Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)

2. évad - 10. rész

Harry továbbra is erőltette volna a témát, mert többször belekezdett valamibe, de mivel látta, hogy én nem vagyok hajlandó figyelmet szentelni neki, inkább abbahagyta. Az ételeket nem sokkal később felszolgálták, majd hozzáláttunk. A tányéron díszesen volt felpakolgatva az összes élelmiszer, és szinte sajnáltam szétrombolni az összképet, de nem akartam, hogy kihűljön, így inkább elkezdtem falatozni. Kínos volt Harry és én köztem a levegő, talán kár volt felhozni ezt a témát, de már vissza nem tudom fordítani az időt.

- Ízlik? - törte meg a leülepedett csendet két falat között.

- Igen, visszaszívom, amit mondtam, ez a hely tényleg jó. - ettem tovább, mert amúgy tényleg éhes voltam.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. - húzta száját féloldalas mosolyra. - Mit kell vinnem majd anyukádnak ajándékba? - dobott fel végre egy témát.

- Nem is tudom, szereti a fehér rózsát. Lehet azért, mert a kórházra emlékezteti, tudod, ott minden fehér. - viccelődtem, amin mindketten jót kacagtunk.

- Jó, akkor kap egy csokor fehér rózsát, és engem. Tökéletes ajándék szerintem.

- Harry! - nevettem fel. - Nem osztozkodom rajtad, főleg nem anyámmal!

- Pedig biztosan örülne megnyerő személyemnek, ellenállhatatlan vagyok. Téged is az ujjaim közé csavartalak néhány nap alatt. - és helló újra, Mr. Egoista Styles, már kezdtelek hiányolni.

- Na azért ez nem igaz, te is tudod, hogy nem te csavartad el a fejemet, hanem a macskád. - forgattam meg szemeimet, hátha sikerül a földbe tipornom a szerénységét.

- Ez csúnya volt. - biggyesztette le alsó ajkát, hogy hatásosabb legyen "sértődöttsége".

- Hehe, szeretlek. - küldtem neki levegő-puszit. Nem vártam meg, hogy válaszoljon, villámmal gyorsan loptam egy sült krumplit a tányérjáról.

- HÉÉ, ez az enyém! - takarta el egyből két kezével előlem, én pedig csak kuncogtam.

- Finom. - nyeltem le azt az egyetlen egy szem krumplit.

- Vittél már haza valakit előttem? - hirtelen témaváltás, esküszöm majdnem félrenyeltem kérdése hallatán.

- Nem Harry, te leszel az első, és készülj, mert ha apám megtudja, hogy hazaviszek egy fiút, egyből fogja a sörétest meg a láncfűrészt, és elkerget téged. - Harry olyan riadt fejet vágott, hogy reakciója láttán egyből felröhögtem. - Nyugi, nem lesz semmi baj, amúgy is autószerelő, mégis mivel tudhatna bántani? Egy villáskulccsal? És természetesen vittem már haza fiút. - nem is egyszer, gondoltam magamban.

- Akkor neki majd viszek egy Matchboxot, hátha nem haragszik meg rám, hogy a lányát dugom. - számat kaján mosolyra húztam, és szemeimet mélyen Harryébe fúrtam.

- Meggondoltam magam, menjünk ma este hozzád. - nyúltam át és fogtam meg kezét.

- Felőlem, Herceg örülni fog neked.

- Hát nehogy azt hidd, hogy miattad akarok nálad aludni. - ironizáltam, hogy még csak egy kis önbizalma se legyen.

- Aha, akkor majd kérd meg a macskát, hogy vigyen el holnap ő a melóba. - vágott vissza sikeresen.

- Jól van, és ha kapsz meglepit? Akkor elviszel holnap? - alkudoztam egyből.

- Az attól függ, hogy tetszeni fog-e.

- Garantálom. - kacsintottam rá.

Megettük a maradék kaját, aztán Harry rendezte a számlát és távoztunk. Az autóba beülve Harry egyből a combomra helyezte tenyerét, és tekintetével az utat kémlelte. Gyorsan haladtunk volna, ha nem lett volna annyi kocsi az úton, de ez London. Itt szinte mindennapi az araszolás, és a folytonos dugó. Éppen pirosban álltunk, amikor a mellettem ülő megszólalt.