Phantom (magyarul)

43.fejezet

Anya és apa között ültem, a fekete ruhámat és cipőmet viselve. A levegő hideg volt és én szorosabbra húztam magamon a kardigánom, a lélegzetem látszott, ahogy kifújtam a levegőt.

Ma van Nate temetése.

Két hete, hogy Nate lelőtte magát és Harry átkelt az utóéletbe. Furcsa, hogy nem dolgozom azon, hogy rájöjjek ki ölte meg, és még furcsább, hogy nincs Harry. Szomorú furcsaság.

Natet Harry mellé temették. A sírköve még nem lett kész, a sírhelye egy földkupac. A lelkész beszélt, de én nem figyeltem. Tudom, hogy tisztelettel kéne iránta lennem és minden, de nem tudom rávenni magam bármennyire is próbálkozom.

Max és Ava pár sorral előttünk ült. Max Ava kezét fogta, ahogy szemeit törölgette egy zsebkendővel és a fejét rázta.

Amikor a lelkész befejezte a beszédet, mindenki mozgolódni kezdett a székén, egy nő, aki azt hiszem Nate anyja lehetett bejelentette, hogy mindenki meghívnak ebédre. Hozzájuk.

A szüleim nem mondtak semmit, ahogy átsétáltunk a temetőn. Ava felém fordult és találkozott tekintetünk, enyhén bólintott. És én gyengén visszamosolyogtam.

Miután Harry átkelt, felhívtam a rendőröket. Elmondtam nekik, hogy Nate idejött, gyászolni a barátját, meg akarta ölni magét és lelőtte magát mielőtt megállíthattam volna. Szerencsére Nate ujjlenyomatai eltakarták az enyémeket, amikor félre dobtam a földre a fegyvert és megfogtam. Nincs szükségem arra, hogy még egy rendőrségi ügyben vádlott legyek.

Azt mondtam Whitmore nyomozónak, hogy Nate beismerte, hogy megölte Harryt mielőtt végzett magával. Először szkeptikus volt, és utána úgy döntött, hogy hisz nekem, mivel sokat segítettem az ügyben. Az ügyet lezárták. Whitmore azt mondta egy nap jó nyomozó leszek.

És az élet megy tovább, az időjárás egyre hidegebb lett, ahogy közeledett a Hálaadás, a szünet jövő héten kezdődik. A szüleim újra visszamennek Spokanebe Hálaadás előtt pár napra LARPingolni. Ezúttal Han Solo és Leia hercegnőként mennek, és apa új nevet talált 'Pan Lolo'.

Suliba megyek, házit írok, néha Avával plázázok a hétvégéken. Mi ketten közelebb kerültünk egymáshoz, és boldog vagyok, hogy tudok kivel beszélgetni, mert előtte csak Harry volt ilyen számomra.

A temetőből kifelé sétálva láttam, ahogy Em a fa tetején ült magasan, a levelek takarásában. Felemelte kezét és kicsit intett, halvány szája mosolyra húzódott és én biccentettem neki.

Sokat gondoltam Harryre. Sokszor azon tűnődtem, hogy hova mehetett és hogy lehet. Remélem minden rendben van vele. Az árulása által okozott fájdalom elmúlt, csak egy nyaklán, egy doboz és egy fénykép emlékeztet rá.

"Akarsz menni az ebédre?" Kérdezte anya, ahogy beszálltunk a kocsiba.

"Nem mehetnénk helyette csak a Mel's Dinerbe?" Kérdeztem.

"Persze, kölyök." Mondta apa. "Akkor Mel's Diner."

Hátradőltem az ülésen és kezemet a kardigánom zsebébe tettem, az ablakon néztem kifelé. Az ujjaim beleütköztek valamibe és kihúzva egy összehajtott papírt láttam.

Jane—

Valószínűleg egy ideig ezt nem fogod megtalálni, mert tudom, hogy szinte sosem viseled ezt a kardigánt, de én írtam neked.

Most már tudod, hogy emlékeztem mindenre, amikor megérintettem a vérfoltot apa irodájában. Nem mondtam el neked, mert tudom milyen vagy- igazságot akarsz mindenkinek és azt akarod, hogy mindenki jól legyen. Sajnos, belőlem ez a tulajdonság hiányzik. Az emlékeimmel együtt azt is megtudtam, hogy ahhoz, hogy átkeljek az utóéletbe Natenek meg kellett halnia, mindegy volt, hogy az én kezem által vagy nem, nem számított. Csak meg kellett halnia és én átkelhetek.

Másodszor, pedig úgy döntöttem, hogy nem mondom el neked, tudtam, hogy dühös lennél. És nagyon nagyon sajnálom. Valószínűleg el kellett volna mondanom, de nem tudunk visszamenni az időbe. Van, ami van, volt, ami volt és lesz, ami lesz.

Kár, hogy nem tudtam szerelmes lenni, amikor éltem, de azt hiszem ez azért volt, mert egy seggfej voltam az idő nagy részében. Minden, amit mondani akarok, hogy boldog vagyok, hogy szerelmes lehettem beléd, még akkor is ha fizikailag nem éreztem. És ha az utóéletben nem emlékezhetnék, akkor hadd mondjak neked valamit:

A halál talán nem a vég, talán az örökkévalóság kezdete és kívánatosnak tűnhet, de ez sosem válasz.: Remélem egy dolgot megtanultál általam, hogy a halál lehet szívás, akárcsak az élet, de lehet csodálatos, ahogy az élet is. Élet és halál ikrek: különböznek egymástól, de egyaránt fontosak. Ne félj a haláltól, de ne is tegyél érte. Túl szép vagy és szüksége van rád a világnak és sose tedd ezt. Egy nap meghalsz, ahogy mindenki, szóval engedd magad élni és lélegezni, mert nem tudhatod az életed mikor ér véget.

Végül, azt akarom, hogy tudd, te leszel örökre az én végtelen imádatom tárgya- röviden, szeretlek, nagyon, nagyon.

Üdvözlettel,

Harry

(Utóirat: Bocsánat, hogy el kellett mennem egy kicsit. Remélem hamarosan látlak, és remélem nem felejtesz el túl hamar.)

Az eső lassan esni kezdett, minden csepp az üvegnek placcsant. A rádió halkan szólt, a gyenge zene belengte a kocsit. Összehajtottam a levelet, kezembe zártam, a mellkasomhoz szorítottam a szívemhez. Fejemet az ablaknak döntöttem, becsuktam szemeimet, egy kis mosoly kúszott ajkaimra.

Nem foglak elfelejteni, Harry. Találkozunk a másik oldalon.

VÉGE

 Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: