¤11¤

1.4K 62 3
                                    

A lakásomon

A hálószobában vagyunk, ami azt takarja, hogy Harry ül velem szemben az íróasztal székén, én pedig pakolok a böröndömbe.

- Biztos, hogy jössz? Nem az a célod, hogy átverj? - próbált Harry rákérdezni arra, hogy konkrét-e az akaratom.

- Nem, azért pakolok, mert nem akarok menni. Szerinted? - ironizáltam egyből.

- Jólvan, bocsánat! - röhögte el magát végleg.

Végignézte, ahogy bepakolok mindent, ő eközben lerendezte a sofőrt aki a kocsival együtt a tömbház előtti parkolóban már várt. Harry úriember létére, na jó ez nevetséges, szóval Harry levitte az utazótáskám, amit betett az autó csomagtartójába, majd ketten beültünk a hátsó ülésre. A sofőr ezzel együtt pedig a volán mögé, ráadta a nagy autóra a gyújtást és már indultunk is.

London külterületén járhattunk mikor Harry megszólalt mellettem.

- Ugye nem fogsz egész úton csendben ülni és bámulni kifelé az ablakon?

-Miért ne tehetném ezt? - húzódott kaján mosoly az arcomra.

- Mert nem azért viszlek el magammal, hogy kussban legyél hanem, hogy beszélgessünk. - vonta fel egyik szemöldökét amolyan "most vágjál vissza" stílusban.

- Rendben. Miről szeretnél beszélgetni? - adtam meg magam utoljára.

- Mondjuk a magánéletedről. - vonta meg vállát.

- Hahh arra aztán várhatsz. Nem most jött el az a pillanat, hogy megnyíljak előtted. Talán majd később. Ha lesz később. - néztem ismét az ablak irányába, csakhogy egy kéz az államnál fogva visszarántott.

- Ella, nem bízol bennem?

- Nem tudom. Nem igazán. - húztam el a számat.

- Kár, pedig én egy jófej srác vagyok. Nem holmi, bunkó faszparaszt, akit csak egy dolog érdekel.

- Miből gondolod, hogy én így tekintek rád? - fordultam teljes testemmel felé.

- Lerí rólad, hogy egy seggfejnek nézel, miközben ugyan kedvesen viselkedek veled. Ritka az olyan, mint én. Akinek van humora, kedves és még szívdöglesztően is fest ki.

- Hogy te mekkora egy egoista ember vagy. Leszakad a pofám. - tátottam el a számat és adtam Harrynek egy kisebb öklöst a vállába. Ezek után egymás szemébe néztünk, majd elröhögtük magunkat egyszerre.

Be kell, hogy ismerjem jól éreztem magam a társaságában. Úgy, mondhatni felszabadultam mellette, ugyanis önmagamat adhattam és nem kellett megjátszanom magam. Mégis kötödnék valaminek a kapcsán Harryhez?

- Ella, mesélj magadról.

- Minek? Úgyis tudsz majdnem mindent. - legyintettem.

- De én szeretnék rólad több dolgot tudni.

- Harry... - sóhajtottam egy nagyot. - Idővel mindent megtudsz, ígérem. - mosolyogtam rá kedvesen. Azaz próbáltam.

- Kisujjasba? - nyújtotta jobb kezével a kisujját.

- Kisujjasba. - akasztottam bele, miszerint az életem árán is, de megígértem neki.

- Egyébként, mi az eseted? - oké, ez a kérdése teljesen meglepett. Kis hezitálás után válaszoltam.

- Mindenképpen a barna hajúak, a szemük kék legyen vagy inkább az is barna. Nem tudom. Kissé izmosak, de annyira ne, mint egy súlyemelő. Aztán, a tetoválásoktól odáig meg vissza vagyok, szóval nálam az is alap dolognak számít. A modora kedves legyen, törődjön velem és szeressen. Ja és persze legyen nálam magasabb. - álmodoztam a jövendőbelimről.

- Értem. - gondolkozott el Harry, miközben az ujjai ajkaival játszottak.

- És neked?

- Nekem nincs. - rántotta meg a vállát.

- Miaz, hogy nincs? Ez nevetséges, mindenkinek van. - hülledeztem.

- Ella, én nem vagyok mindenki. - nézett halál komolyan a szemembe. Automatikusan is nyeltem egyet, azután óvatosan lehunytam a szemem. Azt hiszem hazudtam neki, nekem kurvára bejön a zöld szeme és a modora. Annyira szexi. 

Ezek után bedugtam a fülembe a fülhallgatót és élveztem a zenét. Valahogyan elszenderültem, végül, úgyis mindegy alapon Harry vállára hajtottam a fejem és ott akartam aludni tovább. Styles átkarolt amit még éppen érzékeltem és meglepettségemre teljesen jó érzés fogott maga köré. Kétségemre legyen mondva, biztos vagyok benne, hogy az érzéseim nem normálisak. Valami tuti van velem, csakhogy mi, azt még én sem tudom.


Sziasztok! Éjfél múlt😂 remélem nem gond, hogy az éjszaka közepén hozom a részt. Nos, ez kissé unalmas résszé sikeredett, de kellenek ilyenek is. 😊 Jó olvasást kívanok nektek! ❤️❤️

All the love P. and L.

Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora