Nervous 《S.M.》

26. SEGÍTSÉG

Shawn

 - Jó reggelt - jött ki a hálóból Lydia, és felénk hajolt a kanapéra támaszkodva. Halványan mosolyogva végigsimított a szinte már rajtam alvó Blair haján, vigyázva arra, nehogy felkeltse.

 - Neked is - suttogtam mosolyogva. Az édesanya elmélázva nézte, ahogy szüntelenül a hozzám bújó lánya karját simogatom.

 - Szereted őt, igaz? Te nem vagy olyan, mint Will - nézett rám elkomorodva. Mosolyogva lenéztem a lányra, és visszafordultam, de Lydia akkor már mosolygott. - Ne is mondj semmit - rázta meg a fejét mosolyogva. - Látszik, ahogy ránézel - az én arcomon is végigsimított, majd minket otthagyva a konyhába ment.

Blair mellettem nyöszörögni kezdett és átfordult a másik oldalára, háttal nekem. Én oldalamra feküdtem, átlendítettem rajta a másik kezemet is, arcomat a válla és nyaka közé fúrtam.

 - Shawn - motyogta, miközben kezemmel kezdett babrálni. - Ébren vagy?

 - Ühüm - hümmögtem bele a vállába - Jó reggelt - feljebb másztam, hogy áttudjak hajolni rajta, és az arcára nyomtam egy puszit.

 - Mikor kell hazamenned?

 - Máris elküldenél? - felém fordult, mire lebiggyesztettem alsó ajka, hogy lássa "csalódottságomat".

 - Dehogy - vigyorodott el, és tarkómnál fogva lehúzott magához. Meglepő volt, hiszen az esetek többségében én kezdeményezek csókot, ő ezen a téren sokkal félénkebben viselkedett. Furcsa volt, de semmiképp sem a rossz fajtából.

Mint mindig, most is teljesen elvesztem, ahogy ajkát az enyémen éreztem. Nem hiszem, hogy tudok olyat mondani, ami ennél jobb érzéssel tölt el. Ahogy én belemosolyogtam a csókba, Blair szája is széles vigyorra húzódott, és még közelebb húzódott hozzám, ami elég lehetetlennek tűnt, az igencsak apró hely miatt így is szinte egymáson feküdtünk.

 - Khm, jó reggelt, gyerekek - Blair azonnal elfordult tőlem, és egyre pirosodó arccal nézett a boltívnek támaszkodó apjára.

 - Szia, apu - arca mostmár inkább hasonlított egy paradicsomra, mint az egészséges arcszínére. És ugyan én utálom a paradicsomot, őt előszeretettel ettem volna meg.

 - Sziasztok - Arthur szórakozottan biccentett, és mosolyogva besétált a konyhába. Blair feltérdelt a kanapén, és arcát tenyerébe temette.

 - Ez elég ciki volt - nevetve felültem vele szemben, és kezét lefeszegettem arcáról.

 - Dehogy volt az. Gondolom te is láttad már csókolózni a szüleid - simítottam végig az arcán. Aranyosan mosolyogva megforgatta szemét, és pár percig csal bámult rám. Már azt hittem, valami baj van, mikor szélesen elvigyorodott, puszit nyomott a számra, és feltápászkodott a kanapéról.

 - Gyere kajálni - egyik kezével enyémet fogva rángatott engem is, a másikkal pedig felkapta a földre ledobott pólómat, és hozzám vágta. - Azt meg vedd fel - mutatott rám, és mikor felálltam kezemet a dereka felé irányította, átkarolta a nyakam, és egy rövid csókot adott, majd már el is tűnt a konyhában.

Telefonomon gyorsan megnéztem az időt (10:56), aztán átmentem én is a helységbe. Blair az egyik pulton ült, és a reggelit készítő anyukájával beszélgetett. Arthur fel-alá járkált, és telefonált.

 - Lydia, egyszerűen nincs pénzünk még egy temetésre sem! - csapta le a készüléket a pultra. - Érdeklődtem a sírkövek után, még a legolcsóbb is rohadt drága - kétségbeesetten nézett a feleségére. Lydia nagyot sóhajtott, Blair pedig elszomorodva rázta meg a fejét. Rosszul éreztem magam az elszegényedés szélén álló család tagjai közt állva a magam többmilliós vagyonával.