Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)

¤2¤

Két nappal később, délután 13:04

Mivel ma délutános vagyok és muszáj elmenni dolgozni, kicsit késve beértem a munkahelyre. A készülődések után kijöttem a megszokott öltözőből és ismét beálltam a pult mögé. Emma velem párhuzamosan indult volna hazafelé, mert én váltottam őt. Mivel jelenleg kevesen voltak a kávézóban, volt egy kis időm trécselni Emmával.

- Szia. - intettem felé.

- Helló. - jött oda hozzám boldogan, majd megölelt.

- Milyen napod volt?

- Ahjj ne tudd meg. Rengeteget dolgoztam, tegnap túlóráztam is. Azt hittem sose lesz vége. - forgatta gyönyörű kék szemeit. Mit ne mondjak, őt megáldotta az isten minden mennyiségben.

- Sajnálom, gondolom mindez miattam volt. - néztem rá bűnbánóan.

- Nyugodj meg nem haragszom, egyáltalán nem a te hibád, csak sok volt a vendég. Ne butáskodj erről egyáltalán nem tehetsz. - mosolygott rám.

- Köszönöm.

- Jut eszembe! - kapott a fejéhez. - Tegnap itt volt a srác. - mosolygott sejtelmesen.

- Milyen srác? - vontam össze a szemöldökömet.

- Hát tudoood, a göndör csávó. Téged keresett, nem tudom, hogy miért, de mondtam, hogy szabadnapos vagy, úgyhogy lehet ma is bejön. Megköszönte aztán távozott. Csak nem randid van vele? - csillant fel szeme, mint akinek bevillant volna valami a fejében, és azt hiszi rájött valami okosságra. Közben pedig nagy hülyeség.

- Dehogyis. Nem tudom mit akart, de két nappal ezelőtt megadta a telefonszámát. Szóval...

- Úúú... sok szerencsét a sármos pasihoz. - kacsintott és elment. Gondolom, haza.

Életem legnagyobb idiótája állhat most ebben a percben előttem. Ki az isten hozta létre ezt a hülyét? Egy szemüveges csávó aki valószínűleg egyetemista és az első szemeszteren van. Lassan tíz perce áll velem szemben, és ujjaival állát birizgálja, mert fogalma sincs mit kérjen.

- Tudsz valamit ajánlani? - nézett rám az átlátszó lencsék mögül. Szemforgatva elmondtam ugyanazt a szöveget, ugyanúgy, már vagy harmadjára.

- Sima latte, amit kérhetsz különböző méretekben, és ízekben. Van csokis, fehér csokis, vaníliás, karamellás, a tetejére kérhetsz tejszínhabot. Akkor van a Starbucks specialitása, a frappuchino, amiből a választékok fel vannak írva a táblára. - mutattam idegesen a fejem fölé. - De a mostani szezonális ajánlat a sima, kávés frappuchino, tejszínhabbal és karamellás öntettel. Na szóval mit kérsz? - sürgettem magam előtt összevont kezekkel, mert már tényleg kezdett odaveszni minden türelmem.

- Nem is tudom. Te mit innál? - óóó, hogy rohadtál volna meg ott, ahonnan jöttél. Olvasd már el azt a szaros táblát, te barom! Nem igaz hogy nem tudsz választani! Sokan várakoztak, nálam pedig kezdett feszülni a húr.

- Válassz már! - könyörögtem neki.

- De olyan nehéz. Oké akkor lesz a szezonális ajánlat... vagy mégsem. Inkább egy csokis frappuchino. De neem, egy sima latte lesz. - bólogatott.
Te idióta érthetően beszéljél nekem, mert lecsaplak, mint az asztalon legelésző legyet.

- Akkor most mi kell? Mondd már konkrétan, megcsinálom és húzz a picsába.

- Egy krémes frappuchinot. - bólintott egy nagyot.

- Na végre. A nevedet meg se kérdezem, azt írom a pohárra hülye gyerek. - írtam sebesen a betűket. Fizetett, majd gyorsan elkészítettem, hogy be tudjam hozzni a lemaradást. - Nesze neked. Kis hülye. - passzoltam le neki, majd végre elment.

Még vagy hat embert kiszolgáltam és végre elfogyott a sor. Az órára pillantottam, aminek mutatói azt jelezték, hamarosan zárunk. Hangosan engedtem ki a bent tartott levegőt, aztán az ajtó csukódását hallottam. Egy magas férfi, göndör hajjal, laza szereléssel, és megint napszemüveggel a fején lépett be a kávézóba.

Halihóó! Nos, megszületett ez a rész is, ha tetszett, nyugodtan hagyj magad után nyomot! 😇❤️

All the love P. and L.