Zaklatóm a Starbucksban (H.S. fanfiction)

2. évad - 3. rész

Az a tipikus kínos csend. Jelenleg ez tartózkodott körülöttünk. Semmire sem voltam képes abban a pillanatban. Pedig csak egy fránya szót kellett volna kiejteni a számon. Sajnos nem tudtam, hogy a szívemre, vagy az eszemre hallgassak inkább. Harry szótlanul várakozott, de biztosan tudta, hogy mi lesz a válaszom. A torkomban óriási gombóc, a számban viszont keserű íz keletkezett. Szemeimet szorosan lehunytam, ezáltal néhány könycsepp legurult arcomon és ajkaimat enyhén szétnyitottam.

- Igen. - szinte suttogtam, a torkomban lévő csomó nem engedte, hogy ennél több hang kijöjjön onnan. Harry bólintott, majd a következő kijáratnál le is hajtott a pályáról. Indultunk vissza Londonba, ahol a naplemente fényei az egész égboltot pirosas színnel tarkította. Összeroppantam, egyszerűen lehetetlen volt felfogni azt a tényt, hogy valószínűleg most dobtam el magamtól Harryt véglegesen.

Az út csendben telt hazáig. Néha Harryre pillantottam, hátha megszólal, de szemeiben csak a sós folyadékot véltem felfedezni. Leparkolt a háztömb előtt, ezek után csak bámult ki a szélvédőn, a kihalt utcára. Az ölemben tartott kezeimre sütöttem le szemem, és ismét várakoztam, de, hogy mire, azt még én sem tudnám elmondani.

- Akkor... - törte meg a csendet rekedtes hangájval.

- Ég veled Styles. - fogtam rövidre a búcsúzkodást és a kilincs felé nyúltam.

- Várj Ella! - kapott a kezem után, és fejemet rögtön felé fordítottam.

Halk sóhaj szakadt fel belőlem. Valószínűleg a megkönnyebbülés, hogy marasztalni akar vagy, hogy egyáltalán hozzám szólt.

- Kérlek, maradj! Bármit megteszek, csak maradj velem. - könyörgött, a tenyerét pedig arcomra fektette. Kétségbeestem, és nem tudtam mit csináljak. Szinte utáltam a helyzetet, és legszívesebben holtig ütöttem volna magamat, addig, amíg padlóra nem zuhanok lélektelenül. Erre a szituációra már az üvegvázás hasonlatom is kevés, ide olyan hasonlatok kellenek, amiket épeszű ember nem tud szavakba önteni.

Ujjai átvándoroltak felduzzadt ajkaimra és könnyáztatta szemeit mélyen az enyémekbe véste.

- Mért csinálod ezt velem? - kérdeztem reményel teli gondolatokkal a fejemben.

- Ezért. - hajolt hirtelen felém és ajkait a számhoz nyomta. Nem volt erőm ellenálni, és igazából nem is akartam. Olyan hatást kelltett bennem ez az egy árva csók, hogy az összes gondolatom elszállt. Nem voltam magamnál amit igazából nem is bánok, mert nagyon hiányoztak már a csókjai. Nyelveink régi ismerősökként üdvözölték egymást. Most pedig én könyörögtem, viszont én a csókjaiért.

Ella lakása
Délelőtt, 10:26

November lévén a gyér napfény beszűrődött az ablakomon egyenesen az arcomra, amit fejben nem igazán kultúráltan elküdtem melegebb tájakra. Be voltam takarva a fehér paplanommal, ezalatt azonban összegabalyodott lábak és ölelkező testek voltak elrejtve. Hosszú idő után végre boldogan ébredtem. Pilláimat lassan felnyitottam, és gyönyörű látvány tárult élem. Harry édesen szuszogott, néhány göndör tincs a homlokára tapadt, mézédes ajkai szétváltak.

Nem akartam ünneprontó lenni, viszont valahogy muszáj voltam felébreszteni, hogy ne legyek egyedül. Úgy döntöttem elárasztom testét apró puszikkal. Arcán kezdtem, majd egészen az álla vonalától le a nyakáig és így tovább a mellkasáig.

- Ezt most fejezd be, különben rögtön leteperlek. - hallottam meg mély, reggeli hangját. Erre csak egy halk kuncogást hallattam.

- Jó reggelt. - húztam fel magam hozzá, hogy szemmagasságban legyünk.

- Ami azt illeti régen volt már ilyen reggelem. - nyitotta ki íriszeit, amik a zöld minden árnyalatában pompáztak.

- Hogy aludtál? - kérdeztem kedvesen.

- Csodásan, azok után, amiket műveltünk. Szerintem ezt hiányoltam a legjobban. - húzta csábos mosolyra száját, amivel az őrületbe tud kergetni.

- Utállak Harry Styles. - csaptam meg játékosan karját. Harry elkomolyodott, és egy édes csók után szólásra nyitotta száját.

- Azon a délutánon, gyűlöltem magamat. Nem tudom mi ütött belém, de még sose beszéltem úgy nővel, mint veled akkor. Bocsánat, hogy prűdnek neveztelek.

- Harry, az a nap volt az, amit nem fogok elfelejteni. Ilyen durva szakításon még nem estem át, és szeretném ha tudnád, hogy én mindig is kedveltelek. - újra elkezdtek folyni a könnyeim. Az elmúlt pár hónap szinte csak erről szólt.

- Elnézést kérek, hogy nem készítettelek fel a sajtóra. Most viszont szeretném, ha beleegyeznél abba, hogy egy nap felvállaljuk magunkat, és nem fogunk szétmenni úgy, mint múltkor. Azt nem élném túl. Ígérem vigyázni fogok rád az életem árán is, csak ne menj el. - törölte le hosszú ujjaival a cseppeket arcomról.

- Megegyeztünk, ha megígéred, hogy te se fogsz elmenni. - tornáztam magam közelebb hozzá.

- Nem fogok. Na gyere ide. - húzott teljesen magához és csókot lehelt ajkaimra, ismét a mennyországba repítve engem.

Halihó! Mivel szeretlek titeket, és annyira nem vagyok jégszívű, megajándékozlak titeket egy résszel, amit még régebben mentettem el. Nem lett annyira izgi, mint amire számítottam, de remélem elfogadható. Jó olvasást kívánok! ❤️

All the love, P.