Vérfarkasok őrzője 》Befejezett《

30. Fejezet

                                                                          -Kuro- 

    - Takarodj az ágyamról!

   Reggel hatalmas kiabálásra ébredtem. Kómásan kinyitottam a szememet, és felültem. Egyáltalán reggel van? Tegnap miután mindenki rendbe tette magát, azonnal el is mentünk aludni. Akkor is még világos volt, de most is hétágra sütött a nap. Mennyit aludtam?

   Az ajtóm résnyire kinyílt, rajta Ayame repült be.

  - Kuro! - nyöszörgött. - Gingo és Yuki megint veszekszik. Már fáj a fejem tőlük!

  - Hallom - motyogtam, miközben megdörzsöltem az arcomat, annak reményében, magamhoz térek. - Mennyit aludtam?

  - Hát - gondolkodott el a tündér. - Jelenleg késő délután van.

  - Csak pár órát pihentem? - döbbentem meg. Pár óra elég, hogy eltűnjön a fáradtságom?

  - Nem. Már másnap van - sütötte le a szemét. Valahogy sejtettem.

  - Tehát már csak 2 napunk maradt hátra. Vészesen közeledik a finálé - pillantottam az ágy mellé támasztott kardokra.

    Újra Ayamere néztem, azonban a tekintetem megakadt a szekrényen hagyott kimosott és összehajtogatott egyenruhámon. Közben a kiabálás egy pillanatra se halkult, sőt, erősödött.

  - Ayame, megvársz kint? - pillantottam rá sokatmondóan, mire a tündér csak bólintott, és maga után becsukta az ajtót is.

   Pár perccel később már teljes felszerelésben készen álltam, hogy lehűtsem a kedélyeket. Ayamevel a vállamon benyitottam Yuki szobájába.

  - Menj már innen! - kiáltotta Yuki vöröslő fejjel, miközben Gingot próbálta lerúgni az ágyáról. Ő azonban annyira kapaszkodott, hogy a világért se lehetett elmozdítani onnan.

  - De olyan puha és kényelmes az ágyad! Cseréljük ki! Kérlek! - kérlelte kiabálva Gingo.

  - Nem!

  - Befejeznétek ezt az egészet?! Zeng tőletek az egész ház! - próbáltam túlordítani a lármát, sikertelenül.

  - De nem kell szobát cserélnünk! Majd én kiviszem az ágyat, és kapsz újat!

  - Feleslegesen veszekedtek! Nem maradunk itt örökre!

  - Kuss! - fordultak hozzám mindketten, és szinkronban üvöltötték le a fejemet.

   Yuki még fel is kapott egy párnát, majd hozzám vágta. Én ugyan elhajoltam előle, de Ayamet eltalálta, és el is sodorta magával. Ez volt az a pont, ahol feladtam a próbálkozást. Úgy döntöttem, inkább megkeresem Megumit.

  - Miért mindig én szívom meg? - panaszkodott Ayame a folyosón ülve a fejét fogva.

   Szó nélkül átléptem rajta, és Megumi szobájához sétáltam. Bekopogtam, de nem jött válasz, ezért be is nyitottam. Megumi nem volt a szobájában, de helyette egy Atsuot találtam, aki az ablakban ült, és valamit nagyon nézett.

  - Te mit keresel itt, róka? - morogtam.

  - Ezt én is kérdezhetném, kutyuli - nézett rám unottan. Legszívesebben bevertem volna az arrogáns arcát. Újra kinézett, ezzel lezárva a témát.

  - Vérfarkas - javítottam ki dühösen.

  - Kitsune - válaszolta anélkül, hogy rám pillantott volna. Kíváncsian az ablakhoz mentem, hogy megtudjam mit néz annyira.