Nervous 《S.M.》

3. MEGFULLADOK

Blair

- Tudom, hogy hazudtál - Shawn hangja keltegetett, aki ágyam szélén ülve motyogott nekem az éjszaka közepén.

- Te meg hogy kerülsz ide? - izgatott mosollyal arcomon ültem fel, és átmászva a másik oldalra, befészkeltem magam az ölébe.

- Hazudtál - szemrehányóan nézett rám, és egy egyszerű mozdulattal lelökött magáról, és az ágyról is. Felszisszenve kaptam könyökömhöz, és lábamat törökülésbe húzva, furcsán néztem fel a fiúra.

- Mást is tudsz mondani? - vontam fel szemöldököm, mire Shawn dühös szemét villantotta rám és lábát mellkasomra illesztette.

- Hazudtál! - üvöltött rám, és egy rúgással hátamra fektetett, és felém mászott. - Will megakar erőszakolni, te pedig nem szóltál! Én csak akkor tudtam volna meg, mikor a karjai közt sikítozol? Mikor odajössz hozzám felbontani az eljegyzést amiatt a nyomorék miatt? Akkor tudtam volna meg? Hm? - hangja ordításból suttogásba vágott át, ahogy karját behajlítva egyre közelebb került arcomhoz. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt az elfojtott indulattól, míg az enyém félelemtől remegett. E két testrészünk teljesen egymásnak feszült, orrunk is csupán fél centire volt a másikétól.

Shawn szeme valósággal izott, és valamiért a megszokott barna, illetve zöldes árnyalatok helyett vörösen világított a sötét szobában. Arcomon éreztem meleg lehelletét, ami más esetben csupa pozitív érzelmet váltott volna ki belőlem, de jelenleg csak jobban szította félelmemet.

- N-nem - remegve, szinte már sírva nyöszörögtem alatta, de Shawn nemleges válaszomtól még jobban bedühödött. Két csuklómat megragadva emelte azokat fejem felé, és erősen rászorított.

- Nem? - vonta fel szemöldökét, és nyakamhoz hajolva végighúzta orrát kulcscsontomtól a fülemig. - Nem, Blair?

- Nem - ráztam meg hevesen a fejem és egy nagyot szipogva lehunytam a szemem. - Miért vagy ilyen erőszakos velem?

- Itt most én kérdezek - szórakozottan harapott fülcimpámra, mire felszisszentem. A gyengéd és törődő Shawn mintha csak vakációzna, felettem egy vadállat térdepelt. - Mikor is akartál nekem szólni, Kicsim? - az utolsó szót jól megnyomva köpött egyett a vállam felé, és egyik kezével arcomat kezdte cirógatni.

Az első könnycsepp végigperzselte arcomat, aztán testhelyzetemnek köszönhetően fülem felé vette az irányt, és azalatt pár centivel koppant a parkettán.

- Shawn - megkíséreltem megfogni a vállát, és óvatosan hátrébb lökni, de kezemet egy határozott mozdulattal visszanyomta a padlóra.

- Válaszolj csak - könyökére támaszkodva majdnem egész súlyát rám helyezte, és egy aprót belém harapott az államnál.

- Szeretlek.

- Jó tudni, de nem ez volt a kérdés - nehezedett rám jobban.

- Nem tudom - zokogtam fel alatta, és kétségbeesetten kezdtem tekergetni csuklóimat. - Shawn kérlek.

- Szóval nem tudod - ciccegett rosszalóan. - Jaj, Kicsim. Mindenre van válasz - közel hajolva ajkamhoz suttogott, lefogott csuklómat pedig hüvelykujjával cirógatni kezdte.

- Nem tudom a választ - ráztam meg a fejem szemébe nézve. Írisze ijesztően villant egyet és mérgesen fújtatott.

- Akkor mit tudsz? - hangja elmélyült, szinte nem is hasonlított arra a számomra kincset érő bársonyos hangszínhez, amivel minden nap szeretetteljes tekintettel megszólít.