Phantom (magyarul)

27. fejezet

Amikor felkeltem egy másik takaró is rajtam volt és a kanapén befelé fordulva feküdtem. Lustán ültem fel, szememből kidörzsöltem az álmosságot.

Harry még mindig a fotelben ült, kezei lábán voltak és halkan motyogott az orra alatt. Hátradőlt a fotelben, még mindig túl magas volt. Kiegyenesedett, amikor meglátta, hogy felkeltem.

"Nicsak, nicsak" Mondta félig mosolyogva. "Nézzenek oda ki kelt fel végre."

Hirtelen megértettem, hogy miért volt rajtam még egy takaró, amikor bőrömön éreztem a hideg levegőt. Melegséget éreztem, mert tudtam, hogy Harry tette rám.

"Bocsi a hideg miatt." Mondta, lefelé nézve miközben az ujjaival babrált. "Tudom, hogy... ez nem megszokott."

Magam köré szorítottam a takarót, rámosolyogtam. "Rendben van." Mondtam.

Visszamosolygott rám a fotelből és hirtelen olyan vonzóvá vált.; hosszú lábai ki voltak nyújtva, kezei az ölében voltak, szemei szokásos halvány zöld színben tündököltek és a gödröcskéi megjelentek arcán.

"Gondolod, hogy...." Kezdtem bele, majd abbahagytam. "Mindegy."

Felhúzta egyik szemöldökét. "Nem csinálhatod ezt , Jane." Mondta. "Most már el kell mondanod." Vigyor terült el arcán.

Elpirultam. "Én..." Az ölembe néztem. "Gondolod, hogy van valami módja, hogy újra érezz?"

Meglepte a kérdésem, gyengéden megmozdult. Buta kérdés volt. Azt kívántam bár fel se tettem volna.

Mindazonáltal, válaszolt.

"Nem tudom." Mondta halkan. "Gyakran kívánom."

"Én is." Értettem egyet, és boldog voltam, hogy nem nem ugratott és nem mosolygott önelégülten a kijelentésemre, mint, ahogy számítottam rá.

Engem nézett, halvány szemei úgy néztek ki, mintha belém látna, a bőrömön és a csontjaim keresztül az elmémbe.

"Miért nézel rám így?"

Pislogott. "Hogy?"

"Így." Szorosabban fogtam magam köré  a takarót, ahogy megcsapott a hideg légkör.

Állát kezében tartotta. "Soha nem láttalak még ilyen természetesnek." Mondta. "Amikor csak felkelsz, minden védelmed leengeded."

Nem ismertem még senki, aki ilyen szavakat használt volna, mint Harry, finom és lenyűgöző. A hő az arcomba szökött. "Ez jó vagy rossz dolog?"

Mosolygott, ahogy észrevette, hogy elpirultam. "Jó dolog."

A takarót forgattam az ujjaim között, remélve, hogy arcom visszanyeri eredeti színét.

Harry szemei a fali órára néztek a kandalló felett, aztán rám nézett.

"Fél három van." Mondta. "Mennem kéne." Felállt, felemelve egész súlyát. Kicsinek érezném magam mellette, ha állnék. Egyenesen mikroszkopikusnak éreztem magam, amikor elém állt és én a kanapén ültem. Minimum hatláb magas.

"Milyen magas vagy?" Kérdeztem. "Voltál, úgy értem." Mondtam kijavítva magam.

"Hajszálpontosan hat." Válaszolt büszkén. "Magasabb, mint Max. Ő csak öt egész tíz. Volt egy versenyünk, hogy ki nő nagyobbra tudod, hogy ki tud a legnagyobbra nőni és ki lesz a legmagasabb. Nate túlnőtt mindkettőnket, és Oliver is." Nevetett. Amikor Harry visszaemlékszik régi emlékekre, boldogság sugárzik vonásaiból, amitől még jobban azt kívánom bárcsak az élete része lehettem volna.