Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)

2. évad - 13. rész

A legszükségesebb dolgokkal a kezemben hagytam el a lakásom, és indultam el a Harry által emlegetett kocsmába. Szerencsére ismertem a helyet, így nem volt idegen számomra a környék. Miközben sétáltam ismételten bejövő hívásom érkezett Harrytől, akit inkább kinyomtam, mert tudtam, hogy valami baromsággal állt volna elő. Egy bő fél óra múlva aggódó tekintettel léptem be a bárba, szemeimmel Harry után kutatva. Kisvártatva meg is láttam őt, és éppen a pultos lánnyal beszélgetett.
Féltékenységemet lenyelve indultam el az irányukba, hogy Harryt mihamarabb magamnál tudhassam, és biztonságban legyen.

- Harry. - fogtam meg hátulról két kezemmel a vállait, ezzel magamra vontam a figyelmét a bártender legnagyobb sajnálatára.

- Ella! Vééégree!!! - éljenezett abban a pillanatban, amint meglátott. - Képzeld eeel, ő itt Brooke, és a rajongóm. - mutatott rá a pultban álló lányra.

- Hát, ez nem volt meglepő. De, ha most megengeded Harry, szerintem menjünk haza. - fogtam meg a kezét, és húztam volna a kijárat irányába.

- Nem igazán akarook hazamennii! - rántott vissza, és magához szorított.

- Pedig muszáj lesz, csúnyán leittad magad. - hámoztam ki magam szoros öleléséből és a pultos csaj felé néztem. - Brooke, miért is hagytad, hogy leigya magát?

- Ő kérte, én meg adtam. - próbálta ártatlannak tettetni magát.

- Mert ha azt mondta volna, hogy ugorj le a Tower Bridge-ről a Temzébe, megteszed? Jézusom, Harry szedd már össze magad és menjünk. - beszéltem egyszerre mindkettőjüknek. Harry továbbra is úgy viselkedett, mint, aki nem hall semmit a lány meg inkább megszökött a társaságunkból.

- Jó illatod van, Danielle. - mormogta Harry maga elé, és a sok rángatás után végre hajlandó volt felállni, csak hát az nem úgy történt, ahogy mi elképzeltük, ugyanis amilyen lendülettel talpraállt, ugyanúgy zuhant a karjaimba. Ilyenkor nehéz egymagad cipelni egy több mint 180 centis férfit.

- Könyörgöm szedd már össze magad, és húzzunk el innen! - vonszoltam magammal a kifelé vezető út irányába. Amikor nagy nehezen kijutottunk az épületből, eszembe jutott, hogy mégis mennyit kéne gyalogolnunk a lakásomig. Hirtelen ötlettől vezérelve, előkerestem Harry zsebéből a telefonját, amit feloldottam az ujjával, és tárcsáztam az első számot, akit jónak gondoltam a hazavitelünkre. Néhány csengés után beleszólt a vonal másik végén.

- Harry! Mi a francért keresel ilyenkor? - hallottam Styles barátjának álmos hangját.

- Szia Louis! Ella vagyok, ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak, de nem tudnál eljönni értünk a Mayflowerbe? Harry borzalmasan leitta magát, és nem tudom egyedül hazavinni. Kérlek!

- 10 perc és ott vagyok! - bontotta rögtön a vonalat. Nem volt jobb ötletem. Úgy hiszem Louis jó barátja Harrynek, és nem kell megjátszania magát előtte. Legalább találkozhatok Styles egyik barátjával, aki remélhetőleg tudja ki vagyok, mert Harry és Louis a mai napig fenntartja baráti kapcsolatukat. Ahogy sejtettem, Harry olyan álmos lett a friss levegőn, hogy még inkább rám nehezedett, de nem volt szívem leültetni a hideg kőre, ugyanis akkor mehettem volna holnap a patikába egy csomó gyógyszerért.

Valóban tíz perc elteltével lelassított előttünk egy autó, amiből kipattant egy fekete kapucnis pulóvert viselő személy.

- Harry, mégis mi a faszomért kellett magad a sárga földig leinni? - kezdett bele mondandójába köntörfalazás nélkül, miközben besegített a részeg férfi tartásában.

- Ella. - csak ennyit volt képes mondani rekedt hangon, majd ketten befektettük a hátsó ülésre. Louis beült a volán mögé, én pedig az anyósülésre, majd elindultunk Harry háza felé.