ANGELO!✔

2. - Capo dei Capi! /A./

- Mi lehetne ennél nagyobb boldogság? - kérdezem magamtól miközben most az egyszer valóban megkaptam azt amire vágytam.

Camila-t az apám nekem ígérte. Nem is vágytam másra csak rá.
Nehéz lesz megtörni, hogy minden parancsomra hallgasson és szépen idomuljon hozzám de megoldom ezt is.
Ha valamiben, akkor igazán abban vagyok a legjobb, hogy lelki zsarolással megtörjek vagy eltiporjak embereket. Most is ezt fogom tenni.
Camila még harcol de csak addig amíg megengedem neki.

A múltkori buli után Domenico fenyegetést észlelt ezért ideutaztunk a Conti-khoz.
Caterina-t mikor először megláttam azt gondoltam, hogy Domenico mennyire szerencsés, és, hogy milyen jól választott, mert bármire megesküszöm, hogy Caterina most még gyönyörűbb mint volt. Kész nő lett. Úgy nézett ki mint egy álom.
De az ilyen álmokat én sosem érhettem el....
Majd megláttam Camila-t. Cami-t akit nekem szántak. Akivel egy év múlva házasodunk. Nagyon szép nővé érett Ő is. A jó helyeken domborodott és látszott, hogy még mindig ugyanaz a harcias tűz lobog a szemeiben ami régen.
Camila kihívás volt. Az én kihívásom. És imádni fogom minden pillanatát amig elérem nála amit akarok.

- Nem láttad Caterina-t? - fordulok hátra a hang irányába.

- Nem. Miért mióta nem találod? - kérdezem Carlo-t, a lányok öccsét.

- Pár órája. - mondja de kissé legalább elszégyenli magát, hogy nem szólt hamarabb.

Épp sikerül elkapnom a lépcsőn felfelé haladó bátyámat, hogy szóljak neki.

- Hol van Caterina? - kérdeztem Domenico-tól.

- Mikor utoljára láttam még fent volt a nyugati szárnyban. Miért?

- Mert kb. 2 órája sétálni indult a birtokon és azóta senki sem látta.

- Nem kell félni. A birtokra senki sem tud bejönni akit nem ismernek és aki nem tudja azonosítani magát. - mondta, majd egy hatalmas ásítás következtében ott hagyott és elment aludni.

Éreztem, hogy valami nem oké de miért aggódnék ha Ő sem teszi?! Elvégre is nem az én menyasszonyom.

Mire Domenico felkelt már este volt. Én meg már sötétedésnél elküldtem mindenkit Caterina keresésére.

- Most. Azonnal! - üvöltöttem a nappaliban Max-al mikor megkérdezte, hogy mikor induljon.

- Mi folyik itt? - kérdezte Dom és úgy nézett rám mint egy eszelősre.

- Ne nézz így rám! A menyasszonyodat keresi az összes testőr, mert, hogy még mindig nem került elő. - mondtam ingerülten

- Nincs meg Caterina?!

- Az őröket már eligazítottam. Fele a biztonsági felvételeket nézi vissza, fele pedig a birtokon keresi.

- Domenico! - hallottuk meg Vitto hangját.

○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○

Megtaláltuk Caterina-t. Nem annyira épen de élve- és ez volt a fontos.

A mi életünk mindig is áldozatokat követelt. Most is csak a szerencsén és Domenico gyors észjárásán múlt, hogy időben meglett a menyasszonya.

Ez úgy àltalában véve mindig igaz volt a kapcsolatunkra. Mindig, minden helyzet úgy alakult, hogy 'hála Domenico-nak'. Én voltam az örök második.
Az apánk a Capo dei Capi. A legnagyobb maffia vezér a világon. Mégis mindenki tudja, hogyha meghal akkor az első fia viheti tovább a címet. Aki jelen esetben szintén Domenico.
Sose úgy történtek a dolgok ahogy én akartam. Mert volt egy bátyám aki mindenben jobb, több, tehetségesebb volt és persze mivel idősebb is így a kiváltságok is neki jártak.

De ettől függetlenül Ő a testvérem. Számíthatunk egymásra mindenben. Tartja értem a hátát ahogyan én is megteszem ezt érte.
Teljesen egymás ellentétei vagyunk. De attól még a testvérem marad.
És tudom, hogy pontosan ugyanez mondható el a Conti-król is.

- Köszönöm. - az erkélyen állva egy vékony hangot hallok a hátam mögül és megfordulva Camila-val találom szembe magam.

- Mit is? - kérdezem, ezzel szándékosan zavarbahozva Őt.

Camila-nak - hála az apjuknak és a testőröknek - nulla tapasztalata van a férfiakkal. Ez is teszi Őt annyira vonzóvá. Viszont emellett van egy olyan természete is, hogy mindent kimond amit gondol, dacos és harcias. Egyáltalán nem könnyű préda. Nem látszik szűziesnek és nem is tűnik megalkuvónak. Egyenes, tiszta és túl őszinte - a legvonzóbb kombináció.

- Hogy megmentetted a nővéremet. - mondja és eltökélten néz a szemembe.

- Azért Domenico-nak hálálkodj! - mondom ki ösztönösen a számból szinte legsűrűbben elhangzó mondatot.

- TE voltál aki szervezni kezdted a keresést. TE voltál aki visszanézte a biztonsági felvételeket. TE voltál aki megtaláltad és levágtad a köteleket róla majd támogattad mikor szüksége volt rá. Szóval szerintem igenis neked kell megköszönnöm. - mondta teljes meggyőzödéssel a hangjában.

Hát... így még sosem néztem a dolgokat. Sőt eddig még soha, senki nem nézte így a dolgokat.
Camila az első aki bármiért is nekem hálálkodik. Ő az első aki nekem mond köszönetet. Nekem. Az örök másodiknak.

Camila az első aki Angelo-t látta meg.... nem pedig Domenico öccsét.

Ehhez baromira hozzá tudnék szokni!

Lehet jobban el leszünk egymással mint hittem volna!
Talán mégsem szorul majd annyira megtörésre mint hittem?!