Vérfarkasok őrzője 》Befejezett《

31. Fejezet

Sziasztok! :)

Ma lett meg a nyelvvizsga eredményem, és hát... átmentem! ^.^ Sikeresen teljesítettem a kötelességemet, most már hagyjanak békén. :'D Ennek örömére hoztam egy részt, mert miért ne. Jó olvasást! :)

                                                                                -Megumi-

   Nem sokkal később Yuki és Ayame után én is Kuro keresésére indultam. Gingo is aggódott Atsuo miatt, ugyanis Ő is eltűnt, ezért Gingo elment bátyja után kutatni. Már bőven sötét volt, de még Kuro nem volt sehol. Eléggé ideges voltam, és már minden rossz lehetőség eszembe jutott. Csak az nyugtatott, hogy Kuro erős és tud vigyázni magára.

   A hegy szélén keresgéltem tovább, amikor Atsuot láttam meg egy fa mellett ücsörögve. Már mentem volna tovább, hiszen jelenleg Kuro után kajtattam, de mégis megálltam. Annyira gondterheltnek és magányosnak tűnt. Nem hagyhattam csak úgy ott.

  - Milyen érzés kilenc farkú kitsunének lenni? - érdeklődtem kedvesen, miközben mellé léptem. Egy kis gondolkodás után le is ültem.

    Atsuo a szokásosnál is titokzatosabb volt.

  - Ugyanolyan mint nyolc farkúnak.

  - Talán csak szoknod kell - vontam meg a vállamat.

  - Talán - ismételte el a semmibe meredve.

   Én is abba az irányba néztem amerre Ő. A szemem előtt az az erdő terült el, ahol felnőttem. Látni lehetett a Végtelen-Rengeteget, a Halál-völgyet, a Sötétség erdejét, a Halott vér-tengert, sőt, még a Mágia erdejét is. Ezeken kívül az Akita és az Osaka klánt is. Ahol rengeteg emlékem volt, köztük rosszak és jók, ahol annyit szenvedtem és nevettem, amit jobbá akartam tenni, vagy éppen lerombolni, mind előttem volt. Nem tudtam, hogy elmosolyodjak, vagy ökölbe szorítsam a kezemet. Vegyes érzelmeim voltak az egész hellyel kapcsolatban. Csak komoran bámultam az erdő között megbúvó fényáradatot.

   Megráztam a fejemet, hogy kimenjenek belőle a kellemetlen gondolatok.

  - Miért ülsz itt egyedül?

  - Gondolkodok - felelte kurtán. Hogy lehetne kihúzni belőle, mi a baj? Atsuo rám pillantott, és folytatta: - Holnap meghalok. - Értetlenül néztem rá, még a szó is belém fagyott.

  - Mi? - nyögtem ki végül kellemetlenül nagy csend után. Atsuo csak keserűen elmosolyodott. - Miért mondod ezt? - Atsuo lassan kifújta a levegőt, kezét maga elé emelte, és azt kezdte el vizsgálni.

  - Előre megjósolták - válaszolta, miközben leeresztette a karját. - Nem lehettem több tíz évesnél, amikor egy varázsló jött el hozzánk. Azt mondta, miután kinő a kilencedik farkam, azután egy nappal meghalok. Megjósolta, hogy Gingo csak a halálom után múlhat felül, és nagy hatalmú kitsune lesz. Én ezt nem fogadtam el. Előző vezérünk is Gingot akarta a helyére, mert Ő látta, hogy Gingoból hatalmas kitsune lesz - egy pillanatra megállt, halványan elmosolyodott. - De én megkértem, hadd legyek én az örökös. Ezek után keményen edzettem, ami miatt eltávolodtunk Gingoval. Gondoltam, így lesz a legjobb, mert Gingo távol marad a véráztatta tróntól. Az eltelt évek alatt egyre erősebb lettem, így gondoltam, már senki és semmi sem győzhet le.

  - Atsuo... - de Ő nem mondott semmit. Összeszorítottam a fogamat, hogy visszafogjam magam. De nem bírtam tovább. Megöleltem Atsuot, és jó erősen magamhoz szorítottam. Legnagyobb döbbenetemre viszonozta a mozdulatot. - Nem fogsz meghalni. Mindannyian túléljük ezt az egészet. Vigyázunk egymásra.