¤22¤

949 42 6
                                    

Másnap, Ella lakása, 2:54

Hajnalban riadtam fel. Az üres boros pohár az éjjeli szekrényemen, az előző napi ruháim még rajtam. Tegnap délután másfel óra bömbölés után összekapartam magam, és megmostam az arcom a konyhában. Elővettem egy poharat, és az egyetlen üveg alkoholt, amit itthon találtam.

A száraz bor égette a torkom. Még csak a fél-szárazat se szeretem, de ezt ajándékba kaptam, és habár gyenge volt az alkohol tartalma, a rossz íz miatt olyan volt, mintha valami nagyon erőset nyeltem volna le. A fél üveggel megittam ott helyben, aztán töltöttem még egy pohárral, és betámolyogtam a szobámba. Ahogy voltam ledőltem az ágyra, és most ébredtem.

A fejem fájt, de nem ittam olyan sokat, hogy igazi macskajaj kínozzon. Az utolsó pohár csábító alkohol még ott volt a kis szekrényen, de ahogy nyúltam volna felé, hogy azt is ledöntsem, apró fájdalom nyilalt a fejembe, figyelmeztetve, hogy nem szabad.

Kimentem a konyhába, és töltöttem egy pohár vizet, illetve előkerestem néhány gyógyszert. A poharat kiürítve magamhoz vettem egy fél literes üveget, természetesen vízzel megtöltve, majd újra a hálószobám menedékét kerestem. Viszont ahogy beléptem, több dolog is eszembe jutott.

Itt szeretkeztem Harryvel. És még csak az ágyneműt sem cseréltem le. Prűd libának hívott...

Ahogy beléptem, azzal a lendülettel is mentem vissza a kanapéhoz, kezemben még mindig tartva a vizet, és a fájdalmamra enyhülést hozó csodaszereket.

Itt vesztem össze, és szakítottam Harryvel. És még mindig ott figyel az asztalon az a szennylap. Én meg le bunkó faszfejeztem...

Még szerencse, hogy amikor ideköltöztem, berendeztem egy vendég szobát. Bár nem volt teljesen fenntartva, az ágynemű tiszta volt, a többi pedig nem számított.

Ahogy leültem az ágyra, már nem bírtam tovább. Halkan könnyezni kezdtem, miközben visszajátszottam a tegnapi eseményeket. Ahogy éreztem, hogy még jobban fáj a fejem, bevettem a fájdalomcsillapítót, és az altatót is. Végülis, holnap dolgozom, és nem kockáztathatok. Még akkor sem, ha csak délutános vagyok.

Ella lakása, 6:30

Nem tudom mennyi ideig tartott míg újra elszenderültem, de Harryvel álmodtam.

Először minden rendben volt. Oxfordnak, annak a rohadt városnak az utcáin járkáltunk, kézen fogva, aztán csókolózva. Majd gyors váltás, a Starbucksban álldogálok, és várok valakire. Aztán vége a műszakomnak, elindulok haza, és keresek valakit a kávézó előtt. Otthon, kinyitom az ajtót, és valaki ül a kanapén. Újra elé dobom az újságot, mire zene csendül fel....

Az a rohadt ébresztő!

Starbucks, 8:36

Ma csak végeztem a munkámat. Nem néztem gyilkos szemekkel senkire, hiába ismert fel több timédzser is, és nem követtem a tekintetemmel a szerelmes párokat. Mondhatni, árnyéka voltam önmagamnak. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy bármennyire is idegesítenek a kölykök, azért szeretem a munkámat, és jól érzem itt magam. Ma ez nem így volt. Most valami fontosabbal kellett megküzdenem.

Mielőtt Harry besétált azon az ajtón, az életem olyan volt, mintha ültem volna egy hintán, mellettem szabad hellyel. Csak akkor ez éppen nem érdekelt. Elvoltam egyedül, a megszokott kis tempómban hajtottam a hintát, és élveztem a menetszelet. Aztán Harry leült mellém. Épp csak kis ideig tapasztalhattam, hogy milyen amikor van egy társad, de bizsergést keltett a gyomromban, és megszokást hozott rövid idő alatt. Jól elvoltam vele.

Aztán én magam löktem le arról a hintáról, úgy gondolva, hogy nagy hibát követett el. Mert így is van. Nem kellett volna kitennie annak, hogy egy búlvárlap cikkezzen rólam, találgatva, hogy mégis ki vagyok.

Most pedig, egyedül ülök a hintán, és nem tudom újra a magasba röpíteni magam. Még nem. Jelenleg csak bámulom Harry üres helyét, és csodálkozom azon, hogy tudott úgy eltűnni, hogy még csak nem is látom a hinta közelében.

Velem ellentétben, Emma fénykorát éli. Ő magasan repül saját kis hintáján. Dudorászik, mosolyogva törli el a poharakat, és keveri össze az új megrendeléseket. Mikor rám néz, látom a tekintetében a sajnálatot, mire rámosolygok. Teljes mosoly, csak kár, hogy a lány nem ismer annyira, hogy észre vegye, ez az egész kamu.

----------------------FONTOS----------------------

Halikaaa! Nos, itt lenne egy újabb rész.😊❤️ Akkor, egy kis helyzetjelentés. Úgy néz ki, hogy a sztori 25 részből fog állni, ami meglehetősen hamar ki fog kerülni, mert a héten nem mentem suliba. (Nyaraloook hihii😇) Nyugodtan ki lehet ezért utálni, hogy én lazulok, ti meg szenvedtek, nem zavar. 😂❤️ DE! Nagyon kérünk titeket, adjatok már valami visszajelzést, mert ennek így nagyon sok értelme nincsen.☹️ Nagyon jó olvasást kívánunk nektek! ❤️❤️❤️

All the love P. and L.

Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)Where stories live. Discover now