Phantom (magyarul)

39. fejezet

A fal könnyen megtört, és Harryvel a lyuk előtt álltunk, amin beláttunk. Benéztünk, de túl sötét volt.

Lehajoltam, hogy felvegyem a zseblámpát, amit magunkkal hoztam, de Harry megfogta a csuklóm.

"Oké." Mondta, anélkül, hogy levetette volna a szemét a lyukról.

"Áttudsz menni?" Kérdeztem.

"Nézzük meg."

Harry elengedte a kezem, ahogy közelebb ment a lyukhoz, közelebb lépett. Azon kaptam magam, hogy azt kívánom és abban reménykedem, hogy sikerüljön. Át kell mennie.

Néztem, ahogy keze átment a falon, azt követte a keze és hirtelen egyedül voltam az előtérben, a szobába bámulva, hogy lássam, ahogy megfordul és kikerekedett szemekkel néz rám.

"Működik." Mondta, olyan megkönnyebbülten hangzott, hogy majdnem elsírtam magam. Vigyorogni kezdett és én is visszamosolyogtam rá.

"Köszönöm, Istenem." Sóhajtottam a fejemet rázva. "Akarod, hogy felkapcsoljam a lámpát, hogy körülnézz, vagy...?"

"Még ne. Csak hadd... nézzek szét egy kicsit."

Szememmel követtem Harry árnyékát, ahogy körbejárta az apja volt irodáját. A szemem alkalmazkodott a sötét szobához az előcsarnok fényeinek segítségével, régi bútorokat láttam. Egy nagy asztal volt a baloldalra tolva, egy festménnyel a falon mögötte. Nem láttam mi volt a festményen. Az asztallal szemben levő falon több festmény volt, régi fegyverzetekről, mint - kard,lándzsa, kések. Ezek mellett volt egy négyzet alakú üres rész.

"Apa érdeklődött az ősi civilizációk iránt, főleg e fegyverzetük iránt." Mondta Harry közelebb lépve a falhoz. "Gyűjtötte az ilyen fegyvereket évek óta és mindig azt mondta, hogy ne nyúljak hozzájuk. Nézd, ez a fejsze egy ősi kínai fegyver. És ez a kard az ősi Japánból származik. Több ezer évesek."

"Érdekes." Mondtam. Az üres falrész felé biccentettem. "Az ott mi?"

Harry megállt, beharaptam alsó ajkát és a helyet bámulta."Azt hiszem..." Sandított rá. Szemei lassan elkerekedtek és száját elengedte fogai közül. "Azt hiszem, ide volt felakasztva a tükör."

Elnyíltak az ajkaim. "Istenem."

"Ez azt jelenti,hogy.... az ok, amiért nem tudtam átjönni ide a falon keresztül...." Harry rám nézett. "Itt öltek meg."

Szavai gyomorszájon vágtak, ahogy néztem, hogy a falat bámulja, szemeivel végig nézte és végül a földön állapodott meg. Hirtelen lehajolt, leguggolt és valamit nézett a földön.

"Jane." Mondta. "Kapcsolt fel a lámpát."

Megkerestem a lámpát és felkapcsoltam és Harry felé irányítottam. Előrenyúlt, hogy valamit megérintsen a földön.

"Vér van a földön." Mondta.

Véletlenül elejtettem a lámpát a földre és szitkozódtam, lehajoltam és felemeltem és újra a szobába világítottam. Harry most már állt és rám nézett kikerekedett szemekkel és tudtam, hogy pontosan ott állt, ahol meghalt, az ő vére van a földön és ott ölték meg. A gyomrom forogni kezdett és a szívem a mellkasomban erősen dobogott, ahogy egymást néztük.

"Emlékszel valamire?" Suttogtam.

Visszafordult, hogy az üres helyet nézze a falon, ahol a tükör volt majd a földet. "Nem" Mondta és felém fordulva rám nézett, mélyen ráncolta homlokát.  Egy hirtelen mozdulattal visszasétált felém, keresztül a falon az előcsarnokba, elsétált tőlem és egy másik szobán keresztül. Kikapcsoltam a zseblámpát és gyorsan követtem őt, gyengéden a nevén szólítottam.