Phantom (magyarul)

6. fejezet

„Segítek neked?" Kérdeztem és a szemöldökömet ráncoltam. „Mit tudnék én segíteni neked?"

Harry visszaült a hintába. „Többet, mint gondolnád."

Karba tettem a kezemet a mellkasomon. „A rendőrség nem foglalkozik az eseteddel? Úgy értem, csak három hónapja történt, nem zárhatták le ilyen hamar az ügyet."

Összeszorította állkapcsát. „Lezárták az ügyet a gyilkosság után egy hónappal."

„Mi? Hogy tehették ezt?"

„Valami nincs rendben a város igazságszolgáltatásával, egy ideje már feltételeztem." Mondta. „ Le vannak fizetve, de nem mind."

Egy rövid ideig csend állt be közénk.

„Szóval az emberek látnak téged?"Kérdeztem. „Úgy értem, rajtam kívül."

„Igen, látható vagyok, de nem tudok... érezni. Fizikailag. A testem nem működik csak az agyam."

Bólintottam, megértettem, hogy így ugrott ki az ablakomon, anélkül, hogy baja esett volna — nem érez fizikai fájdalmat.

„Lehet rossz is, ha valaki körülötted lát engem, bár." Mondta komolyan. „A családom elég okos, ahhoz, hogy felismerjen."

Nyeltem egyet, próbáltam megérteni mindent, amit mondott. Egy gyenge szellő fúj keresztül a tisztáson és megborzongtam egy kicsit, kezeimet magam köré csavartam.

Harry megjegyezte. „Haza kéne, menned mielőtt a szüleid rájönnek, hogy eljöttél."

„Várj, de még annyi kérdésem lenne."

Mosollyal az arcán felállt a hintából. „Hamarosan találkozunk."

Megálltam. „Hol... tudod.... maradsz?" Furcsa volt megkérdezni, hogy hol él.

 „Maradni?" A tarkóját vakarta. „Pontosan sehol sem maradok. Úgy értem, nem alszom vagy eszem vagy valami, szóval én csak.... figyelek."

„Figyelsz?"

„Figyelem a világot. Másképp látom a dolgokat, így halottan."

„El tudom képzelni."

Éreztem a belőle áramló kísérteties hideget, ahol álltam. Mintha benne lenne a halál, ami elér engem  a hideg ujjaival,  tudva, hogy mennyire meg akartam halni, nem is olyan rég.

Nem emlékszel, Jane? Olyan közel voltál hozzá.

Hátra léptem. „Talán mennem kéne."

Bólintott.

„Ha holnap találkozunk.... mesélsz magadról több mindent?" Kérdeztem.

Félre billentette fejét. „Többet rólam?"

„Ha segíteni fogok neked meg találni a hidegvérű gyilkosod, többet akarok tudni arról, hogy ki voltál."

Megrándult szája. „Így fair."

Bólintottam, majd levegőt vettem. „Nos, akkor megyek."

Mosolya szétterült arcán. „Vigyázz a felmászásnál, egyébként."

Felhúztam az egyik szemöldököm, ahogy kisétáltam a tisztásról, visszafordultam, hogy utoljára még ránézzek.

Kezeit háta mögé kulcsolta, halvány rózsaszín ajkai gödröcskés mosolyra húzódtak.

Visszafordultam és folytattam utam az ösvényen.

**

„Mi?"