Phantom (magyarul)

28. fejezet

A felhők ellepték az eget azon az éjszakán, sötét kék helyett majdnem szurok feketére festve azt. A csillagok láthatatlanok voltak, a vastag felhőknek köszönhetően, amikből vihar lesz. Állításom megerősítve dörögni kezdett az ég és villámlott egyet. Az esőcseppek egymás után gurultak le az ablakomon. Egyre jobban esett, amíg nem lett felhőszakadás, mintha a föld szomorúságba fulladna és talán másnap kisütne másnap.

Az eső mindig megnyugtatott. Pontosabban a vihar. Soha nem féltem a  vihartól és a villámlástól, mint a  gyerekek. A szüleim sosem tudták miért. Egy gyereknek a vihar rémisztő. A fülsiketítő vihar, a vakító villámlás megmagyarázhatatlan varázslatnak tűnik egy gyerek számára. Honnan jön? Miért történik? A gyerek agy nem fogja fel mi történik. De valahogy én igen. Anya mindig megkérdezte, hogy szeretnék a szobájukban aludni, amikor vihar volt, de én visszautasítottam és a takarómba bugyolálva voltam a szobámba és békésen aludtam. Természetesen, apa mindig megkísérelte, hogy elmagyarázza a vihar és villám okát következő reggel, amikor az eső elállt és a nap újra előbújt a felhők mörgül.

Ez a vihar sem más. Elmúlt tíz óra és én csendesen ülök a szobámba, nézve az esőcseppeket, ahogy legurulnak az ablaküvegen. A villámok megvilágítottak egy alakot az ablakon kívül. Ott és akkor még a szar is megállt bennem.

Nevetett Harry, amikor  átlépett az ablakon,esőcseppek gurultak le a bőrén.

"Istenem" Vettem levegőt, egyik kezemet mellkasomra nyomtam, próbálva lelassítani dübörgő szívemet. "Szent szar, majdnem szívrohamot kaptam."

Folytatta a nevetést, kirázta a vizet a hajából és incselkedve rám mosolygott." Látnod kéne az arcodat. Megfizethetetlen."

 Ránéztem egy pillanatra mielőtt megráztam a fejem és nevetni kezdtem vele. "Rendben, jó volt." Értettem egyet.

"Megijedtél?"

"Majdnem megfulladtam."

Megint nevettünk.

"Abba kéne hagynunk a fojtogatós vicceket." Mondtam.

"Igazad van." Szünetet tartott.

Várakozóan néztem rá.

"Mi az?" Kérdezte.

"Azt hittem mondasz még egy viccet. Ez egy tökéletes lehetőség."

"Mit teszel ha nem? Megfojtasz?"

"Szándékosan."

Harry becsukta szemeit és fejét rázva nevetett. Vele nevettem a morbid vicceinken.

"Ember, nagyon esik kint." Mondta, amikor befejeztük a nevetést, az ablakon kinézve.

"Fel se tűnt."

"Csupa ész vagy ma, nem?"

"Igen"

Harry rám mosolygott és a fejét rázta.

"Nézd. tudom, hogy nem érzed a hideg esőt vagy bármit, de nem akarsz kölcsönkérni valami pólót? Ázott vagy."

Felhúzta egyik szemöldökét. "Ázott?"

"Igen. Ázott" Kiszálltam az ágyból és felé sétáltam. "A felsőd tiszta víz... ázott."

Lenézett rám. "Természetesen, Jane. Ha ez boldoggá tesz."

"Biztos vagyok benne, hogy apának van egy pólója addig, amíg meg nem szárad a felsőd vagy valami." Mondtam az ajtó felé menve. Megálltam. Hogy magyarázom meg apának?

"Nonsense" Mondta Harry. "A szüleim nem vitték magukkal a a meleg ruhás dobozaimat Vancouverbe, Valamit kölcsön veszek onnan."

Felhúztam egyik szemöldököm. "Miért nem öltöztél át korábban? Úgy értem, mióta hordod ezt a felsőt?"