Nervous 《S.M.》

34. DURCÁS BARÁTNŐ

Shawn

- Shawn, megjöttem! - morgolódva fúrtam a fejem mégjobban Blair nyakhajlatába, kezem szorosabban ölelte a derekát, amiről eltűnt a hálóing anyaga. - Shawn, alszol még? - Blair halkan nyöszörgött egyet, és velem szembe fordult, és a mellkasomhoz bújt. - Oh - nyitódott, majd rögtön csukódott is az ajtó. Blair nagyot szusszantott, és a hátára fordult. Ásítva és nyújtózkodva ültem fel az ágyon, ezt pedig a barátnőm ki is használta: karja rögtön a párnámon végezte, teljesen kiterült, hálóingje a sok mocorgás miatt melle aljáig felcsúszott, a takaró pedig valahogy az ágy végébe lett rugdosva, sőt, a háromnegyede le is lógott.

Mosolyogva megsimítottam Blair hasát, és egy lágy puszit nyomtam a résnyire elnyílt szájára. Grimaszolva felhúzta az orrát, ahogy hajam megcsikizte azt, és egy hatalmasat fújtatva elfordította a fejét. Hogy tud ilyen jól aludni?

Kuncogva keltem ki az ágyból, és kitúrtam egy pólót, hogy ne alsóban kelljen anya elé állnom. Gondoltam, csak nem ment el azért, mert Blair itt van.

És igazam is volt. Anya éppen a konyhában készülődött főzni, mikor betoppantam. Ahogy meghallotta érkezésem, kissé eszelős vigyorral sétált hozzám.

- Mindent tudni akarok - egy fakanállal hadonászott felém, másik kezét csípőre tette és a mellkasomra csapott egy aprót. - Miért nem tudtam arról, hogy a fiamnak barátnője van? És mi van Blairrel? Olyan sokat meséltél arról a lányról. Szimpatikusnak tűnt - lépett vissza a tűzhelyhez, ahol az illatok alapján rántotta készült.

- Anya - nevettem fel. - Ő Blair. És csak tegnap lett hivatalosan a barátnőm. Andrew gondolom mesélte, hogy miért maradtam nála tovább. Akkor kezdett úgy igazán kialakulni a kapcsolatunk.

- Áh, értem - fordult felém mosolyogva. - Örülök neked, fiam. Remélem, hogy a lány valóban olyan tökéletes, mint ahogy régebben állítottad. Tudod, láttam a cikkeket, és amíg Andrew el nem mondott mindent, eléggé féltettelek tőle.

- Ő nem olyan, anya! Imádni fogod, esküszöm!

- Jól van, úgy legyen.

- Egyébként, ha olvastad a cikkeket, hogy hogy nem ismerted fel?

- Úgy össze voltatok bújva, hogy nem láttam az arcát. Ráadásul nem gondoltam, hogy itt van Kanadában - vonta meg a vállát.

- Jah, még nem írtak cikket a tegnapi koncertről. Ahhoz túl korán van - forgattam meg a szemem.

- Elvitted a koncertre? - miután pár pillanata visszatért a főzéshez, csillogó szemekkel fordult felém, hatalmasra nyílt szemekkel.

- Igen, el - bólintottam. - Tegnap volt a tizenhetedik szülinapja, a szüleitől pedig engedélyt kaptam arra, hogy elkísérhessen a turném hátralévő részére.

- Nahát, ez igazán kedves ajándék. Remélem örült - vigyorgott anya.

- Az nem kifejezés - nevettem fel. - Látnod kellett volna, hogy mekkora örömmel ugrott a nyakamba. Na meg, mikor zokogva hívott fel - nevetve, elmerengve ráztam meg a fejem, anyu pedig végigsimított az arcomon, és tovább csinálta a rántottát.

- Hát, igen. Nem mindenki kap ilyen ajándékot a szülinapjára.

- És nem mindenki kap ilyen csodás barátnőt életében - vágtam rá gondolkozás nélkül. Anya szélesen elvigyorodott, de nem mondott semmit, csak tovább kevergette az ételt.

- Meddig maradsz? - kérdeztem, mikor letette elém a gőzölgő tojást, és öntött egy kis kávét.

- Szerintem megyek is. Ahogy látom, viszonylag nagy a rend - mosolyogva nyomott puszit a homlokomra és felvette a pultról a táskáját.