Nervous 《S.M.》

2. BIZONYÍTOTT ÉRZELEM

Blair

Shawn: Jézusom, Kicsim... Ez valami bámulatos. Nem is mondtad, hogy rajzolsz.

Hajnali négy ötvenegykor villant fel az üzenetem, amit a sötétben elég erősen hunyorogva, de vigyorogva olvastam el.

Blair: Feleslegesnek tartottam. Ez csak egy gyerekkori szenvedély. Vagy két éve ez az első rajzom, amit órákon kívül csináltam.

Shawn: Sportolsz, rajzolsz, csodálatos a személyiséged, és a világ leggyönyörűbb lánya vagy. Hogy csinálod?

Blair: Elég nehéz meló. Tudod, sok felelősséggel jár ez a tökéletesség.

Shawn: Bocsi, azt kihagytam, hogy szerény vagy.

Blair: Így szeretsz.

Shawn: Az is igaz.

Blair: Én megyek aludni. Már csak pár óra és suli.

Shawn: Bassza meg, tényleg! Ne haragudj, hogy felkeltettelek, Kicsim. Teljesen el is felejtettem.

Blair: Semmi baj. Jó éjt, Shawn.

Shawn: Neked is, Kicsim.

▪▪▪

 - Elmentem - kiáltottam vissza anyuéknak az ajtót nyitva.

 - Jól van. Aztán figyelni törin!

 - Úgy lesz, anya - forgattam meg a szemem, és magam után bezárva az ajtót, leszökdeltem a ház előtt lévő két lépcsőfokról.

Shawnnal a fülemben vidáman ballagtam a pokol felé, de tudtam, örömöm csak átmeneti. Csak a vőlegényem okozza, miatta érzem ezt, de amint kihúzom a fülest, visszatérek a komor valóságba.

Az utcán sokan bolondnak nézhettek, mikor olykor végigdúdoltam egy-egy dalt, vagy éppen szélesen elvigyorodtam pár igazán nagy kedvencemre.

Aztán sajnos elérkeztem a halálos pokol kapujához, ahol Shawntól és a jókedvemtől is el kellett búcsúznom, és belépnem az épületbe.

A szekrényemnél viszont újra széles mosoly kúszott ajkamra, mikor elővettem tegnapi alkotásom egy mappába zárva. További, feleslegesnek ítélt képet kiszedegetve teremtettem neki helyet, és ragasztottam be. Az ajtót lefotózva, vigyorogva küldtem el Shawnnak a képet:

Blair: Legalább ez mosolygásra késztet a pokolban is.

Shawn: Szeretlek!❤ - a leglényegretörőbb szó, amit erre reagálhatott.

Vigyorogva süllyesztettem farmerom zsebébe a telefonomat, és végigsimítva a rajzon, eltettem felesleges dolgaimat, és töri cuccommal beballagtam a terembe.

- Jó reggelt - köszöntem kedvesen a 11. b-nek, és helyemre levágódva vártam Mrs. Walkert.

- Csá - huppant le mellém Marcus, az osztály egyik menője. Furcsán, kérdőn néztem rá, aztán mikor vállamat átkarolva közelebb húzott magához, meglöktem a vállát.

- Mit csinálsz?

- Van vagy húsz perc csengetésig. Én meg eléggé segítségre szorulok - bökött nadrágja felé. - Benne vagy? - kacsintott egyet, és felállva, kezemet fogva próbált felhúzni a székről.

- Tudod, nekem barátom van. És szeretem - húztam el a kezem. - Nem fogom megcsalni.

- Ja, persze, a popsztár - forgatta meg szemét. - Szerinted ő nem fogja megtenni? Meddig is lesz távol? Egész tanévben? Blair, kedvesem, a te drágád is férfi, kell neki a szex - rántotta meg a vállát. - Gyere nyugodtan, amit nem tud, nem fáj neki - bökött fejével az ajtó felé.