Phantom (magyarul)

14. fejezet

Harry szemei kitágultak és intenzív harag csillogott a gyenge zöld szemében.

"Semmiképpen." Mondta jéghideg hangon.

"Harry, Jenna azt mondta, hogy ők voltak, akik lezáratták az ügyet."

A fejét rázta. "Téved, és nem fogsz találkozni a szüleimmel. Miféle terv ez?"

"Azt gondolod, hogy téved?"

"Jenna nem tud semmit, nem kéne vele beszélned." Keresztebe fonta karjait mellkasa előtt, mint egy gyerek és nem nézett rám.

"Mi bajod van?" Kérdeztem homlok ráncolva. "Felvetem az ötletemet és te egyből elutasítod."

Olyan furcsán viselkedett. Lába le-fel rángatózott,  és nem nézett a szemembe.

"Nem hiányzol suliból? Kérdezte.

"Nem érdekel, hogy hiányzok." Mondtam.

"Kéne."

"Ne kezd ezt, eleget kaptam már a szüleimtől." Csattantan fel.

Összeszűkítette a szemét.

"Nem fogsz találkozni a családommal és kész." Mondta kísértetiesen nyugodt hangon.

"Miért nem?" Fenyegető hangstílust ütöttem meg.

Egyenesen előre nézett, állkapcsa ki-be csukódott. "Mert őket már nem érdeklem többé, oké?" Szemei rám villantak. "Nem érdekli őket."

"Miről beszélsz?"

Tudom, hogy ha tudna lélegezni, akkor a levegővételei szabálytalanok és gyorsak lennének. De a mellkasa nem emelkedett és esett be, mint ahogy mindketten kívántuk volna.

"Tudod mit, "Mondta, szemei rám villantak. "Rendben. Menj látogasd meg a szüleimet.Valójában, gyerünk most. Most."

Csak bámultam.

"Gyerünk, kapja a kormány után. Vancouver csak pár óra vezetés."

"Várj, komolyan mondod?"

Bólintott. "Segítesz nekem, szóval látnod kell."

Remegés futott végig a gerincemen.

Pár perccel később a főúton vezettem. Harry a hátsó ülésen maradt, középen előre dőlt, hogy beszéljen vele. Javult  a hangulata, de még mindig ki volt bukva kicsit.

"Voltak testvéreid?" Kérdeztem.

A fejét rázta. "Csodagyerek voltam." Mondta. " Anya hosszú ideig azt hitte, hogy nem lehet gyereke, de aztán jöttem én. A szüleim próbálkoztak még egy gyerekkel pár évvel a születésem után, de nem sikerült."

"Valaha próbáltak örökbe fogadni?"

"Beszéltek velem erről egy párszor, amikor fiatal voltam és utáltam ezt az ötletet. Azt akartam, hogy csak rám figyeljenek."

Bólintottam, a hüvelykujjamon rágtam a körmöm.

Engem bámult. "Tudom, hogy most mit gondolsz." Mondta egy mosollyal. "Azt gondolod önző vagyok."

"Mi? Én nem gondoltam erre."

"Ugyan. Én is ezt gondolnám." Hátradőlt az ülésbe. " Elkényeztetett, önző kis kölyök voltam, ami nem változott meg halálom napjáig."

"Milyen morbid."

Gyengéden nevetett. "Habár, nem voltam olyan önző, mint a gyilkosom."

"Honnan tudod?"