Nervous 《S.M.》

17. KANADÁIG FUTOK

Blair

A Shawnnal való beszélgetésem másnapján élőhalott módjára lézengtem a házban. Körbesétáltam a szobám, aztán kimentem a konyhába. Bementem a húgom birodalmába, de onnan csak egy óra múlva távoztam sírva. A nappaliban keményen két percre leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét, de aztán megint a szobámban kötöttem ki, ahol a laptopon beraktam egy kis zenét. Na jó, igazából üvöltettem az In my blood-ot, folyamatos lejátszásra állítva. Majd ismét a konyhában kötöttem ki, ahol megittam két pohár vizet, aztán ismét a nappali következett, ahol kikapcsoltam a tévét.

 - Mi kéne ma csinálni? - nyögve a kanapéra dőltem, de aztán visszarohantam a szobámba, ahol a szekrény előtt kezdtem válogatni.

 - Túl szűk - dobtam a földre egy combban jelentősen kinőtt leggingset. - Túl neon. Ráadásul ez a mezem - néztem értetlenül a kézis mezemre, ami - tekintve, hogy csak lányokból áll a csapatunk - neonrózsaszínben pompázott. - Ez meg nem is az enyém - vettem ki homlokráncolva egy virágos blúzt. - Ez az anyué - mordultam fel, és elindultam a szüleim szobája felé, hogy visszategyem a helyére. - Hogy tudja apa így összekeverni a ruháinkat? Nem is egy a méretünk! Soha többet nem fog ő vasalni - hőbörögtem, miközben a blúzt hajtogattam.

 - Akkor tovább - sóhajtottam, visszatérve a saját szekrényem elé. - Túl csicsa - akadt a kezembe egy különleges alkalomra tartogatott ruha. Sose hordtam, és szerintem nem is fogom. - Rossz emlék - legszívesebben a kukába dobtam volna az első randis felsőm, de ahhoz túlságosan is tetszett, és túlságosan is hiányzott az a nap. Letöröltem egy kibuggyant könnycseppet, felkaptam a felsőt, és beleszagoltam. A randi óta nem mostam ki, mert Will illata volt. Mikor hazahozott, vagy fél órán keresztül ölelgettük egymást, akkor is elcsattant jó pár csók és puszi. Akkor vette át azt a tipikus Will illatot.  - Menj a pokolba és dögölj is meg ott! - zokogtam fel, és a földhöz vágtam az anyagot. Megtöröltem az arcom, és a ruhákból álló dombocska mellé ültem. Egy-két ruhadarab mellettem is volt, azokat is a kupac tetejére hajigáltam.

Lassan felkeltem, és keresgéltem tovább. Végre találtam egy értelmes sport leggingset, amit az ezévi utolsó meccsünkön is viseltem. Találtam egy egyszerű, fekete pólót, amire annyi volt írva, hogy "healthy". A fehérneműm is átvettem egy fekete sportmelltartóra, felkaptam a ruhákat, világos rózsaszín edzőcipőm, amit a műfüves pályánkon megtartott tesiórák alkalmával használtam.

Telefonomat repülő üzemmódba raktam, ezzel kímélve magam Sasha reggel óta folyamatosan érkező üzeneteitől, és hívásaitól. A fülesem bedugtam, és elindítottam a kedvenc lejátszási listám, copfba kötöttem a hajam, és nekivágtam volna az utcáknak, ha a kapuban nem szobrozott volna ott Sasha és Will egy idegen sráccal.

 - Blair - kapott a karom után Sasha, mikor elakartam indulni. - Meghallgatnál minket?

 - Bocs, mit mondtál? - húztam ki a fülesem bájos mosolyt villantva a lányra. Arca vörösödni kezdett az egyre növekvő idegessége miatt, és bár nem hallgattam még zenét, jól esett húzni az agyát.

 - Megmagyarázhatnánk? - lépett Sasha mellé William.

 - Inkább a halál - vágtam egy fintort, kezemet kitéptem a lány szorításából, és az utca vége felé kezdtem sétálni.

 - Ja, és légyszi felejtsétek el a számom, azt hogy itt lakom, meg úgy általában, hogy élek. Köszipuszi -fordultam vissza, mikor mindhárman megindultak a kocsi felé, majd ténylegesen futni kezdtem. Hmm, csoda, ezt hamar lerendeztem...

 - A kocsi gyorsabb, West - értek mellém, és William kikiáltott a hátsó ablakon.

 - Inkább Kanadáig futok, minthogy veletek üljek egy kocsiban - horkantam fel, mire felnevetett, és a srác, aki vezetett, gyorsabb sebességre kapcsolt a szinte álló helyzet helyett, így végre lehagytak.