Phantom (magyarul)

23. fejezet

Csendesen ültem a kanapén, kezeim az ölemben voltak. Apa velem szembe állt, a konyha felé nézett, ahonnan hallatszott, ahogy anya letette a cuccait.

"Haza értem." Mondta, magassarkúja kopogott a konyhakövön.

"Itt vagyok, Caroline," Mondta apa.

Anya a nappaliba sétált és hirtelen megállt, arcvonásai összezavarodtak. "Mi folyik itt?" Kérdezte lassan.

"Janet a rendőrőrsön vettem fel ma," Mondta apa. "Ellopta az egyik osztálytársa nyakláncát."

"Nem, nem loptam el." Mondtam.

Apa figyelmen kívül hagyott. "Fizetni fog a bűnéért, és a bíróság később, de ebben a hónapban fog dönteni."

"Jane?" Kérdezte anya, megalázottan.

"Ez az egész hazugság!" Mondtam, elegem volt a napból.  "Nem loptam el a nyakláncot! Anya, nem én voltam. Esküszöm."

Összepréselte ajkait. "Próbálom megérteni ezt." Mondta,  a fejét rázta. "Mondd el mi történt pontosan."

Apa kinyitotta a száját, hogy beszélni kezdjen, de anya feltette a kezét. "Janetől akarom hallani." Mondta.

Kiegyenesedtem és elkezdtem mesélni az elejétől, mint Harrynek pár perccel korábban a tisztáson. Reméltem, hogy ő nem lesz olyan dühös, mint Harry volt először.

"A csontváz nyaklánc volt az." Fejeztem be. "Amit viseltem az iskola első napján, láttad, anya. Nem loptam el; akkor még Avát sem ismertem!" Kijöttek rajtam az egész nap borzalmas történései, és a szemeim könnyel teltek meg.

Anya leült mellém a kanapén, egyik karjával átkarolta vállamat. Vettem néhány mély levegőt, ahogy anya kisöpörte a hajamat az arcomból és felfogta egy copfba.

"Holnap visszamegyünk az őrsre, és elmondom a nyomozónak, hogy láttam korábban, hogy viselted a nyakláncot. " Mondta nyugodtan. "Mindent tisztázunk."

"Várj, te hiszel nekem?" Kérdeztem sokkolódva. Ő az első, aki hisz nekem a nap folyamán először.

"Természetesen, hiszek neked." Mondta, gyengéden megsimította arcomat. "A lányom vagy, és tudom, hogy már korábban is tiéd volt a nyaklánc."

Ilyenkor boldog vagyok, hogy anya első osztályos tanár. Pontosan tudja, hogy milyen hangszínen kell beszélnie ahhoz, hogy megnyugtasson valakit. Azt sugallja, hogy minden rendben lesz.

Úgy látszott apa nem tudta mit is mondhatna. Azt hiszem nem hibáztathatom. Ő mindig hirtelen következtetéseket von le, ebben határozottan hasonlítok rá - elnéztem neki.

"Menj fel és zuhanyozz le" Mondta anya, megpuszilta a homlokom. "Minden megoldódik, és a karma majd jól seggbe rúgja azokat a lányokat."

Már rég hallottam anyát káromkodni, és egy kicsit megnevettetett.

Felmentem a szobámba az emeletre, az ajtót becsuktam. Úgy tűnt minden rendben van, éreztem a fájdalmat a mellkasomban tudva, hogy  a nyaklánc már nem az enyém többé. Különös jelentéssel bírt számomra, mint Harrynek. Tudom, hogy neki mindig is értékesebb lesz, mert egy kis élő darabja, még ha nem is él.

Gyorsan elaludtam, kimerülve az eseménydús  naptól.

-

Másnap beléptem a temetőbe, ami üres volt az élő embereket tekintve, de szellemekkel tele volt.

Harryt kerestem, de nem volt a sírhelye közelében. Talán elfelejtette, hogy azt mondta itt találkozzunk?

"Jane!"