Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)

¤6¤

Délután, Harry lakásán, 15:43

Gondolhattam volna, hogy nagy helyen lakik, hiszen ő egy híres énekes. Jézusom! Egy pop-sztár lakásán vagyok. Próbáltam leplezni a fangörcsömet, mert azért ez mégis nagy dolog. A szám szélét beharapva néztem végig a kórházra emlékeztető hófehér lakáson. Mint a filmekben, de tényleg. Fehér volt a fal, a szőnyeg, a kanapé, a macska... várjunk. Macska!

Harryt félre lökve rohantam a kis döghöz, aki a kanapé háttámlájáról kecsesen leszökkenve ugrott az ölembe.

- Helló, szépség! Hát te meg ki vagy, és mégis miért rejtegettek tőlem ennyi ideig? - beszéltem a hófehér cicához, közben az állát vakargatva, mire dorombolni kezdett.

- Ella, ő itt Herceg. Herceg, ő itt Ella. - mutatott be az állatnak, aki totál kényelmesen elhelyezkedett az ölemben. - Azért nem találkoztatok még, mert ez a kis csúfság mindig elnyeri a lányok szívét, és elvonja rólam a figyelmet. - bökött fejével Herceg felé.

- Komolyan az a neve, hogy Herceg?! Csak egy lány nevezné el így a macskáját. Harry, mit rejtegetsz? - kérdeztem idegesítőnek szánt vigyorral, aztán eszembe jutott valami mégjobb. - Több lányt is fűzögetsz?! Megcsalsz, édesem? - ismételtem vigyorogva saját szavait.

- Tudod, már el akartam mondani. Én igazából lánynak születtem, de nem mondhatod el senkinek, mert annyi lenne a hírnevemnek. - neeee, ez tuti poén. De annyira komolyan mondta és... neem ez biztos nem igaz.... vagy mégis? Ekkor azt vettem észre, hogy röhögőgörcsöt kapott. - Látnod kellett volna a fejedet! - nevetgélt tovább - Teljesen elfehéredtél! - mondta a hasát fogva. Mérgemben hozzávágtam egy bőr-borítású fehér díszpárnát, a saját kanapéjáról. - Ha harc, hát legyen harc! - fenyegetett elsötétült szemekkel, göndör fürtjei mögül, ám szája szélén mégis apró nevetőrancok futottak össze.

- Hú-húú.... - nevettem lassan hátrálva. - Mit akarsz tőlem Styles?

- Ó, igazán semmit, Baker. - meglepődtem mikor a vezetéknevemen szólított. De nem sok időm volt elámulni, Harry támadt. Méghozzá elkezdett csikizni. Már csak az a kár, hogy nevetés közben nem vagyok túl hatásos, esetleg fenyegető, így nem igazán akaródzott leszállni rólam.

- Ha nem hagyod abba most azonnal, esküszöm, hogy mégegyszer tökönrúglak! - próbáltam meg komolynak maradni, és úgy is tűnt, végre hatásos volt a fenyegetésem. A csikizést abba hagyta, de továbbra is rajtam feküdt. Egészen meghitt pillanat alakult ki közöttünk, hol ajkait, hol lassan szinte feketének ható sötétszürke szemeit figyeltem, melyekben vágy csillogott. Én lehunytam íriszeimet, és a szám szélét beharapva vártam, hogy végre csókban forrjanak össze testeink. De sajnálatomra, semmi sem történt.

- Lennél olyan szíves, és végre leszállnál rólam? - kérdeztem végül egy mély sóhajjal.

- Én... persze de... én.... - dadogott, és láttam, illetve az előbb éreztem, hogy jelen pillanatban elég merev. Többek között odalent is. - Egyébként, a Nővérem, Gemma nevezte el a macskát, tőle kaptam még régebben.

- Á, mindent értek. De akkor is. Komolyan, Herceg?! - kérdeztem felvont szemöldökkel, és elfordított fejjel rá szegezve a tekintetem, majd egyszerre tört ki mindkettőnkből a nevetés.

Nos, egy picit rövidebb, de újabb rész.
Fogadjátok szeretettel, és hagyjatok magatok után nyomot!😊❤

All the love P. And L.