A legszerencsésebb A.R.M.Y. (BTS ff) [BEFEJEZETT]

₪30/2₪

Jimin pov:

Azután az üzenet után nem éreztem magam jól. A boldogságomat és a maradék kedvemet átvette a düh és a szomorúság. A szobámban az ablak előtt csücsülve kifelé bámulok ,de nem jobb. "Mit is gondoltam én? Majd jobb lesz? Nélküle? Nélküle..." Igaza volt... Hiszékeny vagyok,túlságosan is. "De elég hiszékeny vagyok ahhoz ,hogy ezt is el higyjem?" Nem tudom mit gondoljak vagy mit higyjek. Nem tudom mikor hazudott... Most vagy akkor amikor azt mondta szeret."Kijátszott volna?"
Megvan! Az ő szájából szeretném hallani az igazságot, vagy hazugságot... Elmegyek hozzá...
Össze szedtem minden erőm és felkeltem a földről. Elvettem az asztalról a takaró ruhámat vagyis a maszkot és a halász sapkát. Lementem a bejárathoz és a cipőmet vettem amikor nyílt az ajtó. Taehyung lépett be rajta amit furcsáltam.

-Hol voltál Tae?-ráncoltam össze a homlokom.

-Öm...Ö-a-ö sétálni!-mondta furcsán majd fel szaladt. "Mi ennek a baja?" Szóval miután felvettem a cipőm a zsebembe vágtam a kulcsot és egy szó nélkül indultam a lányhoz.
Csak az érzések kavarogtak a fejemben az oda felé úton.
Mikor a ház elé értem meglepő módon csak be volt hajtva a kapu. Csengetés vagy egyéb figyelmeztetés nélkül mentem be a nyitott bejáraton majd az ajtóhoz érve egy nagy sóhajt eresztettek el. Át gondoltam mit is fogok én itt csinálni ,ha kinyitja az ajtót. Remélem ,hogy ő fog nem a szülei ugyanis nem tudom a saját lakcímét csak ahova régebben vezetett. Ismét mély levegőt vettem majd azt kifújva kopogtattam. Néhány perc múlva se történt semmi ezért az oldalsó ablakra pillantottam, hogy itthon van-e egyáltalán. Amint megláttam az égő lámpát türelmetlenül kopogtam újra. Hirtelen nyílt az ajtó amire meg kell mondjam meglepődtem az előbbi várakozás után. Meg pillantottam a rég nem látott személyt majd mint a kiskutya úgy nézett fel rám. Most igazán nem tudtam bedőlni neki hiszen még bennem kavarogtak azok az érzések amik ellene voltak.
Hirtelen ,látványosan megremegett a teste, majd úgy fúrta tekintetét az enyémbe. Szívem gyorsabb ütemet vett fel mikor beszédre nyitottam a számat.

-Yu...-sóhajtottam, hogy le adjam a feszültséget.
-Mond ,hogy nem volt igaz amit írtál...-mondtam rezdületlen ,póker arccal.

-J-Jimin... Mit mondhatnék?-tűrte el a füle mögé a kósza tincseit.

-Az igazat?-nevettem.

-Én...-hajtotta le a fejét.
-Én ig-folytatta volna tovább ,de félbe szakítottam.

-Nézz. Rám.-szorítottam ökölbe a kezeim mivel éreztem a gyengésem.
Félő tekintettel kapta rám fejét így meglátva könnybe lábadt szemeit.
Úgy láttam nem mert megszólalni, vagy nem tudott. Próbáltam érzéstelen arcomat mutatni ,hogy ezzel is rá pakoljak egy kis terhet.
Szerettem volna ,hogy érezze ebben az egy röpke percben azt ,hogy én milyen szarul is vagyok. Engem figyelt szipogva ,de látszott rajta ahogy rajtam is ,hogy feszült.
Megnyaltam a szám és beltúrtam a hajamba türelmetlenül várva a magyarázatra. Persze ez nem arra ment ki ,hogy a szexységemmel elcsavarjam a fejét hanem nyugtatás képpen. Egy óriási levegő vétel után remegve fújta ki a benntartott levegőt majd beszédre nyitotta a száját.

-Szóva-hirtelen jelent meg valaki aki belé folytotta a szót.

-Mit csinálsz itt Yu?-jött az ajtóhoz egy számomra ismeretlen lány ,de valahonnan a hangja ismerősen csengett. Hitetlenkedve állt meg Yuju mellett miközben a vállát szorította.
-J-Jimin?-szűkítette össze szemeit.

-Igen én, de most nem barátkozni jöttem!-forgattam meg a szemeimet.

-Úr isten!!! Park Jimin akivel telefonon is beszéltem??? És itt áll előttem?!-ugrándozott.

-Miu... Most nem alkalmas...-nézett rá majd egyetértően bólintott a megszólított.

-Akkor én megvárlak a szobádban.-mondta majd sarkon fordult és elment.
Megnyalta kiszáradt száját mely a régi emlékeket hozta vissza bennem. Hirtelen táncba hívtam volna nyelvét ,de az agyam azt súgta folyamatosan ,hogy ezzel csak magamnak ártanék.

-Jimin szeretném ,ha...-dörzsölte meg az orr nyergét.

-Szeretnéd ha?-kérdeztem már feszülten és dühösen.

-Elmennél. Szeretném ,ha elmennél.-bátorodott fel látásom szerint.

-Én meg szeretném az igazságot!-förmedtem rá.

-Szerintem egyértelmű voltam...- fonta keresztbe a kezeit mellkasa előtt.

-Egyértelmű?!-akadtam ki.
-Üzenetben dobtál el! Mint ,ha csak egy papírszemét lettem volna!-csaptam a combomra.
Az agyam azt súgta ,hogy el kéne hagynom ,de a szívem pedig azt ,hogy hazudott és vissza kéne szerezzem. Nem szólalt meg. Próbáltam tekintetét elkapni ,de minden mást figyelt csak az én szemembe nem nézett.
-Miért löksz el magadtól?-kezdtem el lágyabb hangsújt felvenni.

-Miért?-kezdett el könnyezni.
-Szerintem egyértelmű voltam!-rázta meg a fejét.
-Menj el!....kérlek! Hagyj már itt! Miért kellek pont én?-ütögette a mellkasom.

-Miért te?-mosolyogva ráztam meg a fejem.
-Te idióta!-nevettem.
-Ennyire nem vetted észre az érzelmeimet? Szeretlek!...Vagy márcsak szerettelek...-válaszoltam a végén már suttogva. A kezére néztem ami a lökdösődés után a mellkasomon pihent. Amint észrevette ,hogy éppen a kacsójára pillantottam hirtelen húzta el onnan.

-Nem szeretném még egyszer mondani Jimin!-beszélt monoton hangon.
-Én nem...Nem érzek irántad-nyelt egy hatalmasat.
-...Irántad semmit...-ahogy ezt kimondta a szívem kihagyott egy ütemet. Mintha ezt a szerető "eszközt" egy késsel döfték volna le. Minden elveszett bennem. Lefagytam. Annyira ideges lettem ,hogy elszaladtam egy hirtelen ötlettől. Vagyis menekülni akartam. Minden és mindenki elől. Ahogy hallottam a kocsik erős duda hangját ,nem érdekelt. Nem érdekelt semmi. Az se, ha elütnek. A haza felé úton is csak kifulladásig futottam. Idegesen nyitottam ki a zárat majd haza érve nem foglalkozva semmivel felmentem a szobámba és bezárkóztam. A falba ütöttem egyet mely a kiálló bütykjeimen vérző helyet hagytak. Megfordulva néztem meg sebes öklömet ,de tudtam ,hogy annyi fájdalmat úgy se érzek benne mint a szívemben. A falnak dőltem és azon lecsúszva húztam fel térdeimet és átkarolva azt hajtottam le fejem.

~rose~