Phantom (magyarul)

22. fejezet

Az általam legkevésbé kedvelt órám a hetedik, amikor is tesi órám van. Sosem voltam egy atletikus felépítésű ember, és csak nem élvezem a sportokat általában. Habár, szükségem van a tesi kreditekre.

Tehát itt vagyok.

Az óra véget ért, miután ötvenöt percet futottunk a a futópályán, leizzadtam és fáradt voltam. Az utolsó dolog, amire vágytam, hogy végig üljek egy biológia órát.

Követtem a tömeget a szekrények felé, a sajátom felé vettem az irányt. Egy barátom sem volt ebben a csoportban, akiket egy kicsit is ismertem az Ava és Estella. Nem beszéltek velem, és ha beszéltek volna se akartam volna társalogni velük.

A szekrényemből elővettem a nyakláncot, a csontvázast.

Ujjaim a hideg ezüstre kulcsolódtak és a nyakamba akasztottam, hagyva, hogy a kulcscsontomra essen, mint mindig.

Összepakoltam a cuccaim, bezártam a szekrényem és a telefonomat a zsebembe tettem. Valaki felém sétált és a cipőmre lépett és a cipőfűzöm kikötődött. Frusztráltan sóhajtottam, visszaültem a padra, hogy bekössem.

"Ő. Ő az."

Felnéztem és Ava állt velem szemben, karba tett kézzel a mellkasán. Szemi sötétek voltak a megvetéstől és a szája vékony vonalba préselődött, friss sminkkel arcán. Már átöltözött az iskola ruhájába és teljesen idegesnek tűnt.

Mellette állt Ms. Hansen, az igazgatóhelyettes.

"Nem látja?" Mutatott Ava a nyakláncra.

A hő az arcomba tódult és a kezem ösztönösen a nyaklánchoz nyúlt.

"Van valami probléma?" Kérdeztem és a szívem minden egyes percben gyorsabban vert.

"Miss Marx, jöjjön velem és Miss Wrightal az irodámba." Mondta Ms. Hansen, hangja nem volt sem barátságos, sem pedig dühös.

Ava szemébe néztem. Lenézett rám, megvetés sugárzott minden vonásából.

Bólintottam Ms. Hansennek, összegyűjtöttem a cuccaimat gyorsan és próbáltam figyelmen kívül hagyni a pletykás lányok bámulását az öltözőben.

Követtem őket az öltözőből ki és a termen át, le az előtérbe az igazgatóiba. Mi folyik itt? Mit tett Ava?

Amikor megérkeztünk Ms. Hansen irodájába, Avát és engem leültetett. Ava állva maradt, habár ő túl felsőbbrendű, hogy mellém üljön. A nézését hozzáadtam ahhoz a listához, amin azok a dolgok szerepeltek, amiket utáltam benne.

Ms. Hansen leült az asztala mögé, kezeit maga elé tette. Viszonylag fiatalnak számít, nem idősebb, mint harminc. Vörös haja volt, amit szoros kontyba hordott és zöld szemei voltak. Szürke szoknyát és blézert viselt.

"Lányok." Mondta, fejét gyengéden rázta. "Jól gondolom, hogy valami baj van?" Avára nézett.

"Igen," Csattant fel Ava. Rám nézett, szemei a nyakamra tévedtek, ahol  a nyaklánc volt. "Jane ellopta a nyakláncom."

Amint felfogtam a kijelentését majdnem leestem a  székről. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, teljesen sokkolódva. "Mi?"

"Ez az igazság." Mondta Ava, visszanézett Ms. Hansenre. "Ezt a nyakláncot egy számomra különleges személytől kaptam három hónappal ezelőtt és ő ellopta tőlem!"

Összeszűkítettem a szemem, átláttam a hazugságán. Harry sosem adta neki a nyakláncot - ő mondta nekem, hogy senki sem látta a nyakláncot a családját kivéve.