Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)

¤5¤

Másnap, kora reggel, 8:04

Hulla fáradtan támaszkodom két kézzel a pultra, lehunyt szemekkel. A legnagyobb kicseszés a részmunkaidős állásban, hogy beoszthatnak úgy, hogy egyik nap délutános, másnap délelőttös vagy. Szívás. Hihetetlenül fáradt vagyok, tegnap alig aludtam valamit, és a kedvem is olyan alacsonyan van, mint az energia-szintem. Irónikus, hogy nem volt időm egy finom energia bombához, ha már kávézóban dolgozom.

A napomat csak tovább fényesítette az a három vihogó tinilány, akik bár tudták, hogy mit szeretnének rendelni, idegesítően, és sejtelmesen nevetve egyértelmű, hogy nem a saját nevüket diktálták a pohárra. Ó, hogy én mennyire utálom a gyerekeket... Nagy nehezen elkészítettem a kávéjukat, fizettek és elmentek. A tegnap éjszakám borzalmasan telt, ugyanis, hol Harryn kattogott az agyam, hol pedig a munkámon. Éppen a pulton könyököltem és óriásit ásítottam, amikor megpillantottam az idegesítő Stylest belépni az ajtón. Még arra se volt energiám, hogy megjegyzést tegyek, hogy már megint zaklat.

- Mit adhatok? - néztem Harryre komótosan.

- Rajtad kívül? - vigyorgott rám, mire rezzenéstelen arccal néztem vissza. - Egy strawberry-cream frappuchinot, közepes méretben.. - vette komolyan fenyegető nézésemet. Nagyot sóhajtva elkészítettem a kávéját, majd Harry elé tettem a poharat és csak bámultam előre.

- Danielle... jól vagy? - húzta el száját, mikor alaposabban megnézett.

- Ühüm... - bólintottam. - Csak ma nincs túl sok kedvem játszadozni. Most hagyj, légyszii. - küldtem el, tudva, hogy ha itt marad nem leszünk puszi-pajtások a jövőben. Szót fogadott nekem, majd helyet foglalt az egyik asztalnál és onnan kémlelt tovább. Minek reagálja túl? Szerencsétlen, mindent túl reagál.

Délben, 13:07

Fél óra múlva járt le a munkaidőm, őszintén azt hittem sose lesz vége. Bekecmeregtem az öltözőbe, ahol leültem a székre és vállamat a hideg falnak döntöttem. Csak azt vettem észre, hogy egy kicsit elszenderültem, ugyanis valaki ébreszteni kezdett.

- Ella, ébredj fel! - lökdösték a vállam. - Danielle! - hallottam erőteljesebben. Mikor leesett, ki is a hang tulajdonosa, felkaptam a fejem.

- Baszki! Bocsi Jack, csak a tegnapi nem az én napom volt és...

- Ne magyarázkodj. Fél órája lejárt a munkaidőd, ideje hazamenned. Tudod, hogy sok van a rovásodon, ma is láttam, hogy megint gyilkos szemekkel figyeled a vásárlókat. Sokkal bunkóbban, mint szoktál lenni. Minden rendben?

- Persze csak tegnap délutános voltam, és itt ez a srác, aki már nem csak a munkahelyemen, hanem azon kívül is zaklat... de mindegy, igazából annyira nem is idegesítő, mint aminek beállítom. - mondtam beharapva a szám szélét, bűnbánóan. - Viszont sajnálom... a mait is, meg a tegnapit is.

- Tudom, hogy sajnálod. Na, siess! - mondta utoljára majd kiment az öltözőböl.

Miután átöltöztem, kivettem a kulcsomat a táskámból, ellenőriztem, hogy minden nálam van-e, majd elindultam haza. Vagyis, indultam volna, csak a kávézó előtt belebotlottam valakibe. Széles vállai vannak, göndör fürtjei, gyönyörű zöld szemei, és édes gödröcskéi...

- Harry. - állapítottam meg sóhajtva. - Azt hittem, legalább egy napom lesz nyugton, holmi zaklatók nélkül.

- Zaklatók?! Ezek szerint többen is vagyunk? Megcsalsz, édesem?! - kérdezte idegesítő vigyorral, és túldramatizált hangsúllyal.

-Ha-ha. Ma nincs kedvem hozzád, Styles. - próbáltam meg kikerülni, és elindulni haza.

- Bocsi. - állt elém egy kevésbé idegesítő, de kétszer annyira édes félmosollyal.

- Oké, tisztázzunk valamit. Nem hiszem, hogy ez az egész - itt kettőnkre mutattam - olyan hosszú életű lesz, mert én elég erős személyiség vagyok, de legközelebb, ha lesz legközelebb és látod, hogy nem vagyok túl jó kedvemben, akkor békén hagysz. Felfogta a csinos pofikád, vagy mondjam el más nyelven is? - kérdeztem, mikor már eléggé a határaimon voltam.

- Szóval, szerinted helyes vagyok.

- Na menj a francba, Styles. - mondtam a lehető legközönyösebben, majd elindultam haza. Ekkor viszont éreztem, ahogy megfogja a kezem és visszaránt.

- Ismét. Bocsánat! - mondta kölyökkutya szemekkel. Istenem de... nem, egyáltalán nem aranyos, hanem egy idióta szoknya-pecér seggfej, aki biztos, hogy egy dologra hajt. - Ella...

- Ilyenkor elgondolkodom, hogy mennyire is, és miért is vagyok ilyen jószívű...

- Nagyon, nagyon, nagyon. - felelte Harry vigyorogva, tudva, hogy nyert ügye van.

- Najó. Legyen. Visszafogadlak. - erre csak mosolygott.

- De lenne itt valami. - kezdte szégyenlősen. - Szeretnélek elvinni hozzám, természetesen kocsival, hogy felvidítsalak és szórakozzunk egy kicsit. A pakliban az is benne lenne, hogy jobban megismerjük egymást. De ezt persze csak akkor, ha te is beleegyezel. - mélyesztette gyönyörű zöld szemeit az enyémekbe. Elgondolkoztam ajánlatán, mert igazából nem is tűnt olyan rossz ötletnek.

- Benne vagyok. - feleltem kérésére, mielőtt még meggondolom magam.

Sziasztook! Nos, mivel kis időre eltüntem, aminek volt oka, most itt lennék 4 friss résszel, amiket átírva találhattok meg. Remélem tetszeni fog, ha igen hagyjatok nyomot. 😊❤️

All the love, P. and L.