Csak ül a fotelben, itt előttem, a lakásomban és még csak rám sem néz. Csalódott vagyok és kicsit sokkot is kaptam azt hiszem.
- Komolyan gondolod? - kérdezem és már folyamatosan azon kattog az agyam, hogy hogyan is beszélhetném le arról amit Ő helyes döntésnek ítél meg.
- Teljesen. - mondja szinte suttogva mert érzi, hogy kutatva pillantgatok rá mert azon gondolkodom, hogy hülyéskedik e.
- Domenico. Tudod, hogy mit teszel ezzel kockára? - nem tudom leplezni a hangomban megbúvó csalodottságot bármennyire is szeretném.
- Tudom.
Egyszerűen látom rajta, hogy mindent százszor átgondolt mielőtt betette volna ide a lábát, de ez a döntés nem váltotta be neki a hozzáfűzött reményeit. Döntést kellett hoznia és Ő hozott. De ettől egyáltalán nem boldog.
Mindig Ő volt az aki félt attól, hogy olyanná válik mint az apánk, viszont arra is vágyik, hogy még a halála után is büszke legyen rá. Nagyon jól tudja, hogy most készül eldobni magától az egyetlen olyan dolgot ami miatt apa büszke lenne rá és amit örökségül rá hagyott.
- Nem akarom, hogy ezt tedd velünk! - érzheti, hogy komolyan gondolom. Viszont amilyen acélos tekintettel rám néz abból tudom, hogy Ő nem fog meghátrálni.
- Nem mondhatom, hogy én sem akarom, hisz ha én se akarnám akkor nem így döntöttem volna. De elhiheteted, hogy őszintén gondolom mikor azt mondom, hogy sajnálom.
- És mégis mihez kezdjek a sajnálatoddal?
- Nem tudom.
Haragszok. Érzi. Tudom, hogy érzi. Szinte csak úgy áramlik felé a dühöm. Látom rajta, hogy akármit is mondok, ezt a döntését nem fogja megmásítani. Pedig szinte bármit megtennék érte, hogy megakadályozzam a családunk szétszakadását. Nekem nincs már másom, csak Ő.
- Hidd el, hogy ez így helyes. - próbál a lelkemre beszélni.
- Helyes? Ez neked a helyes? Micsoda szar értékrended van neked.
- Kérlek azért érts meg engem is. Képzeld magad a helyembe.
- Nem tudom. Nem tudlak. Én soha nem tettem volna ezt veled. - mikor felnéz olyat láthat amit talán még soha. Láthatja a szememben csillogni az el nem hullajtott könnycseppeket, de okos és nem teszi szóvá.
Látom ahogy forognak a fejében a kerekek. Látom, hogy köztes megoldást keres. De nem fog találni, hiszen nincsen. Itt csak egy döntés születhet és az ellenkezni fog a másikkal. Nem tud úgy dönteni, hogy mindenkinek jó legyen. Valaki mindenképpen szenvedni fog akár akarja, akár nem. De ahogy nézem, látom, hogy Ő ezt már akkor pontosan tudta mikor betette a lábát a lakásomba.
Viszont ez nem jelenti azt, hogy egyet is kell értenem vele.
- Ez nem megoldás. - olyan halkan suttogom, hogy szinte alig hallhatja. De hallja.
- Ez az egyetlen megoldás. Tudom, hogy ezzel kurvára megbántalak és, hogy elveszítelek de csak ez a megoldás ami nem tesz tönkre még több életet.
- Miért fontosabb neked Ő mint Én?- tudom, hogy ez a kérdés önző és gyerekes de ez érdekel a legjobban. Az isten szerelmére hiszen a testvéremről beszélünk.
- Sajnálom. De ha ismét döntenem kellene, ismét ugyanígy döntenék. - mondja, majd feláll és ahogyan jött ugyanúgy távozik is. Az ajtóból még visszafordul és kimondja amit egyáltalán nem most akartam hallani. - Te vagy az új Capo dei Capi!
* La decisione! - Döntések! *
YOU ARE READING
ANGELO!✔
RandomB.E.F.E.J.E.Z.E.T.T. Kényszerházasság? ✔ Elrontott múlt? ✔ Hogy mi lehet velünk, és belőlünk azt kizárólag csak mi dönthetjük el! Félek, hogy túl sokáig tartott míg erre rájöttem...
