Phantom (magyarul)

21. fejezet

A tükröm előtt álltam és óvatosan szedegettem ki a százszorszépeket a hajamból.

Nagy óvatossággal és egy kis szomorúsággal tettem ezt, mert tetszettek a virágok a hajamban. Továbbá, szerettem azt, aki odarakta azokat - Harry és Wesley.

Úgy tűnt, mintha a temetőben ragadt, elhunyt gyerekek egy családot alkottak volna, mind ugyanazon a hajón ragadtak. Arra gondoltam, hogy Harry igazán testvérként kezelte Wesleyt és Emet, pedig neki sosem voltak. Azt mondta soha nem akarta, hogy a szülei örökbe fogadjanak mellé egy testvért, amikor élt, - lehetséges, hogy a személyiségének ez a része megváltozott a halála óta?

Tudom, hogy én mindig is akartam testvért magamnak. Talán egy nővért vagy bátyót, hogy velem legyenek, amikor a szüleim elfoglaltak voltak vagy idegesítőek. Nem tudom pontosan, hogy a szüleim próbálkoztak-e valaha másik gyerekkel is. Azt hiszem egy elég  volt nekik, és ezt megértem. Minden család más, nálunk csak egyedül vagyok.

Sorba rendeztem a virágokat a komódomon. Olyan egyszerűek voltak - finom szirmok vették körbe egy napkorongot. Olyan szépek voltak, mindegyik különbözött valamiben, annak ellenére, hogy ugyanúgy néztek ki.

Felemeltem a hajam a vállamról és lófarokba kötöttem.

Ha segíthetnék minden egyes halott gyereknek az átkelésben, megtenném.

-

Péntek délután, én pedig meg vagyok hívva egy következő partira.

Karba tett kézzel néztem Maxre és Jennára, szemöldököm felhúzva.

"Nem" Mondtam unottan.

"Miért nem?" Kérdezte Jenna, ajkait lebiggyesztette.

"Csak most járt le a szobafogságom, nincs szükségem arra, hogy a szüleim ismét kiakadjanak rám."

"Vigyázunk rád, hogy ne legyél túl ittas." Vigyorgott Max.

Sóhajtottam.

"Miért kéne mennem?" Kérdeztem.

"Mert nálam lesz és ragaszkodom hozzá." Mondta Max mosolyogva.

Felkeltette az érdeklődésem. Habár, ha megyek a buliba többet tudhatok meg Maxről és a családjáról - és a körülményeiről annak, hogy lehetett-e közük Harry meggyilkolásához.

Meggondoltam magam. "Rendben. Azt hiszem mehetek."

Max vigyorgott, míg Jenna örömében tapsikolt.

"Remek! Érted jövök nyolckor." Mondta Jenna.

"Remek," Mondtam és a szememet forgattam, miközben Max játékosan egyik karjával átkarolta a vállam.

"Engedd le azt a szemöldököt Marx." Mondta amint mind a hárman átsétáltunk az udvaron a parkló felé.

"Ne örüljetek ennyire, mert zavar."

Jenna nevetett és Max ujjával oldalba bökött ezzel rángásra késztetve engem.

Ellöktem magam tőle, képtelen voltam elrejteni mosolyom, amit a kettőjük nevetése okozott.

Jenna, Max és én a saját autónk felé mentünk. A kulcsomat kerestem a táskámba és nem lepődtem meg, hogy jeges hideg volt az autóban.

Harry hangját hallottam a fülembe, amikor beültem a kormány mögé.

"Bele vagy esve, igaz?"

A homlokomat ráncoltam és hátrafordulva összezavarodottan néztem rá. "Maxbe?"