Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)

2. évad - 12. rész

A kaputelefon folytonos csörgése zavarta meg az amúgy is szar álmaimat. Nem tudtam beazonosítani így látatlanba, hogy ki a bánat kereshet engem. Hosszú nyűglődések után kimentem a nappaliba, hogy fogadjam a türelmetlen személy hívását.

- Igen? - szóltam bele reggeli, álmos hangon miután lenyomtam a gombot.

- Danielle! Azonnal told le a picsádat, és gyerünk dolgozni! Nem tudom ki fog kiszolgálni vagy harminc türelmetlen vendéget a kávézóban, ugyanis ma reggel azzal a szép látvánnyal szembesültem, amikor besétáltam az üzletbe, HOGY A PULTBAN NEM ÁLL SENKI! - óóó basszameg, gondoltam magamban. Jack Morrison volt az, a főnök, akihez most őszintén semmi kedvem nem volt. Éljen, még egy szidás, nem elég, hogy a tegnapi napom - jobban mondva a mai - így zárult, de így is kezdődik.

- Öt perc.

- MOST! - kaptam rögtön a választ, de mit sem törődve vele visszamentem a szobámba felöltözni. Mivel fogmosásra nem volt időm ezért csak szájvízzel kiöblítettem a számat, majd Jack óhajtásának eleget téve "letoltam a picsám". Nem a legkedvesebb fogadtatásban részesültem mikor a lépcsőház ajtajához értem, de megpróbáltam egy mosolyt erőltetni magamra, hogy annyira ne tűnjek nyúzottnak. - Azt hittem sose jössz le.

- Neked is jó reggelt. - köszöntöttük egymást úgy, mint főnök és alkalmazott, csak jobb viszonyban. Éppen sétáltunk rohamosan Jack kocsija felé, amikor abban a pillanatban megállt előtte egy másik. Már csak ez hiányzott.

- Na, ne mondd, hogy megint együtt vagytok. - hallottam magam mellől egy költői kijelentést, és az autó tulajdonosa ki is szállt, hogy beszélhessen, nyilvánvalóan velem.

- Sziasztok! - üdvözölt minket Harry, mikor élénk ért. - Beszélhetnénk? - tekintett rám, célozva arra, hogy valahogy tüntessem el Jacket.

- Öhm... per.. - egyeztem volna bele azonnal, ha a drágalátos főnököm nem szólt volna bele.

- Nem. Danielle éppen munkába indult, úgyhogy szegénykém pont nem ér rá. Ha szeretnél vele társalogni, akkor kérlek, gyere vissza délután, mikor már lejárt a műszakja! - tolt maga előtt a városi terepjáró irányába. Mikor beültem az autóba Harry széttárt karokkal fejezte ki nem tetszését, és mielőtt jelezhettem volna neki valamit Jack beletaposott a gázba, és utána csak elmosódott házak sokaságát láttam. Szomorúan konstatáltam, hogy igen hamar odaértünk a Starbucks elé, ahol valóban sok vendég volt. Amilyen gyorsan csak tehettem átöltöztem munkaruhába és beálltam a pultba.

- Jó reggelt, mit adhatok? - öltöttem fel a népszerű hivatásos mosolyt.

- Egy közepes pumpkin spice latte lesz elvitelre és kettő karamellás waffle.

- Sajnálom, de a pumpkin spice latte már nem kapható. Az egy szezonális ajánlat, amit csak ősszel értékesítünk. Most éppen a téli termékeinkkel tudom önt kiszolgálni, vagy az állandóakkal.

- Óh, rendben. Akkor kérnék egy caramel macchiato-t helyette. - választott meglepően gyorsan a fiatal nő.

- Milyen névre lesz? - fogtam a poharat a megviselt filccel.

- Josie. - mosolygott rám. Egy pillanatra lefagytam, gyors analizálást vittem végbe. Gyönyörű testalkat, hosszú szőke haj, és jellemzően elegáns ruhák, ez csak egyet jelenthetett.

- Josie? Josephine Taylor? - döbbentem le.

- Danielle? Komolyan te vagy az? - ragyogott fel a szeme, mikor megismert. Nyilvánvalóan eddig nem tűnt fel neki, hisz elfelejtettem felrakni a névjegykártyám. Nem hittem el, hogy a gimis legjobb barátnőm tényleg velem szemben állt.