Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)

2. évad - 4. rész

Az emberek hibáznak, elég sokat, de még mindig jobb hibázni ahelyett, hogy nem tennénk semmit. Van olyan eset is, hogy szándékosan hibázunk csak, hogy nekünk legyen jó. Lehet ezt tettem, amikor hagytam mindent a feje tetejére állni és Harry karjai közé burkolóztam be. Nem tehettem mást, túlságosan is rabja voltam a helyzetnek, de ha már egyszer ott állt a lehetőség előttem, nem halaszthattam el, ugyanis hadd legyek már egyszer végre boldog hosszú idők után. Nem szabad sötét burokba rejtőzni és onnan figyelni a fejleményeket, elébe kell állni a dolgoknak, úgyis megtörténik az, aminek meg kell.

- Nincs kedved elmenni ma valahova? - vetette fel az ötletet Harry, reggeli közben.

- Mire gondolsz? - nyeltem le az utolsó korty finom, tejes teát.

- Mit szólnál ahhoz, ha elvinnélek vacsorázni? - a hirtelen jött ötlete miatt, majdnem hátast dobtam, annyira meglepett. Harry és én, ketten egy asztalnál, egy étteremben. Nem is tűnt olyan rossznak.

- Rendben. - egyeztem bele kevés gondolkodás után.

- Akkor megvan az esti program. - mosolygott rám kedvesen. Bazsajogva néztem bele az ellenállhatatlan zöld szempárba, amik csillogtak a kisfiús mosolyától.

- Harry? - ejtettem ki számon az édeskés szót.

- Tessék? - szorította össze ajkait egy másodpercre, majd elernyedtek.

- Milyen volt? A tudat, hogy többé már nem ölelhetsz magadhoz? - furdallt a kíváncsiság túlságosan is. Tudnom kellett, hogy mégis milyen hitben élt.

- Nem is tudom. Talán azt éreztem, hogy reményvesztett életem van, a zenét is rendesen elhanyagoltam, ahogy körülbelül mindent. De leginkább a csókodra vágytam újra, hogy újra és újra megtegyem azt a csodálatos pillanatot, hogy ismét káprázatos dolgokat csináljunk együtt, hogy lássam azt, ahogyan éhezel az érintésemért és szinte csak értem. Azért a gyönyörű mosolyodért, amit csak én tudok kiváltani belőled. És végleg, de nem utolsó sorban a pillantásodért. - fura volt mindezt hallani tőle, ellenben jó érzés volt, hogy ilyen dolgokat gondol rólam. Enyhe pír szökött az arcomra, majd lesütöttem szemeimet. Hogy ki tudjak térni a téma alól, gyorsan felpattantam az asztaltól, és a mosatlannal a konyhapulthoz fáradtam. Az edényeket pakolgattam ki a mosogatógépből, mikor Harry lépett mögém.

- Nem menekülhetsz ilyen könnyen. - ölelt át két karjával hátulról, ezzel engem arra késztetve, hogy vele szembe forduljak.

- Mit szeretnél Harry? - pillantottam telt ajkaira.

- Miért rohantál el? - tűrt egy rakoncátlan hajtincset ujjaival a fülem mögé.

- Csak. - haraptam bele számba.

- Nincs különösebb oka Danielle? - vonta fel szemöldökét, beszélőkéjét pedig csábos mosolyra húzta, nagyon ritkán szólít teljes nevemen, mondhatni ő akasztotta rám az Ella becenevet is.

- Nincs. - egyben voltam határozott és játékos kedvemben is. - De ha szeretnéd megtudni, akkor valamit tenned kell érte. - karoltam át nyakát és túrtam bele göndör fürtjeibe.

- Valóban? - úgy látszott tetszett neki ez a helyzet, óriási tenyereit lejjebb csúsztatta derekamon, le egészen a fenekemig.

- Igen. - hajoltam hozzá közelebb, ajkaink fájdalmasan közel voltak egymáshoz, enyhén megmozdította sajátjait és súrolták az enyémeket. Éreztem forró lehelletét bőrömön, ami mégjobban segített abban, hogy elveszítsem az eszem. Játszadoztunk egymás határaival, hogy ki meddig bírja. Én szakítottam meg, ezt a kínkeserves párbajt, egy egyszerű mozdulattal rátapasztottam számat az övére és mindkettőnkből egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Mint két mágnes úgy vonzottuk egymást, szinte lehetetlennek bizonyult az, hogy szándékosan megszakítsuk mámorító csókunkat.

Hosszas csókunk közben viszont, annyira kizártuk a külvilágot, hogy pusztán véletlenszerűségből levertünk egy tányért a pultról.

- Ó, sajnálom! - nézett le a csempére Harry, ahol a porcelántányér darabjai voltak megfigyelhetők.

- Semmi baj, engedj, seperjem össze gyorsan. - burkolóztam ki szorítása közül. Rohantam a seprűért és a lapátért, majd összesepregettem a szilánkokat. Kidobtam a kukába, ezek után mosolyogva tértem vissza Harryhez.

- Remélem nem baj, hogy a készleted csonka lett. - biggyesztette le alsó ajkát, én pedig tenyeremet arcára tettem és bíztatóan elmosolyodtam.

- Mért lenne baj? Fogyóeszköz, teljesen érthető, és bármikor előfordulhat. Lépj túl rajta. - adtam egy kisebb puszit szájára, lábujjhegyre állva.

- Mivel ma lenne egy kis dolgom a stúdióban, nem szeretnél csatlakozni hozzám?

- Dehogyis nem! Megyek veled! - csillantak fel szemeim, régóta kívámcsivá tett a gondolat, hogy vajon milyen lehet egy zene a kulisszák mögött.

- Rendben, akkor menj, öltözz fel és mehetünk! - adott csókot homlokomra és távozott a konyhából.

Sziasztok! Itt lennék egy résszel, amit már egy ideje tervezek kitenni. Nagyon jól esik ez a rengeteg visszajelzés tőletek. Remélem még nem hagytatok el, és, hogy olvastok még. Csodás olvasást kívánok nektek! ❤️ És ne feledjétek, mindenkit nagyon szeretek! 💗

All the love, P.