút, de Drake csak örült régi barátjának, és közel sem kezelte úgy, mint alattvalóját.
  - Körülnéztem egy kicsit, hogy tudjam mit fogunk lerombolni – vont vállat lazán, és elengedte társait útjukra. Mindenki tudta mi a dolga. Drake azonban a városban maradt, hogy információkat gyűjtsön. Ugyan figyelmeztette testvére, hogy azonnal hagyja el a helyet, amint végzett, és csatlakozzon hozzá, de tudni akarta, hogy parancsnokai sikerrel jártak e a részükkel.