Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)

Helyzetjelentés ismét

Szép jó estét kívánok mindenkinek!

Először is szeretnék elnézést kérni amiatt, hogy ritkán jelentkezem és szinte alig vagyok itt. Rettenetes nagy bűntudatban élek, ne is tudjátok meg mekkorában. Átmenetileg azt sem tudom, hogyan folytassam a történetet, őszinte leszek, jelenleg KETTŐ rész van teljesen megírva, amiket még nem publikáltam. Igazából nem is ez lenne az óriási probléma, hanem az, hogy elkezdtem felnőni. Teljesen tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy egyszer mindenki ki fog nőni ebből az egész szituációból, na valószínűleg most velem ez történik. Olyan szinten elkezdtem hanyagolni a One Directiont és Harryt, hogy az nekem fáj. Teljesen átállt a zenei stílusom más műfajokra és már Instagramon se azokat a fan oldalakat követem, amiket eddig. Félreértés ne essék, nem utálom őket, egyszerűen nem hallgatom már őket olyan gyakran, mint mondjuk két hónappal ezelőtt.

Körülbelül három hete kezdődött el bennem az az érzés, mikor már úgy éreztem, hogy muszáj nekem ezt tenni? Nem is tudom, hogy pontosan mi volt ennek a kósza gondolatnak az oka, de rosszul is érzem magam tőle. Már nem úgy tekintek az 1D-re ahogyan ezelőtt, Harry iránt se táplálom azokat az érzelmeket, hogy történetet tudjak írni róla. Lehetséges, hogy ezért halad ilyen nyögve-nyelősen a sztori. Én lennék a legboldoggabb, ha nem így állnék a dolgokhoz, de ez van. A történetet ígérem, hogy megpróbálom befejezni, eddig úgy alakult ki a fejemben, hogy a második évad 10 részből fog állni, de lehet, hogy kevesebb vagy több lesz, majd a szavaktól fog múlni.

Másodszor pedig, még mindig rengeteg dolgozatot írok, és rengeteg is áll előttem. Gondolom senkit sem érdekel, de azért érdekességként megosztom veletek, hogy a félévim nagyon jól sikerült, és végre nem kell lejárnom kollégiumi szilenciumokra. Itt is lenne az első kérdés, hogy akkor miért is nem írok? Az előbbiekben próbáltam ezt megmagyarázni. Nos, talán jobban is érzem magam, hogy ezt megosztottam a jelen olvasóimmal, azaz veletek. Nem is tudom mi lenne velem nélkületek, most is csak miattatok akarom végig csinálni ezt az egészet.

Igazából nagyon boldog vagyok, hogy szaporodik a táborunk, és visszajelzéseket kapok. Egy "írónak" ez ad motivációt a történethez és így tud feltálalni valamit az olvasóinak.
Remélem, hogy egy nap majd lezártnak titulálhatom a sztorit, és, hogy most ti nem csalódtatok bennem nagyot.

Végül de nem utolsó sorban, azt szeretném kérni tőletek, hogy ne keseredjetek el, inkább utáljatok, csak ne legyetek szomorúak. A sztori egyszer BIZTOSAN BEFEJEZETT lesz, csak még nem tudom mikor. Nézzétek el nekem kérlek, és várjatok türelemmel.

Nagyon remélem, hogy megtudtatok érteni engem, és nem álltok úgy hozzá, hogy "Dögölj meg Panni, óriásit csalódtam benned, szinte elástad magad a szememben!", mert én tényleg nem ezt a célt akartam elérni. Majd valamikor jelentkezem.

Nagyon szeretlek titeket! ❤️❤️❤️

All the love, P.