Nervous 《S.M.》

7. SEMMI BAJ

Blair

 - Elképesztő érzés magam mellett tudni téged - motyogta Shawn vigyorogva, miközben szorosabban fonta körém izmos karjait. - Egy éve még annyira lehetetlennek tűnt így hiányolni valakit. És most én vagyok a legboldogabb ember a Földön. Esküszöm, ez a legszebb látvány a világon.

 - Hogy a gerincemet kitörve dőlök a mellkasodra? - néztem fel rá szórakozottan.

 - Nem! - rázta meg a fejét. - Hanem te magad, így, ennyi idő után.

 - Shawn - fáradtan lehunyva szemem, elkapott a nevetés. - Alig két hete kezdődött a suli. Azaz, alig két hete nem láttál személyesen.

 - És? - kérdezte felháborodva. - A menyasszonyom vagy, ráadásul életem legszebb hónapja után, elég nehezen viselem, hogy nem vagy velem minden nap.

 - Aww - nyígtam fel, és szorosabban préseltem magam hozzá. - Annyira aranyosak az ilyen kirohanásaid - néztem fel rá levakarhatatlan vigyorral a képemen.

 - Ez csak az igazság - rántotta meg vállát, és vigyorogva kémlelni kezdte arcomat. Egy apró kuncogást hallatva percekkel később egy cuppanós puszit nyomott a homlokomra, majd orromra, és számra. - Te két hét alatt is képes vagy megszépülni.

 - Szóval eddig nem voltam az? - tetettem felháborodást szám sarkában bujkáló mosollyal.

 - Dehogynem. Csak... mindig, mikor sokáig nem látok valakit, rádöbbenek, hogy szebb, mint ahogy a FaceTime mutatja. Legyen az Aaliyah, anya, apa, vagy éppen te. A kamera nem adja úgy át az ember szépségét - magyarázta, egyre jobban beleélve magát meglátásába. Csak vigyorogva, őt átölelve néztem, ahogy csak mondja, mondja, és mondja. A szépség témáról valahogy eljutottunk addig, hogy ő mennyire szeret engem, aztán ezután már esküvőre terelődött a szó. Nem számoltam, de a "minden álmom, hogy feleségül vegyelek" mondat biztosan elhangzott vagy hússzor a több órás repülőút alatt.

 - Ez mind szép és jó, de nekem már komolyan fáj a hátam - kotyogtam közbe Shawn ömlengése közben. Ő nevetve engedett el, és hátamat simogatva várta, amíg kinyújtóztatom magam.

 - Ez a derekad volt? - nézett kicsit ijedten, mikor a kérdésbe is belefogalmazott testrészem fájdalmas hangon megroppant.

 - Mondtam, hogy elgémberedtem - nevettem fel, és pár nyakkörzést végezve hátradőltem a székben. - Mikor érünk már oda?

 - Még egy másfél óra - fordult hátra Andrew, majd ránk villantva mosolyát, vissza is fordult telefonja felé.

 - Te nem vagy álmos? - fordultam vissza Shawn felé, aki elszakította tekintetét az ablaktól, és végignézte, ahogyan befészkelem magam az ülésbe.

 - Olyan vagy, mint egy kiscica - nevetett fel halkan, és vigyorogva a vállamra dőlt. - Most akkor gémberedjen el nekem is a hátam - susogta már csukott szemmel.

 - Helyes, Mendes, helyes - ásítva és bólogatva vezettem át kezem az ülés és közte, és átkarolva őt, beletúrtam selymesen göndör hajába. - Jó éjt.

 - Neked is, Kicsim.

▪▪▪

- Tubicáim! Ébresztő - a derekamban érzett bökés helyére kaptam a kezem, és morgolódva húztam közelebb magamhoz Shawn rajtam pihenő karját. Andrew, aki ébresztőórává avanzsált, nevetve simogatta meg a fejem búbját. - Srácok, keljetek! Már csak percek kérdése és leszállunk.

- Na végre! Hiányoznak anyuék - hallottam meg Shawn felderült hangját, és óvatos pusziját éreztem a homlokomon. - Te meg aludj nyugodtan - suttogta édesen, és rajtam óvatosan áthajolva bekötötte az övem.