Vérfarkasok őrzője 》Befejezett《

12. Fejezet

                      -Megumi-

   Belemártottam a kormos kezemet a vízbe, és jól lesikáltam róla a koszt. A fekete mocsok úgy töltötte be a tiszta vizű patakot, mintha csak egy árnyék úszna benne. Gyorsan megmostam az arcomat is.

    A hideg víz jól esett a hosszú éjszaka után. Szinte megkönnyebbülten néztem a felkelő napot, ahogy bevilágítja az erdőt. A remény zászlajaként jelezte nekünk, hogy ezt az éjjelt is túléltük. Pár órája nem hittem, hogy le tudjuk rázni az Osakasokat. De megtettük, hála a vérfarkasok irányérzékének. Ha egyedül lettem volna, biztos hogy eltévedek. Így viszont az Osakasok tévesztettek utat a sűrű erdőben, míg mi nyugodtan visszamentünk a patakhoz, és megpihentünk a nem sokkal mellette ácsorgó kunyhóban.

  - Na jó! Elég volt a hallgatásból - tette csípőre a kezét előttem Yuki. A farkát idegesen csapkodta maga mögött, szemében a kíváncsiság fénye csillant meg.

   Sóhajtva a térdemre támaszkodtam és nagy nehezen felálltam. Már akkor fáradt voltam, pedig még állt előttünk egy nagy út is.

  - Mire vagy kíváncsi? - tártam szét a karomat, mire Yuki határozottan karba fonta a kezét, és előrébb hajolt.

  - Mindenre! - Figyeltem a fehér füleket, ahogy izgatottan mocorognak. Hiába mutat könyörtelenséget Yuki, a testbeszéde nem erről árulkodik. Ugyan nem láttam, de éreztem hogy Kuro a zöld szemével engem bámul. - Kezdjük azzal, hogy mégis mi volt ez a nagy robbanás? - csapott a közepébe, mire nekem felszaladt a szemöldököm.

  - Felrobbantottam a nyugati bázist.

  - Nyugati bázis? - rázta a fejét Yuki. - Mi van?

  - Nem igaz, hogy nem hallottatok a nyugati és a keleti bázisról! Az a hely bűzlik a mágikus erőtől és a lőportól! - válasz helyett két értetlen szempárba ütköztem.

  - Valószínűleg valamiféle pajzzsal vették körbe, nehogy kiszagoljátok - motyogtam leginkább magamnak.

  - De mik ezek? - pislogott Kuro, mire sóhajtva leguggoltam a kavicsos talajra és a kezembe kaptam egy botot.

   Lerajzoltam a patakot, északra egy nagyobb kört firkantottam, és bele egy "A" betűt véstem. Délre ugyanezt elvégeztem, csak egy "O" betűt rajzoltam bele. Keletre és nyugatra két kisebb kört firkáltam.

  - Ezek a bázisok - böktem a két kisebb karikára. - Mint látjátok, elég közel vannak hozzátok. A két bázis arra szolgál, hogy eltartsák ott a lőporos hordókat. De nem átlagosak, ezeket megbűvölték mágiával. Több ideig ég, nagyobb a füstje, és hatalmas kárt tud okozni. Az eredeti terv az lett volna, hogy a keleti és a nyugati falatok elé ilyen hordókat raknak, majd felrobbantják - rajzoltam az "A" karika jobb és baloldalára erős vonalakat. - A füst eltompítja az érzékeitek és könnyebben be tudnak törni - felvéstem mindkét oldalra egy-egy nyilat, ami a kör belsejébe mutatott. - A nagy kavarodásban azt se fogjátok tudni, merre vagytok. És akkor jönnék én, az idézésemmel - böktem a kör elé. - A főkapunál. Nem tudtok majd megfelelően védekezni, és volt Akita klán, aztán meg már nem - fejeztem be, és hagytam egy kis szünetet, hogy meg tudják emészteni a tervet.

   A néma csendben csak a patak csobogását hallottuk.

  - De... - kezdtem bele megint, és kihúztam a baloldali kört. - A nyugati bázist már felrobbantottam.

  - Akkor pusztítsuk el a keletit is - adta a számára logikus választ Yuki.

  - Számítani fognak rá. Túl sokan fogják őrizni. Életveszély lenne odamenni és megpróbálni - ráztam a fejemet.