Nervous 《S.M.》

6. LEVEGŐ UTÁN KAPKODÓ ZOKOGÁS

Blair

Iszonyatos fejfájással küzdve fordultam át másik oldalamra, kezemet nyöszörögve emeltem szememhez. Mellettem halk kuncogás ütötte meg a fülem. Kíváncsian kinéztem kezeim mögül, mellettem az ágyon megpillantottam Will-t.

- Miért nincs rajtad póló? - hangom rekedt volt a tegnap esti folyamatos üvöltözés miatt. Will szórakozottan nézett rám, bepillantva a minket fedő takaró alá vont vállat.

- Más sincs rajtam - felém hajolva megtámaszkodott könyökével a fejem felett, és a hajamat kezdte simogatni. - Nem mintha rajtad lenne - keze hirtelen a takaróba markolt és megemelte az anyagot, én pedig meglepetten sikkantva takartam el mellem.

- Mi a szar? - nagy lendülettel ültem fel, nem törődve a fejfájással és Will-el, akivel így sikeresen összefejeltünk. - Mi a fasz van? Miért nincs rajtunk ruha? Jézusom, mondd, hogy mi nem feküdtünk le! - könyökömmel felhúzott térdemre támaszkodtam, és két kezemmel hajamba túrtam.

Kétségbeesetten néztem Will-re, aki elhúzta a száját. Éreztem, ahogy szemem könnyesedni kezd, pillanatok alatt elhomályosította látásomat, mire a fiú aggódva mászott közvetlen mellém, arcomat maga felé fordította, másik kezével a hátamat kezdte simogatni.

- Mi... mi lefeküdtünk? - ajkam megremegett, mikor Will óvatosan bólintott. - Istenem - fejem a térdemre hajtottam, kezemmel magamhoz öleltem lábaim, pillanatokkal később kitört belőlem a zokogás.

- Hé, hé, hé - Will szorosan átölelt, mire fejemet a mellkasára helyeztem át. - Blair, nyugi. Hallod, ezzel nincsen semmi baj - egyik kezét arcomhoz szorította, a másikkal pedig erősebben karolta át a derekamat. Próbált apró puszikkal nyugtatni, később a hátamat is elkezdte simogatni. Mindent megpróbált, hogy legalább egy kicsit enyhüljön a sírásom.

- De van baj! Nagyon, nagyon nagy baj - visszatértem előző pozíciómhoz, két kezemmel hajamba túrva kapkodtam a levegőt.

- Mégis mi baj lenne ezzel? Mindenkinek vannak kalandjai - tárta szét karját értetlenül. Szememet lehunyva élesen beszívtam a levegőt, majd hosszan kifújtam.

- Igen, lehet, de... nem mindenki veszti el a szüzességét egy kalanddal - könnyes szemmel fordultam felé. Döbbent arccal bámult rám, majd két kezével hajába tépett.

- A picsába. Valami dereng arról, hogy megijedtél.

- És te megkérdezted, hogy csináltam-e már - lassan bólintott, és újra rámnézett.

- Te meg mondtad, hogy nem, aztán megkérdeztem, hogy akarod-e.

- És én azt mondtam, hogy igen. De csak azzal az egy feltétellel, ha vigyázol rám.

Will meredten bámult rám, láthatólag nagy gondolkozásba kezdett.

- Használtunk mi óvszert? - kiszállt az ágyból és felkapta boxerét. Körbesétálta a szobát, benézett az ágy alá, majd felegyenesedve elhúzta a száját. - Ugye te nem vagy fogamzásgátlós?

Elkerekedett szemmel néztem rá, majd újra kitört belőlem a zokogás. Az a bizonyos tüdőből érkező, hörgős, levegő után kapkodós zokogás.

- Ne, ne, ne - Will ijedten ugrott vissza mellém az ágyra. - Kérlek szépen, ne sírj. Semmi baj, Blair. Szerzünk esemény utánit, beveszed és nem lesz semmi következménye annak, ami éjjel történt.

- De Will, ezt senki nem tudhatja meg - zokogtam a takaróba. - Senki sem tudhat róla, oké? Istenem, én leszek a suli ribanca, ha ez valaha is kiderül - mostmár sehol sem volt a pár perccel ezelőtti enyhülés, a zokogás egész testemben fojtogatott, és egyre nehezebben engedett.

- Senki nem fogja megtudni, oké? Biztos vannak, akik láttak feljönni, ha bárki is szóvá teszi, megmondjuk, hogy nem mentünk el addig. Így jó lesz? - bőszen bólogatni kezdtem, mire sóhajtva ölelt magához. - Gyere, adok gyógyszert, aztán elmegyek tablettáért.

Mindketten kiszálltunk az ágyból. Felvettem eldobált fehérneműimet, de Will karomat megragadva akadályozta ruhám felvételét. Kihúzott a szobából, át egyenesen a fürdőbe.

- Tusolj le, keresek neked egy pólót.

- Köszi - egy nagyon halvány mosolyt eresztettem felé, homlokomra nyomott egy puszit és kiment.

- Kikészítek neked egy gyógyszert is a konyhába. Szolgáld ki magad, elmegyek a gyógyszertárba - kiáltotta vissza.

A csap két szélére könyökölve beletúrtam kócos hajamba. Éreztem, ahogy a magam iránt érzett undor ismét könnyekben nyilvánul meg. Hajamat eltűrtem a nyakamtól, így felfedve a rengeteg szívásnyomot. Ha nem akarom, hogy ez az egész kiderüljön, muszáj leszek lesminkelni.

- Szép munka, Blair. Már csak egy poronty kéne és vérbeli ribanc leszel - suttogtam elkeseredve a tükörképemnek.

Fehérneműmtől megszabadulva léptem be a kádba, a zuhanyrózsát megragadva a lehető leghidegebb vizet folyattam magamra. A kád szélén talált tusfürdővel és hajápolási szerekkel elintéztem dolgaimat, majd elcsórva egy törülközőt, megragadtam azt a kevés ruhadarabot, ami nálam volt, és visszamentem a szobába. Will ágyán kiterítve ott volt a beígért póló, amit fel is kaptam. Combom közepéig ért, szerencsére a fenekemből sem mutatott sokat.

Lemenve a konyhába valóban ott volt egy gyógyszer és víz a pulton. Miután bevettem a kapszulát, magamhoz vettem még egy pohár vizet és leültem a pult előtti bárszékek egyikére. Gondolkodtam, szinte mindenen. Megfontoltam, hogy talán el kellene mondani az esetet anyunak. Esetleg Sasha-nak.

- Szia - könyökölt velem szemben Will. Elém tolta a dobozt, amiben a tabletták rejtőztek. - Igen elgondolkodtál.

- Csak... nem tudom, hogy anyunak vagy Sasha-nak elmerjem-e mondani.

- Szerintem csak anyudnak, ha akarod. Nem azért, hogy bántsam vagy valami, de Sasha elég pletykás. Nem örülnél, ha kikotyogná, ugye?

- Pletykás, pletykás, de a legjobb barátnőm. Bár, lehet ezért elítélne.

- Akkor nem a legjobb barátnőd.

- Tudod mit? Majd elmondom, ha már nem igazán lesz jelentősége - rágtam a szám szélét. Will szemébe nézve kínosan elnevettem magam. - Istenem, annyira gázul érzem magam - a mai reggelen már sokadjára sírásra görbült a szám, de ezúttal igyekeztem visszatartani a sírásom. - Köszi a tablettát. Tudtam volna én is venni - motyogtam, és kivettem egy szemet, amit le is küldtem a maradék vízzel.

- Jól láttam, hogy könnyeztél? - válaszomat meg sem várva mögém lépett és átölelt. - Ne érezd magad gázul. Mindketten csúnyán berúgtunk. Csoda, hogy arra a kis foszlányra emlékszünk - nyomott puszit a fejem búbjára.

- Annyira szerencsés vagyok veled. Más már rég elkergetett volna - megfordulva a székkel szorosan mellkasához bújtam, hogy ne láthassa útnak induló könnyeim. Feleslegesnek bizonyult, mert szipogásomból könnyen leszűrhette, hogy megint sírok.

- Kérlek ne gondold magad ribancnak, jó? Én sem nézlek annak. Mindketten hibáztunk, mikor annyit ittunk, a tablettának hála pedig következménye sem lesz. Minden a legnagyobb rendben, oké?

- Bűntudatom van - motyogtam felnézve a szemébe.

- Ne legyen. Figyelj - sóhajtott egy hatalmasat, - nem tudom, hogy észrevetted-e, de szörnyen kedvellek. Nem így terveztem, hogy randira hívlak, de ez van. Így alakult. Szóval, meghívhatlak egy reggelire? - elég meglepetten nézhettem rá, mert percek után elszontyolodva engedett el és indult volna az emelet irányába, mikor utána rohanva elkaptam a kezét.

- Szívesen reggeliznék veled, Will. Ne haragudj, csak ez egy kicsikét meglepett - óriási mosoly jelent meg arcán, derekamnál fogva felkapott és puszit nyomott a számra.

- Hazaviszlek, öltözz át, sminkeld le a nyakad és indulunk - suttogta, és legnagyobb meglepetésemre hosszasan megcsókolt.

■■■

Tádám, itt az új rész!
Remélem tetszett, és ugyan nem lett (szerintem) valami izgalmas és jó, mint ahogy terveztem, de sajna utazás közben kellett összehoznom, ráadásul az agyam se fogott rendesen.
Várom véleményeteket.😊